-    Ha röviden meg kellene határoznia önmagát, akkor hogyan fogalmazná meg?

-    Eddigi pályám során valóban sok mindent kipróbáltam, én egyértelműen táncművésznek tartom magam, ez az, ami hosszú ideje meghatározza az életemet.

-    Mexikóvárosban született, édesapja az ország egyik leghíresebb költője, Jorge Hernandez Campos. Édesanyja pedig magyar.

-    A szüleim Olaszországban ismerkedtek meg a hetvenes években, édesapám ott dolgozott, anyukám pedig Rómában járt egyetemre. Szerelmesek lettek egymásba, hamarosan Mexikóba költöztek és összeházasodtak. Így én ott születtem, hatéves koromig ott is gyerekeskedtem. Ekkor édesapámat kulturális attasénak nevezték ki Madridba, így odaköltöztünk.  Két évig tartott a megbízatása, majd visszatértünk Mexikóba. Azután elérkezett 1989, a maqyarországi rendszerváltozás ideje. Édesanyámnak egy vonzó állást kínáltak fel itthon, ő amúgy is vágyott már haza, így kerültünk Magyarországra. Apám maradt Mexikóban, ekkortól külön éltek, bár nem váltak el, mi pedig nővéremmel együtt anyukámmal elkezdtük a magyarországi életet. 

-    Édesanyja is a kultúrában élt, hiszen a mexikói magyar nagykövetségen kulturális ügyekkel foglalkozott. Önre pedig fiatal lányként iskola várt.

-    Amikor Budapestre jöttünk, akkor még csak spanyolul beszéltem. Tulajdonképpen az általános iskolában az osztálytársaimtól tanultam meg jól magyarul. Mondhatni, hogy anyu bedobott a mélyvízbe, de egy év múlva már nem voltak nyelvi nehézségeim.

-    Elvégezte tehát az általános iskolát, majd egy két tannyelvű középiskolában érettségizett. Mi vitte ezután a művészi pálya irányába? A családi háttér vagy esetleg valami más? 

-    A tánc, amióta az eszemet tudom ott volt az életemben. Öt évesen, még Mexikóban, kisgyermekként beleszerettem a táncba. Amikor Maridban éltünk egy diplomata iskolába jártam táncokat tanulni és mellette még zongorázni is. Itthon 12 évesen jelentkeztem balettozni, ahová ugyan nem vettek fel, az utolsó rostán estem ki, s bár csalódott voltam, de ez nem szegte kedvemet. Nem adtam fel, s hamarosan megismerkedtem a kortárs tánccal, amiben megtaláltam a helyemet. Egy magániskolában képeztem magam, szerencsére nagyon jó mesterem volt, Zákány Magdolna személyében.

A kezdetektől tudtam, hogy profi táncos akarok lenni, rendkívül komolyan vettem az órákat, gyakran még dupláztam is őket.

-    Tehát mondhatjuk, hogy céltudatosan készült a táncos karrierre.

-    Igen, korán eldöntöttem, hogy ha leérettségizem, akkor kimegyek New Yorkba, kortárs táncot tanulni. Így is lett, két bőrönddel és kétszáz dollárral vágtam bele a kalandba. New Yorkban felkutatattam és felkerestem a legjobb iskolákat. Az egyikbe rögtön fel is vettek. Amúgy egy barátnőm is velem tartott, ő nem tánctanulási céllal, de jó hogy velem volt, hiszen 18 évesen gyakorlatilag magát az életet is itt fedeztük fel igazán. Egy darabig ez el is vonta figyelmet arról, amiért mentem, de végül keményen belevágtam a tanulásba.

-    Szokás azt mondani, hogy Amerika a lehetőségek hazája. Önnek volt ideje ezt megtapasztalni, hiszen három évet töltött ott.

-    Valóban

rengeteget tanultam ott, s nem csak a tánc, hanem az élet szempontjából is. A tánciskolában főként feketék jártak, nagyon sokat tanultam tőlük, egyszerűen a vérükben a van tánc, egyáltalán a mozgás.

Eljártam más iskolákba is, tulajdonképpen minden műfajba belekóstoltam.

-    Mi következett a new york-i évek után?

-    Tanulmányaim végére egy kicsit elegem lett az Amerikára jellemző állandó bizonyítási kényszerből. Ehhez jött még egyfajta honvágy az európai élet és kultúra felé. Sajnos közben édesapám sztrókot kapott, lebénult a fél oldala. Tehát sok minden összejött, ezért hazatértem, pontosabban Milánóban éltem egy évig. Itt megismerkedtem egy mexikói festőművésszel, akivel szerelembe estünk. Egy időre el is feledkeztem a táncról, de egy év után el kellett gondolkodnom a hogyan továbbról. Felfedeztem, Mexikóban egy nagyszerű művészeti egyetemet, ahová azután be is iratkoztam. Tehát visszatértem és nagyon élveztem a tanulást, sokat táncoltam, koreográfiát is tanultam, rengeteg művésszel ismerkedtem össze. Nagyszerű évek voltak, bekerültem a mexikói táncélet sűrűjébe. 

-    Egy idő után mégiscsak visszajött Magyarországra.

-    Bár közben már jártam Budapesten, fel is léptem többször, de érkezett egy konkrét meghívás a Megatánc zsűrijébe. Emellett

egyszemélyes szóló tánc performanszokat tartottam, ami itt újszerű volt, sőt még koreografáltam is. 

-    Hogyan fogadták az Ön által behozott újszerű táncokat?

-    Jó volt a fogadtatás, mind a szakma, mind a közönség részéről.

-    Majd egy idő után belevágott a táncterápiába is. Mit értsünk ez alatt? 

-    Az én munkásságomat a kortárs tánc jellemzi, aminek köszönhetően számos technikát megtanultam. Mexikóban ezen kívül tanultam tangózni, a japán butó tánccal is megismerkedtem, sőt még cirkuszban is felléptem. A sok stílusból alakult ki a saját stílusom. Budapesten megismerkedtem egy katalán színházi rendezővel, akivel létrehoztunk egy táncszínházat. Egyszer csak

elérkezett egy pillanat, amikor azt éreztem, hogy a tánc most már korlátokat szab az önkifejezésemnek, ennél már többre vágyom. Gondoltam egy nagyot és elmentem Indiába, néhány hónapra,ahol kizárólag a jógázással foglalkoztam. Ez teljesen elvitt a spiritualitás irányába.

-    Amit hazatérve a metatáncon keresztül meg is valósított.

-    A metatánc egy ún. flow-jóga, ami egy folyamatosan áramló jógát takar. Egy olyan mozgásforma, ami táncnak nevezhető, de nem a művészi jelleg, hanem inkább a spiritualitás, az önmegismerés, egyfajta meditáció jellemez.

-    Ennek nagy sikere volt, mégis visszatért Mexikóba.

-     Igen, mert valahol legbelül mégiscsak hiányzott a tánc, ez vitt vissza és a szerelem, mert ilyen is van.(Nevet.) Nem tartott sokáig ez az időszak, és ismét visszajöttem.

-    Úgy tűnik fel, hogy Magyarországon Mexikó, ott pedig Budapest hiányzik Önnek.

-    Igen ebben tényleg van igazság.

Magyarországon mexikóinak, ott pedig magyarnak számítok, noha én mindkettőnek 100%-osnak érzem magamat.

-    Hallgatva élettörténetét, gyanítom ismét új projektbe kezdett.

-    Igen folyamatosan keresem a helyemet és a lehetőségeket. Miután 3-4 év kiesett a táncból, úgy döntöttem, hogy ismét új fába vágom fejszémet. Egy mexikói barátommal egy sportközpontot nyitottunk a Margitszigeten. Ez egy teljesen más jellegű munka volt, egy darabig élveztem is.

-    Majd újabb váltás jött.

-     Valóban, miután a vizes világbajnokság miatt be kellett zárnunk a sportközpontot, elkezdtem önvizsgálati terápiákra járni. Ezek valahol kiegészítették az addigi tánc-, és jóga ismereteimet. Ebből jött végül előbb a metatánc, majd a táncterápia vagy ahogyan én hívom a táncmeditáció.

-    S erre van komoly igény?

-    Úgy érzem, hogy egyrészt

manapság az emberek keresik azokat a lehetőségeket, ahol társaságban, egy csoportban lehetnek, másrészt a tánc segít abban, hogy az önismeretünk fejlődjön.Alapvetően emberi mivoltunk megköveteli, hogy minden téren folyamatosan fejlődjünk.

Sokan félnek a terápiáktól, de a tánccal a mozgáson keresztül közelebb kerülhetünk önmagunkhoz. Igazából ehhez nem kell komoly tánctudás, mégis aki belevág ebbe a terápiába, az eljuthat a célhoz, s ezzel kiegyensúlyozottabbá valamint boldogabbá válhat.  Ha ez sikerül, az nekem is nagy öröm.