A húsvét kétségkívül nem csak a keresztény egyházak, hanem a csokoládé- és játékgyártó cégek számára is nagy ünnep. Túl a nyuszin, tojásokon és az olcsó kölnin, miről is szól valójában az ünnep?
Két eseményre emlékezünk ilyentájt: a názáreti Jézus, vagy, ahogy kortársai ismerték, Jeshua megfeszítésére, majd három nappal későbbi feltámadására. Ezek hiteles történeti leírását a négy evangéliumban találjuk, és az apostoli levelekből érthetjük meg szellemi jelentőségüket. A történet egy rómaiak által leigázott országban játszódik a Közel-Keleten az első században. A zsidó vallási vezetők istenkáromlás vádjával perbe fogják Jézust, és kiszolgáltatják a római hatóságoknak, akik a kor szokása szerint keresztre feszítik. Miután meghalt, egy sírboltba helyezték a testét, egy hatalmas kővel lezárták, és katonákkal őriztették a sírt. Amikor vasárnap reggel a tanítványok a sírhoz mennek, a követ elhengerítve találták, és Jézus teste eltűnt a sírboltból. Ma egy tábla várja a Jézus sírjához elzarándoklókat: „Nincsen itt, mert feltámadt!” Jézus keresztre feszítésének és feltámadásának szellemi jelentőségét Pál apostol leveleiből érthetjük meg leginkább.
Pál tanítása szerint Jézus Isten akaratából halt meg a kereszten a mi bűneinkért, hogy engesztelő áldozatával megváltson minket. Feltámasztásával Isten igazolta őt a vádak alól. Aki hittel elfogadja ezt, annak az életében valóságos változás történik, amit a Szentírás az „újjászületés” vagy az „új teremtés” kifejezésekkel ír le. Magyarul, Jézus feltámadása új életet hoz az embereknek.
A húsvétról sokunknak legelőször a hímestojásokat hozó nyuszi és a sárga pihés kiscsibék jutnak eszébe. Ezeknek az elterjedt motívumoknak van-e bármi köze az ünnep bibliai eredetéhez?
Minden bibliai ünnepre rárakódtak az évszázadok során bizonyos népszokások, sok esetben okkult vagy babonás dolgok, amik eltakarják az ünnepek valódi tartalmát. Ez történt a karácsonnyal - amely bár nem szerepel a bibliai ünnepek között, de az egyház, úgy hiszem helyesen, megünnepli Jézus születését-, a pünkösddel, és sajnos a húsvéttal is. Bizonyára nem véletlen, hogy éppen ezek a motívumok adódtak hozzá, hiszen a nyúl és a tojás a termékenység szimbólumai, másrészt gyermekkorunk szép emlékei közé tartoznak. Gyermekeinkkel mi is szoktunk tojásokat keresni a kertben, de ennyiben ki is merül a húsvéti ünneplés. Röviden: az említett motívumoknak egyáltalán nincs közük a bibliai ünnephez.
Mint minden húsvétkor, a tévék bizonyára ebben az évben is leadnak majd Jézus Krisztus életéről, keresztre feszítéséről és feltámadásáról szóló filmeket. A Gecsemáné- kerti jelenetnél, vagy amikor a főhőst Pilátus elé viszik, a nézőkben akaratlanul is megfogalmazódik a kérdés: miért kellett a názáreti Jézusnak meghalnia? Nem lett volna számára kiút?
Igen, Jézus passiója minden korban megihleti a művészeket, nincs ez másként a filmművészetben sem. Még a Bibliát ritkábban kézbe vevő embereket is a róla való gondolkodásra késztetik. És valóban felmerülhet: miért vállalta mindezt a szenvedést? Jézus is feltette magának ezt a kérdést, amikor elfogása estéjén a Gecsemáné-kertben Atyjához könyörgött. Hogy milyen intenzív volt ez a belső vívódás, azt a földre hulló véres verejtékcseppek bizonyítják. „Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a pohár. Mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied.” A történet végkifejlete mutatja, hogy nem volt más lehetőség, a szenvedés poharát ki kellett innia, és az életösztönét alá kellett rendelnie Isten akaratának. Jézus tudta, hogy azért született, hogy az életét áldozatul adja a világ bűnéért. A betlehemi jászolra a kereszt vetett árnyékot. A megváltásunk nem a mennyben készült stabil körülmények között, amit aztán egy csomagban dobott le nekünk Isten, hanem itt a földön ment végbe egy ember halála által Jeruzsálem külterületén, egy római kivégzőeszközön.
A Bibliában azt olvashatjuk, vagy láthatjuk az erről szóló filmekben, hogy Jézus Krisztus fejére töviskoronát tettek, a vállára bíborpalástot borítottak. Ezeknek a tárgyaknak van valami szimbolikus jelentésük, vagy egész egyszerűen a római katonák kegyetlen gúnyolódásainak eszközei voltak?
A Szentírásban mindennek jelentősége van. Amikor a római katonák tövisből font koronát nyomtak Jézus fejére; amikor Heródes fényes ruhába öltöztette; amikor Pilátus a megkorbácsolás után kiállította a tömeg elé, és úgy mutatta be, mint a zsidók királyát; amikor a keresztre a feje fölé egy táblát szögeztek azzal a felirattal, hogy „Ez Jézus, a zsidók királya”, akkor bár akaratlanul és az embertelen gúny szándékával, de az igazságot nyilvánították ki róla. Igen, Jézus valóban király, sőt a királyok Királya. Számomra a hit egyik legragyogóbb példája, amikor már a kereszten haldokolva, szinte felismerhetetlenségig elcsúfítva is felismeri benne a királyt a mellette megfeszített lator: „Jézus, emlékezz meg rólam, amikor eljössz királyságodban.”
A Bibliában találunk példát a húsvéti ünneplésre? Időben közel esik hozzá a zsidó pészah is. Van bármi hasonlóság a két vallás ünnepe között?
A keresztyénség ünnepei az Ószövetségből erednek. A húsvét előképe a zsidók Egyiptomból való szabadulásának a története. A négyszázharminc éves rabszolgalétből Isten Mózesen keresztül kiszabadítja a népet. A szabadulás estéjén egy bárányt kellett megölnie minden zsidó családnak, és a vérét a házuk ajtófélfájára és szemöldökfájára kellett felkenniük. Amikor aznap éjjel a halál angyala végigvonult Egyiptomon, és minden elsőszülöttet megölt, azokat a házakat, amelyeken ott volt a vér, elkerülte (erre utal az angol passover vagy a héber pészah szó). Izrael népe így megmenekült, és ez után a csapás után az egyiptomiak elengedték a népet. Ahogy mondtam, mindez az üdvösség előképe volt, amely Jézus Krisztusban csodálatosan teljesedett be: Ő volt az Isten Báránya, akit pontosan azon a napon öltek meg, amelyen a zsidók az Egyiptomból való szabadulásukra emlékeztek. A golgotai kereszten vitte véghez az emberiség bűn-rabszolgaságából való felszabadítását azáltal, hogy magára vállalta a bűnünk büntetését, és megbékéltetett minket Istennel.
Az Ószövetségben a zsidó hit központi eseménye volt az egyiptomi szabadulásukról való megemlékezés, az Újszövetségben Jézus is meghagyja nekünk, hogy emlékezzünk meg a haláláról, és ezt tesszük nagypénteken, illetve rendszeresen az úrvacsora vételekor. Arról nem találunk az Újszövetségben leírást, hogy a keresztyének hogyan gyakorolták a húsvét megünneplését, de mivel az első hívők a zsidóságból valók voltak, minden bizonnyal zsidó szokás szerint, de Jézus Krisztus által már a szimbólumok valódi jelentését ismerve ünnepeltek.
Hogy látja, a hívő közösségek ma mennyire vannak tisztában az ünnep valódi jelentőségével?
Közel harmincéves igehirdetői gyakorlatomban azt látom, hogy kétféle hívő van: az egyik csoportba azok tartoznak, akik névlegesen az egyházhoz tartoznak, talán azonosulni is tudnak bizonyos tanításaival, de leginkább csak a tradíciót, a formákat érzékelik belőle. Az életük nem sokban, vagy egyáltalán nem különbözik a nem hívőktől. A másik csoport azokból áll, akik megtérnek a bűneikből, újjászületnek és igyekeznek Jézus Krisztus tanításaihoz igazítani életvitelüket. Számukra a húsvét különleges és személyes jelentőséget nyer: a kereszt a bűntől való szabadulásuk eseménye, az üres sír pedig a legdicsőségesebb reménységük a feltámadásra.
Igehírdetőként hogy látja, hozhat a feltámadás ünnepe napjainkban is reményt az embereknek?
Ez a mostani húsvét egy rendkívüli időszakra esik. A járvány mindnyájunk életét megrázta. Az örökmozgó világ pillanatok alatt leállt, és döbbent csendben várja, mi jön ezután. Mintha Isten magára vonná a figyelmet: ha máshogy nem ment, hát így, és szólni akarna hozzánk. És amit mondani akar, az nem más, mint a húsvét üzenete:
Isten nem fordított hátat a neki hátat fordított emberiségnek. Jézus Krisztusban maga jött el a világba, hogy helyreállítson mindent. Meghalt, hogy nekünk ne kelljen örökre meghalnunk; és feltámadt, hogy mi örökre élhessünk.
Nem lehet szebben megfogalmazni ezt, mint ahogy maga Jézus fogalmazott: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy ha valaki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3:16). Zárásként engedje meg a kedves olvasó, hogy felidézzek egy rövid párbeszédet, amely korábbi szolgálati helyemen, Kárpátalján hangzott el. Arrafelé, orosz szokásra, húsvétkor azt szoktuk egymásnak mondani, ha találkoztunk: Krisztus feltámadt! Mire a válasz: Valóban feltámadt! Egyszer azonban a válaszadó, talán zavarában, a Krisztus feltámadt! köszöntésre ezt válaszolta: „Viszont kívánom!” Most én is azt kívánom mindnyájunk életére, hogy ezekben a nehéz, embert próbáló időkben tapasztaljuk meg a feltámadás erejét.
