Czeglédy Csaba vélhetően Ungár Péterre utal, akiről köztudott, hogy Budáról, a Rózsadombról jár kampányolni Szombathelyre. Bár Czeglédy és Ungár a nyilvánosság előtt békülékeny hangot igyekeznek mostanában megütni egymással,
korábban nem volt konfliktusoktól mentes a kettejük kapcsolata.
Amikor Czeglédyt költségvetési csalás vádjával előzetes letartóztatásba helyezték, a háta mögött hagyott hatalmi vákuumot Nemény András és Ungár Péter próbálta meg betölteni. Nemény a politikai, Ungár a gazdasági hatalmát felhasználva. Czeglédy a börtönből kikerülve azzal találta szembe magát, hogy
a helyi MSZP jó része már nem az ő utasításait követi.
Emiatt pár évvel ezelőtt keményen oda is bökött a helyi szocialistáknak és Ungár Péternek is. Bár azóta állítólag egyre jobban megértik egymást, az egyik DK-közeli lap rendszeresen hangsúlyozza Ungár fideszes kötődéseit és vagyonának eredetét. Most pedig Czeglédy Csaba soraiból is arra lehet következtetni, hogy az ellenzéki oldalon sem lelkes mindenki amiatt, hogy egy budai képviselje a szombathelyieket.