A Kőszegi Angolnák minden szombaton beveszik az egyik pályát itt, a szombathelyi uszodában, de miért itt?
2020 óta kénytelenek vagyunk a szombathelyi uszodába járni, mert a mi medencénk, ami a kőszegi intézmény területén van, tönkrement. Gyógypedagógusként dolgozom ott, és a mindennapos testnevelésben is rendszeresen használtuk a saját uszodát, jó volt, mert kéznél volt. Ezeken az úszásórákon vettem észre, hogy vannak gyerekek, fiatalok, akik ügyesebbek vagy lelkesebbek a többieknél, na ekkor döntöttem el, hogy szervezek számukra külön úszás foglalkozásokat.
Kik járnak a csoportodba?
Többnyire enyhe, valamint néhány középsúlyos értelmi fogyatékos fiatallal foglalkozom, az egyesületünk a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség keretein belül működik. Nem előzmény nélküli Kőszegen ez a kezdeményezés, hiszen már 1996-ban megalakítottunk egy klubot, kifejezetten az értelmileg akadályozott sportolók számára, amelynek több szakága volt: padlóhoki, kosárlabda, labdarúgás, aztán 2014-ben jött be az úszás. Azóta csináljuk. Tíz fiatallal dolgozom, köztük kettő lányom, nyolc fiam van. A legfiatalabb 16 éves, a legidősebb 30. Nem számít, rendszeresen járnak mindannyian.
Alapvetően miben segít az úszás egy Down-szindrómás fiatalnak?
A legfontosabb, hogy ilyenkor kiszakadnak a megszokott közegből, ami nagyon jó hatással van rájuk, de nem is csak rájuk, mindannyiunkra. A vízben végzett mozgás nem annyira megerőltető, az ízületeik és izomzatuk miatt számukra ez is előnyös, és persze fegyelemre is tanítja őket. Egyértelmű, hogy nagyon szeretik.
Miben mutatkozott meg, hogy egyesek kiemelkednek a többiek közül?
Az alapján választottam ki őket, hogy mennyire szorgalmasak, vagy mennyire szeretik csinálni. Senki nem Hosszú Katinka vagy Darnyi Tamás, ha valaki szívesen jött, akkor is örültem neki, ha gyengébb képességű. Látható, hogy egyikük ügyesebb, másikuk kevésbé, de mindannyian szeretnek úszni, ez elég. A speciális olimpiai mozgalom erre épül: engedd, hogy győzzek, de ha nem győzhetek, hadd küzdjek bátran! Legyen meg a lehetőségük, hogy versenyezzenek. Van is egy különleges módszer: előzetesen divíziókba osztják a gyerekeket a speciális olimpián, amellyel az azonos képességűek egy csoportba kerülnek, és csak ők versenyeznek egymással. Divíziónként van arany-, ezüst- és bronzérmes, sőt még a hatodik helyezettet is kiszólítják eredményhirdetésnél, és kap egy szalagot. (Beszélgetés közben folyik a munka: - Neked egy hossz gyors! Odafelé jobb kar dolgozik, visszafelé bal. Neked pedig hát, ugyanúgy. Mehet! Ebből négy lesz.)
Mire vagy a legbüszkébb velük kapcsolatban?
Őszintén szólva a legbüszkébb arra vagyok, hogy szinte minden sportolóm megtanult mind a négy úszásnemben úszni! Köztük pillangót is, ami nehéz, összetett, nem könnyű megtanulni. Büszkeséggel tölt el az is, hogy vegyes váltót tudok indítani, akár kettőt is, ez az ő szintjükön nagyon nagy dolog. Amióta járunk versenyezni, egyre jobban odafigyelnek az eredményeinkre: több versenyzőmet is jelölték válogatottkeretbe.
2023-ban világjátékok lesznek, elképzelhető, hogy ott lesztek?
Úgy néz ki, hogy a kőszegi csapatból 2-3 versenyzőm is bekerülhet a jövő évi speciális olimpia tágabb keretébe. Döntés még nincs róla, de ez lehet az első lépés a nemzetközi szereplés felé. Az idei év a szintfelmérő versenyekről, a válogatásról fog szólni, nagyon remélem, hogy ügyesen teljesítenek a mieink.
Micsoda célok! Az értelmileg sérült fiatalok hogyan élik meg a versenyzést?
Annyira hajtják magukat, úgy tudnak szurkolni egymásnak, és az ereményeknek örülni, hogy az leírhatatlan! Ez megér mindent! Nem azt kérdezik, hogy "Árpi bácsi, ez hány másodperc volt", hanem ezt: "hányadik lettem"? Nagyon szeretnek versenyezni és győzni, ezért is fontos, hogy minden versenyzőt kiszólítanak eredményhirdetésnél. Fontos nekik, élmény számukra.
Eredetileg tanító vagy, és gyógypedagógus. Mégis hogyan csatlakoztál a speciális olimpiai mozgalomhoz?
1995-ben, az akkori intézményvezető kérésére elkezdtük meghonosítani hazánkban a padlóhokit. Megszereztem a padlóhokiedzői képesítést, aztán jártuk az országot, 10-12 csapatos bajnokságokat szerveztünk. Később, ahogy a gyermekeim születtek - négyen vannak -, egyre kevesebb időm jutott erre, a padlóhokitól eltávolodtam, azonban elvégeztem az úszóedzői képzést, és most már ezzel foglalkozom.
Új tagok is jönnek az egyesületbe?
Egyre kevesebb. Két éve úszásórát sem tudunk tartani az intézményben, hiszen nincs uszodánk most. Bízom benne, hogy idővel jut rá pénz, és fel tudjuk újítani.
Milyen tanácsaid lennének a Down-szindrómás gyermeket nevelő szülőknek? Sokukat érdekelheti egy olyan sportegyesület, mint a tiétek.
Mindenképpen iktassák be a sportot a gyerekek napirendjébe! Keressék meg a lehetőségeket a mozgásra, talán az úszás kevésbé egyszerű, hiszen uszodához kötött, de bármilyen sport jót tesz, akár a futás, az atlétika, vagy más, ami a testi épségüket nem veszélyezteti, és nem túlságosan kimerítő számukra. Figyelembe kell venni, hogy hamarabb elfáradhatnak, de vannak lehetőségek itt, Vas megyében is, mi is szeretettel várunk mindenkit. A tapasztalataim és a szülők visszajelzése alapján kijelenthetem, hogy több haszna is van, ha a gyerek sportol: támpontot, igazodási pontot ad, hogy készül a szombatra, amikor edzés van, és ami a legfontosabb, hogy az életminősége is nagyban javul tőle.
