Első bajnoki aranyát nyerte a Hali futsalcsapata (frissítve képgalériával)

• 2021. június 09., szerda •
A szombathelyi zöld-fehérek a döntő negyedik összecsapásán 4–1-re verték az MFVC Berettyóújfalu együttesét, így összesítésben 3–1-re győztek a páros csatában.
Első bajnoki aranyát nyerte a Hali futsalcsapata (frissítve képgalériával)

A Haladás csapatából sérülés miatt ezúttal is hiányzott a brazil Darrieer, Gyimesi Máté, valamint a szerb Milos Simic. A harmadik derbit kihagyó Henrique Diniz viszont bevetésre készen állt, igaz, csak a kispadon kezdett. 

A meccset aztán Horváth Norbert nagy helyzete vezette be, amit Alasztics Marcell bravúrosan hárítani tudott. Ezt követően a vendégek hálóőre, Sándor Máté is védett két-három igazán nagyot. A több ziccer ellenére szokatlan módon az első 10 percben nem született gól. A 11. minutumban azonban kissé furcsa körülmények között megszerezte a vezetést a Haladás: Sipos lövése után Nagy Kevin az alapvonalon túlról kanalazta vissza a labdát, ami Sándor Máté némi közreműködésével került saját kapujába. A hajdúságiak cerberusát alaposan megfogta a bekapott gól, és nem sokkal később összehozott egy büntetőt a vasi zöld-fehéreknek, amit sajnos Henrique Diniz nem tudott értékesíteni, mivel lövését Mezei hárította. A 16. percben Alvarito is hibázott egy óriásit: lazán eladta a lasztit, amit Dróth Zoltán bombázott a jobb alsó sarokba, így 

A FÉLIDŐBEN A HALADÁS VEZETETT 2–0-RA.  

A második játékrész elején pedig már hárommal mentek a házigazdák, ugyanis Nagy Kevin elemi erővel lőtt a bal felső sarokba. A 25. percben aztán gyakorlatilag eldőlt a bajnoki cím sorsa: 

DÁVID RICHÁRD 4–0-RA ALAKÍTOTTA AZ ÁLLÁST.

A folytatásban a Berettyó természetesen az öt a négy elleni játékkal próbált meg faragni jelentős hátrányából, ám ez a taktikai fegyver ezúttal nem hozott eredményt. A szombathelyieknek több nagy helyzetük adódott üres kapura, mint az emberfölényben támadó vendégeknek. 
A jég aztán a 39. percben tört meg: Nagy Imre lőtt egy nagy gólt, ami lényegében csak szépségtapaszt jelentett a hajdúságiak számára, mivel 4–1-re elveszítették a meccset, a bajnoki döntőt pedig összesítésben 3–1-re. 

A HALADÁS FUTSALCSAPATA A KÉT MAGYAR KUPA ARANYÉREM UTÁN ELSŐ ALKALOMMAL A BAJNOKSÁGBAN IS A LEGJOBBNAK BIZONYULT. 

A magyar bajnok Haladás VSE játékoskerete: Alasztics Marcell, Gyimesi Máté, Homlok Levente, Milos Simic, Henrique Diniz, Soares de Melo Darrieer, Hajmási Milán, Dróth Zoltán, Dávid Richárd, Vas Ádám, Horváth Péter, Szakasics Balázs, Vidák Balázs, Kovács Máté, Nagy Kevin, Vatamaniuc-Bartha Dávid, Gerencsér Antal, Sipos Gergő, Papp Zsombor. Vezetőedző: Juanra Calvo 

Haladás VSE-MVFC Berettyóújfalu 4–1 (2–0)
Szombathely, Haladás Sportkomplexum, vezette: Kovács G., Kubicsek (Czene-Jóó)
Gólszerzők: Nagy K. (11., 21.), Dróth (16.), Dávid (25.) illetve Nagy I. (39.)


 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére