Vérző arcáról osztott meg egy fényképet hivatalos Facebook-oldalán a Karmelita kolostornál tüntető és építési kordont bontó Hadházy Ákos - írja a Mandiner. „Nem sokáig bírta idegekkel a hatalom, rendőri erővel szorított ki minket a Várszínház elől, hogy visszaépíthessék a kordont, a hazugság és az arrogancia szimbólumát” – írta bejegyzésében, majd megjegyezte azt is: a rendőrség a képviselők mentelmi jogát semmibe véve, fizikai erővel távolította el őket.
„Sebaj, ha ők visszaépítik, mi majd lebontják újra. A lényeg nem is maga a kordonbontás, hanem annak a hét pontnak a hangsúlyozása, amely követelések teljesülése nélkül nem beszélhetünk szabad és tiszta választásokról!” – írta Hadházy, aki részletesebben nem fejtette ki, hogy sérülését pontosan mi okozta.
Miután a rendőrök elkezdték visszaépíteni a kordont a Karmelita kolostornál,
Hadházy Ákos váratlanul nekivetette magát az egyiknek.
„Ne nyúljon hozzám, mentelmi jogom van” – mondta Hadházy. Dulakodás alakult ki, az ellenzéki politikus a földre került, vagy ekkor sérült meg az arca, vagy akkor, amikor nekiugrott az építési kordonnak.
A mentelmi jogra való hivatkozás egyébként jelen esetben Hadházy részéről teljesen irreleváns, ugyanis
tettenérés esetén a mentelmi jog sem véd senkit a rendőri eljárással, intézkedéssel szemben.
Ez azt jelenti, hogy tettenérés esetén akár egy mentelmi joggal rendelkező parlamenti képviselőt is őrizetbe lehet venni, le lehet tartóztatni.
Nyitókép: Facebook
Forrás: mandiner.hu