1988 óta hosszú idő eltelt, de két politikai bölény több mint 30 éve határozza meg Szombathely közéletét. Az egyik Hende Csaba, aki már 1988-tól a nemzeti erők meghatározó szereplője. A másik Ipkovich György, aki az MSZP reformszárnya nevében a rendszerváltás után (1990-ben) egyetlen MSZP-s képviselőként jutott be a szombathelyi közgyűlésbe. S nem akárhogyan, ő volt a helyi MSZP alapítója.
Ipkovich sokáig a baloldal túlélésének egyetlen hiteles és sikeres képviselője volt, aki
amellett, hogy a baloldali politikai tömböt egyben tartotta, a jobboldal egyetlen komoly kihívója volt.
Ez aztán oda vezetett, hogy országgyűlési képviselőként 2005-től 2014-ig lehetett Szombathely erős embere, de nem csak ez adta az erejét; 2002-től 2010-ig a város polgármesterének is megválasztották. 2018. februártól júniusig az MSZP Országos Etikai és Egyeztető Bizottságának elnöke.
Ipkovichcsal méltatlanul elbánt az MSZP-s központ,
nem ő volt a szombathelyi előválasztási jelölt, áthelyezték, majd a körmendi előválasztás vitáján közölte (közölték vele): „ma tudtam meg, hogy visszaléptem”. (Mint kiderült, ez a központ döntése volt.)
Ipkovich a nyugat.hu-n ma megjelent interjújában egyértelműen leteszi a garast Czeglédy Csaba mellett és Ungár ellen. A következőképp: „ Úgy tudom, Czeglédy annak idején kérte az MSZP támogatását, nem is tehetett másként. Az LMP-ről pedig annyit, hogy az én 2014-es minimális vereségemet polgármesterjelöltként az okozta, hogy az LMP nem állt be mellém. Ellenünk indultak, aminek az lett az eredménye, hogy nem az ő jelöltjük győzött, de közben elvittek 500-600 olyan szavazatot, amire nekem szükségem lett volna. És pont ezzel az 500-600 szavazattal szenvedtem vereséget a Fidesz polgármester-jelöltjével szemben.
Én úgy értékelem, hogy 2014-ben az LMP kihátrálása miatt veszítettem.”
Nota bene, Niedermüller Péter 2018-ban Budán, a II. kerületben jól szerepelt, de nem nyert Varga Mihállyal szemben. A 444.hu így tájékoztat: „Varga Mihály 2690 szavazattal nyert a DK-s Niedermüller Péter előtt, az LMP elnökségi tagja, Ungár Péter – aki listán bejutott – 5348 szavazatot gyűjtött. Ha visszalépett volna az esélyesebb jelölt javára, és a szavazói fele átszavazott volna, Varga Mihály nem nyer.”
A baloldali Ipkovich György így fogalmaz: „Én mint Ipkovich György szombathelyi lakos azokat a tapasztalatokat tudom felhozni, amiket az imént elmondtam. Nyilvánvaló, hogy ezek figyelembevételével fogom eldönteni, hogy a titkos szavazáson hogyan fogok szavazni.”
Most nézzük Hendét!
Hende Csaba 1988 óta a jobboldal, ha úgy tetszik, a polgári oldal meghatározó szereplője Szombathelyen. Nézzük meg, mit nyilatkozott az LMP-vel kapcsolatban: „(Ungár) Ezzel a rendkívül vehemens Fidesz- és Hende-ellenességgel szeretné elleplezni azt, hogy ő egy trójai faló. Ugyanis ha Ungár Péter bekerül a parlamentbe, akár listán, akár egyéniben, a megfelelő pillanatban át fog állni a Fideszhez”. Hozzátette: ez szilárd meggyőződése. Leszögezte azt is, hogy ha Ungár nyeri az előválasztást, akkor
teljesen mindegy lesz, hogy a jövő tavaszi valódi választáson a Fidesz jelöltje vagy Ungár győz, hiszen a mandátum így is, úgy is Orbán Viktoré lesz.
Ha ezeket a nyilatkozatokat összevetjük, akkor egyértelművé válik a dolog: a baloldali Ipkovich György Czeglédy Csabát, a jobboldali Hende pedig Ungárt támogatja. Ez ennyire egyszerű, ennek tudatában hozhatnak döntést a baloldali szavazók az egyébként botrányosan zajló előválasztáson. Higgyenek nyugodtan mindkettejüknek, hiteles emberek, saját értékrendjükhöz évtizedek óta hűek.