A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) az ország valamennyi tankerületének, szakképzési centrumának helyszínén vitafórumot rendez a közoktatás válságáról, amelyről vitairatot is készített. A nyílt fórumokon szeretnék a pedagógusok, az óvoda- és gyógypedagógusok, az oktatásban dolgozók véleményét kikérni arról, hogy számukra melyek a legégetőbb kérdések. "Ezek egyike a bér. 2014-es minimálbéren befagyasztották a pedagógus bértáblát, ezt az jelenti, hogy ma is 101.500 forint alapon számolják ki. Ez még közérthetőbben annyit tesz, hogy ma már - január 1-jétől kezdve - egy egyetemet végzett gyakornok a bértábla szerint kevesebb pénzt kap, mint a garantált bérminimum. A másik ami nagyon égető probléma, az a leterheltség, ebbe nem csak a pedagógusok tartoznak, hanem a diákok is. Ahogy láttuk, ezen az új nemzeti alaptanterv sem változtat, a heti 1 óra csökkenés csak jelképes. Ráadásul jó néhány tantárgynál többlet tananyag került be az alaptantervbe, ami az átlagos képességű diákok számára is már majdhogynem elsajátíthatatlan és a pedagógusokat állítja megoldhatatlan feladat elé. Ami pedig a pedagógus-életpályamodellt illeti nyugodtan kijelenthetjük, hogy csődöt mondott. Ez a bértábla már teljesen elavult, amit érez a kormány is, hiszen tavaly májusban jelentették be, hogy egy új státusztörvényt dolgoznak ki. Éppen a minap kaptunk egy meghívót a köznevelési stratégiai kerekasztal egyeztetésre, ez jövő héten lesz és az első napirendi pont vélhetően az új státusztörvény bevezetését takarja. Követeljük többek között a fix munkaidő visszaállítását, munkaterhek csökkentését, a kiszámítható jogalkotást, mert egyik pillanatról a másikra jelennek meg úgy jogszabályok, hogy azokat semmiféle érdekegyeztetés nem előzi meg, valamint követeljük azt is, hogy a szakképzés maradjon a közoktatás, köznevelés része" - mondta el érdeklődésünkre Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke. A fórumokon elhangzottakat szeretnék majd felhasználni a jövőbeni érdekegyeztető tárgyalásokon.
Fórumot tartottak a magyar közoktatás jelenlegi helyzetéről
További híreink
Fegyvert vitt magával egy diák a barcsi iskolába
Az osztálytársait akarta megijeszteni.
A lista egyre bővül, már ezekben a boltokban is használhatjuk a SZÉP-kártyánkat
Akár szőnyeget, lámpát és más lakberendezési, lakásfelújítási terméket is lehet venni a kártyával.
Nevezzen a 12. Savaria Filmszemlére
Január végéig lehet nevezni a 12. Savaria Filmszemlére: az építészet, a kulturális örökség és a sport a fókuszban.
Hatalmas örömhírt jelentett be a magyar válogatott csapatkapitánya
A Ferencváros Böde-Bíró Blankának és családjának szívből gratulált és jó egészséget kívánt.
Brutális időváltozás jön, farkasordító hideggel tér vissza a tél + videó
Készüljünk a mínuszokra.
Sztárok, akik elvesztették otthonukat a Los Angeles-i tűzvészben
Számos hollywoodi sztárnak semmisült meg teljes egészében az otthona.
Hemzsegnek körülöttünk a vírusok, a szakember elárulta, melyiktől kell igazán tartanunk
Az utóbbi napokban aggodalmat okozott, hogy a Kínában több megbetegedést okozó humán metapneumovírust (HMPV) Magyarországon is azonosították, az itthon is olykor felbukkanó norovírus tengerjáró hajókon ...
Itt van az új magyar légitársaság: megvannak az engedélyek
Mint ismert: az állami tulajdonú Airbus A330F áruszállító üzemeltetését a Hungary Airlines vette át.
Elképesztő méreteket öltött a hajléktalanság a németeknél
Van, amire Európa legnagyobb gazdasága sem büszke, mutatjuk a számokat!
Szombathelyi eSport: Tavaly közösségi teret nyitottak, most a versenyeztetésre fókuszálnak
Hogyan lehet egészségtudatosan beengedni egy gyerek életébe a videojátékokat? Mire kell figyelni? Mi a teendő annak érdekében, hogy a szülő ne veszítse el a kapcsolatát a szobába bezárkózó fiatallal?
Ismerje meg az eljegyzési gyűrűk örök klasszikusát!
Az eljegyzés a párok életének egyik legboldogabb pillanata, amikor megpecsételik a szerelmüket, és kifejezik az összetartozásukat, elköteleződésüket, és amelynek szimbóluma az eljegyzési gyűrű.
Ékszerdoboz a szombathelyi Petőfi utcában: Az épület a diákoké, az udvar a városé lesz
Felújítják a volt leánykollégiumot, azaz az egykori Takáts-házat a Petőfi utcában. Tehetséggondozás folyik majd a falai között, az MCC költözik ide a képzéseivel. Jó hír a szombathelyieknek: az udvarára ...