A ceremónián az egyetem vezetői, oktatói, hallgatói és öregdiákjai mellett dr. Hende Csaba az Országgyűlés alelnöke, Vas vármegye és Szombathely vezető politikusai, valamint sportszakemberek, és mindazok jelen voltak, akik öt évtizedes pályafutása során szakmai, személyes vagy baráti kapcsolatban álltak az egykori főigazgatóval.
A 2021-ben elhunyt dr. Gál László a szombathelyi felsőoktatás meghatározó személyisége volt. 1974-ben a jogelőd Szombathelyi Tanárképző Főiskolán kezdett dolgozni. Vezette a Testnevelési Tanszéket, majd a Sporttudományi Intézetet, 1997-ben a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola főigazgatója lett. A Szombathelyi Egyetemi Sportegyesületnek is oszlopos tagja, elnökeként, majd tiszteletbeli elnökeként tevékenykedett.
A névadó rendezvényen egybegyűlteket dr. Borhy László, az ELTE rektora köszöntötte, emlékeztetve, az egyetem a sportot nem csupán a képzések szempontjából tekinti fejlesztendő területnek, hanem a hallgatók mindennapjaiba is nélkülözhetetlenné kívánja tenni a mozgás igényét. A rektor felidézte, Gál László a szakértelmen túl kedvességgel és türelemmel bánt minden kollégájával, tanítványával. Személyisége mindenkire nagy hatást gyakorolt.
- Ennek a sportcsarnoknak a felépítése is neki köszönhető. Nem meglepő: az épület elnevezése kapcsán vitán felül állt a személye, hogy ő a legmegfelelőbb választás. Pozitív személyisége, életszeretete, optimizmusa és szorgalma övezze a sportcsarnokot és az itt sportoló hallgatókat, kollégákat. Gál László professzor úr tudása, szakmai alázata, az intézmény, és a diákok iránti szeretete mutasson utat a mai fiatalságnak, váljon ő példaképévé sokaknak – emelte ki Borhy László.
Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke, megemlékező beszédében Gál Lászlót a sport reneszánsz emberének nevezte:
- Érdemes megszívlelni a sportszakember ars poeticájának is beillő mondatot, amely a sportcsarnok bejáratánál elhelyezett egyik táblán olvashatók: „Hűség hivatáshoz, az intézményhez, a kollégákhoz, a tanítványokhoz, a városhoz”. Gál László a sport csaknem minden meghatározó területén alapító tagként, illetve vezetőként tevékenykedett, jövőbe látással gondolkodva, annak érdekeit országos viszonylatban, a nemzetközi kisugárzás igényével képviselve.
Sterbenz Tamás, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem rektora, az ELTE Savaria Egyetemi Központ öregdiákja személyes hangvételű beszédében kifejtette, 1986-ban főiskolásként nagylelkű és nagyvonalú embernek ismerte meg Gál Lászlót. Kifejezte azon kívánságát, hogy Szombathely sok Gál Lászlóhoz hasonló sportszakembert tudhasson magáénak.