Pócza István írása- Mandiner

Sebastian Kurz 1986-ban egy tanárnő és egy mérnök fiaként látta meg a napvilágot Bécsben. Kurz hátterét az egyszerű családi körülményekkel tudnánk leginkább jellemezni. Bár kevesen tudják, nagyanyja magyar származású, Újvidékről a II. világháború idején 16 évesen menekült Ausztriába, s ekkor még kizárólag magyarul beszélt. Az ő történetei a menekültlétről meghatározóak voltak Kurz véleményének alakulásában a 2015-16-os migrációs válságban. Kurz hatéves volt, amikor először háborús menekültekkel találkozott, a jugoszláv háború idején, így igen fiatalon megismerhette a bevándorlás mindkét oldalát. 

Gyerekkorát a család Bécs Meidling városrészében található lakásában, illetve a fővároshoz közeli zogelsdorfi tanyán töltötte. A vidéki és a nagyvárosi lét és gondolkodás ismerete alapvetően járult hozzá későbbi politikai karrierjéhez, hiszen mindkettőt érti, magáénak tudja, otthonosan mozog benne. Egészen fiatalon megismerkedhetett a globalizáció hátulütőivel is, apja ugyanis azért veszítette el állását, s vált egy hosszabb időre munkanélkülivé, mert az őt foglalkoztató vállalat Kínába költöztette át tevékenységét.

A fiatal Sebastian ekkor mindenképp segíteni akart szülein,

alkalmi munkákat vállalt, mindig éjszaka ért haza a munkából. Ez a tapasztalat meghatározó volt számára, mert ez szilárdította meggyőződéssé benne azt, hogy a politikának változást kell hoznia, s neki pedig részt kell venni a politikában, mert csak abban látta a garanciáját annak, hogy az tényleg változást hozzon. Politikusi életrajzokat kezdett olvasni Ronald Reaganről, John F. Kennedyről, de rajongott Wolfgang Schüsselért is. 

Tizenhat évesen jelentkezett az Osztrák Néppárt ifjúsági tagozatánál, az első tapasztalatai azonban egy megfáradt, az innovációt és kreativitást nélkülöző, kiégett és lélekben már öreg ifjúsági szervezet képét alakították ki benne. Ez a tapasztalat arra felismerésre vezette, hogy ebben a formájában a Néppárt nemhogy sikerekre, de a túlélésre sem lesz képes hosszú távon – nem véletlenül vágott bele később, már pártelnökként az ÖVP teljes megreformálásába.

Innentől pedig már tényleg szinte egyenes út vezetett a politikai pályára. A hadseregben eltöltött időszaka alatt megkezdte jogi tanulmányait, beutazta Ausztriát, s közben dolgozott (teniszoktatóként, felszolgálóként), az egyetemi életben is aktív volt, folyamatosan vitákat szervezett és vezetett. 2009-ben a már a Néppárt ifjúsági tagozatának országos elnöke volt, a jogi tanulmányait abbahagyta, hogy teljesen a politikával foglalkozzon. 

Politikai karrierje természetesen nem mellőzte a kudarcokat: már fiatalon volt ebben része, azonban nem adta fel, pedig nem egyszer megpróbálták kilökni a politikai pályáról. Kitartásának is köszönhetően

2011-ben, 25 évesen már a Belügyminisztérium integrációs államtitkára.

A legnagyobb kihívás számára, s ami egyben híressé is tette az úgynevezett „iszlámtörvény”, amellyel kivívta a muszlim szervezetek ellenállását. A törvény lényege az volt, hogy az imámokat és a mecseteket ne külföldről finanszírozzák, s így muszlimok körében külső szereplők ne tudjanak befolyást szerezni Ausztriában. 

A 2013-as választásokat követően már kifejezetten ambiciózus célkitűzéssel a külügyminiszteri széket nézte ki magának – sikerrel, s mindezt 27 évesen, s ez volt az országgyűlésbe való belépője is. Külügyminiszteri fellépése egyértelműen arról árulkodott, hogy korából fakadó kevés tapasztalatával tisztában volt, s azt nem is próbálta leplezni: „Szeretnék tanulni Önöktől, önök valamennyien több tapasztalattal rendelkeznek, mint én” – mondta a külügyi dolgozóknak a bemutatkozásakor.

A migrációs válság egy újabb fontos fordulópont volt a karrierjében, ugyanis az addig megszokott, mainstream állásponttal szembeszállva az EU külső határainak hatékonyabb védelme mellett szállt síkra. Kritikusai szerint a menekültek kárára csinált politikai karriert, szimpatizánsai szerint pedig éppen ezzel mutatta meg, hogy igen is van és lehet alternatívája az Angela Merkel által képviselt iránynak – ez nagyon komoly szakítás volt azzal a több évtizedes követő magatartással amellyel az osztrák külpolitika Berlinre tekintett. Kurz vezetésével pedig

az osztrák külpolitika hivatalosan is szembehelyezkedett a németek szabta irányvonallal.

Sokat kritizálták emiatt Nyugatról, Közép-Európából pedig azért, mert sokak szerint nem állt eléggé a régió mellé, elárulta a szövetségeseit.

Sebastian Kurz a saját hang megtalálására, s egyfajta hídépítő szerepre törekedett a migrációs vitákban és az EU szerepéről szóló összeütközésekben is. Ennek eredménye lett, hogy mindkét oldalról szerették is, meg nem is. Ha már szóba került az európai politika, érdemes egy Kurztól vett idézetet ide szúrni: „egyébként pedig nem nagyon foglalkozom azzal, ha az EU olyan arrogánsan viselkedik ezekkel az államokkal szemben, hogy azt mondja az ottani embereknek: rossz embert választottatok. A demokrácia nem így működik."

2017 májusában az Osztrák Néppárt akkori elnöke lemondott pozíciójáról, így megnyílt az út Sebastian Kurz előtt, hogy a párt vezetését is átvegye,

decemberre pedig már ő minden idők legfiatalabb osztrák kancellárja.

Nem is késlekedett, teljesen a maga képére és nevére formálta a pártot, ugyanis kancellár-jelöltként az első választásnak úgy indult neki az Néppárt, hogy mindenhol hozzátették: Kurz listája. 

2017-ben és 2019-ben is sikerre tudta vezeti pártját, s előbb a Szabadságpárttal, legutóbb pedig a Zöldekkel alakított koalíció vezetőjeként irányította Ausztriát. Mindenképp sikerei között érdemes említeni, hogy nemzetközi szinten is hallatta hangját, elmélyítette Ausztria nyugat-balkáni országokkal, illetve Izraellel való kapcsolatait, európai szinten pedig síkra szállt a szubszidiaritás fontossága mellett. A belpolitikában a családtámogatások, a családi adókedvezmények azok a területek, amelyet távozásakor elsők között emelt ki mint olyan lépések, amelyekre a legbüszkébb.

A személyével szembeni legtöbb kritika éppen a vezetési stílusát érte,

sokan mini diktátornak tartották, aki egyszemélyes showt csinált az Osztrák Néppártból.

Határozott vezető szerepét nem is célszerű vitatni, az eredmények azonban azt mutatták, hogy ez a pártjának is megérte, hiszen nagyon sokat hozzá tudott tenni az ÖVP támogatottságához.

A közelmúlt botrányai miatt azonban a Kurz-hatás elmúlt, talán ennek is köszönhető a fiatal politikus visszalépése, majd minapi lelépése. Korábban minden személye körüli kérdéses szituációt, támadást sikerült az előnyére fordítania. Mostanra azonban fordult a kocka: az Ibiza-botrány ugyan még sikerült túlélnie, azonban a korrupciós botrányt már nem. 

Sebastian Kurz visszavonulása nehéz politikai hagyatékot jelent: belpolitikai színtéren a pártjának meg kell küzdeni a hátrahagyott korrupciós vádakkal és az egyre romló támogatottsági adatokkal, valamint azzal az űrrel, amelyet Kurz erős személyisége és vezetési stílusa hagy maga mögött. Az Osztrák Néppárt tehát mindenképp lépéskényszerben lesz. Külpolitikai téren pedig a kormánynak egyrészt fenn kell tartania a Kurz által elért eredményeket, másrészt

az új német kormány minden bizonnyal törekedni fog a régi rend helyreállítására,

vagyis az alpesi ország teljesen a maga oldalára állítására. Ez azért is különösen izgalmas kérdés lesz, mert a felálló új német vezetés sok tekintetben mást képvisel az európai politika vagy a migrációs politika terén, mint amit Kurz vezette kormány. 

Jelentős, irányadó és egyben megosztó politikus lép most ki az osztrák és az európai politikai életből. Kurz hatását jól mutatja, hogy távozásával is meghatározza az osztrák belpolitikát, bejelentése nyomán ugyanis lemondott a kancellár és a pénzügyminiszter, átrendeződik a kormány, és az Osztrák Néppárton belüli erőviszonyok is. Érdemes lesz figyelemmel kísérni az osztrák történéseket, na és persze Sebastian Kurz pályájának további alakulását.