A magyar királyok elfelejtett ragadványneveiről szóló sorozatunk első két részében már meséltem Magyarország telhetetlen szomszédjáról, a német-római császárról, akinek Katolikus Endre és Bajnok Béla végül is elvették a kedvét a hódítósditól. Azonban a 12. században egy másik birodalom is fente a fogát Magyarországra. Egy olyan birodalom, amelynek antik kultúrájával a korban egyetlen állam sem versenyezhetett. Ez volt a Keletrómai Birodalom, azaz Bizánc. Ami a fegyveres összecsapásokat illeti, tömören úgy lehetne összefoglalni, hogy a görögök nem győzték le Magyarországot, de azért Magyarország se győzött.

II. Géza király fia, Béla egy egyezmény következtében Konstantinápolyba került, ám ez sem hozott békét. Mánuel császár nem volt már éppenséggel fiatal, és felkészült arra az esetre, ha nem születne fiúörököse. Trónörököst keresett hát, és a fiatal magyar herceg épp alkalmasnak tűnt.

Béla megkapta az Alexiosz nevet, és a deszpotész címet, ami azt jelentette, hogy a birodalom második embere lett.

Leendő görög császárnak járó nevelést kapott, és Mánuel még a lányát, Máriát is neki szánta.

Nem Béla-Alexiosz lett volna az első magyar a keletrómai trónon. Mánuel császár anyja Árpád-házi Piroska hercegnő volt, aki még a birodalom úrnőjeként is büszke volt magyar származására. Még akkor is, mikor férje, Komnénosz Joánnész megverte őt ezért! Joánnész ugyanis egyszer azt találta mondani, hogy a magyar király az ő alattvalója, ám Piroska (görög nevén Eiréne) ezt nem hagyta szó nélkül. Joánnész kezet emelt a merész asszonyra, de a császárnét sem kellett félteni. Piroska levélben elmesélte a családi perpatvart II. Istvánnak, aki válaszul támadást indított a görög császár ellen. A háborúban maga Joánnész is kis híján odaveszett, és végül ő kért békét a magyar királytól. Ebből a történetből is látszik, hogy

a magyar-bizánci viszonyt még a házassági kötelék sem tette felhőtlenné…

Ilyen körülmények között nevelkedett a fiatal Béla-Alexiosz is. Az antik műveltség mellett a francia lovagi kultúrát is csak úgy itta magába. Gondoljunk csak bele, a Keletrómai Birodalomnak majdnem magyar császára lett! Ám mielőtt bárki is e „majdnem” miatt keseregne, tegyük hozzá, hogy ez a magyar és a bizánci trón egyesítését vonta volna maga után, és Béla még a magyarországi hadjáratára is elkísérte Mánuel császárt.

Az idős Mánuel császárnak végül mégis fia született, Alexiosz, így Bélát elválasztotta jegyesétől, és helyette Mánuel császár feleségének a féltestvérével, Châtillon Ágnessel házasították össze.

(Később mind Alexioszt, mind Máriát meggyilkolták.)

III. Béla azonban nem csak neveltetése miatt érdemelte ki a „görög” ragadványnevet. A Keletrómai Birodalomból hazatérve a király a hellenisztikus kultúrát is magával hozta Magyarországra. A bizáncihoz mérten meglehetősen szegényes udvar fogadta őt, ám a művelt uralkodó alatt Esztergomban felélénkült a kulturális élet.

Görögös oszlopok, kora gótikus templomok jelentek meg. Emellett a kancellária intézményét, a törvények írásba foglalását és a kérvények gyakorlatát is eltanulta a kifinomult, szertartásos görög udvarból.

Felesége halála után Béla a császár 30 éves nőrokonának, Teodórának kezére pályázott, ám végül a francia király lányát, Capet Margitot nyerte el nőül. A francia hercegnőnek köszönhetően pedig francia mintájú királyi műhely született meg Esztergomban, a cisztercita rend behívásával pedig szintén Franciaország felé közeledett. És bizonyára Barbarossa Frigyes sem panaszkodhatott óbudai szállására, mikor a keresztes hadjárat során Magyarországon vonult át. A magyar királyi udvar bizánci és franciás pompát öltött. A feltehetően III. Béla udvarában tevékenykedő Anonymus is nagy rajongója volt a francia lovagregényeknek, hiszen a honfoglaló magyar vezéreket is gáláns lovagokként ábrázolja művében. Azonban fontos megjegyeznünk, hogy a királyt, a királynét és szűkebb környezetüket leszámítva nem volt jellemző a műveltség és a finom modor Magyarországon.

III. Béla (1172-1196) alatt a Magyar Királyság jelentős európai hatalom volt, a görög császár sem tudott komolyabban beleszólni az ország ügyeibe. Országlása a béke és a virágzás korszaka volt. Politikája miatt valóban méltóvá vált a „Nagy” jelzőre, de egyedülálló antik műveltsége, és finom ízlése miatt a „Görög” melléknevet is kiérdemelte.

Kép forrása:  Az Árpádok emlékezete rajzfilmsorozat