Remekül szót értesz a gyerekekkel, az első percben levetted őket a lábukról, táncra perdültek, kimentek melléd a színpadra...
(Nevet) Nekem is van öt! Muszáj!
Milyen gondolatok jártak a fejedben, ahogy jöttél Szombathelyre, a vasi nevelőotthonok lakóihoz?
Sokat járok állami gondozott gyerekekhez fellépni, és kifejezetten nekik szóló motivációs elődásom is van. Nagyon szeretem ezt csinálni, mert mindig más az atmoszféra, mindig más bennem az érzés, de egy valami mindenhol igaz: szeretet- és figyeleméhes gyerekekről van szó! Amikor nekik énekelek - lehet, hogy csak fél órára jövök -, próbálok mindig valami értékeset és motiválót becsempészni a dalok közé. Az elején mindig el is mondom, hogy értékes időt szeretnék velük tölteni, nem csak szórakozni és szórakoztatni jövök. A kellemest a hasznossal!
Milyen visszajelzéseket kapsz? Milyen a fogadtatás?
Egy picit "másképp működnek" ezek a gyerekek, mint azok, akik családban élnek, apával, anyával, testvérekkel, sőt nagyszülőkkel. Rendkívül fontos egy gyerek fejlődése szempontjából, hogy a nap 24 órájában ott legyen mellette az anya, a nagymama, és ahol ez nincs meg, ott ürességek támadnak, lesz egy pici űr. Másképp gondolkodnak dolgokról, más lesz a személyiségük is, és persze másképp is viselkednek, mint a családban élő társaik. Ebből következik, hogy másképp is kell bánni velük! Egy szakadékot kell áthidalni akkor, amikor rájuk nézünk, hozzájuk szólunk, beszélgetünk. Ezt próbálom, és mindig nagyon jó visszajelzések érkeznek hozzám. Ha iskolába látogatok el, meg szoktam kérni az osztályfőnököt, hogy utólag mondja meg a gyerekeknek, hogy írják le, mi maradt bennük az előadás után, mi fogta meg őket legjobban, mi tetszett, mit hallottak szívesen. Egy óriási stósz van belőle, és olyan jó olvasni! Általában nyolcadikosnál idősebb fiataloknak szoktam előadni, ők már hosszabban oda tudnak figyelni...
És ők vannak az útkeresés fázisában...
Így van, ezért megyek hozzájuk, ők azok, akik érdemben tudnak figyelni, és sokan vannak, akik utólag azt mondják: életükben először hallották, hogy ők tehetségesek. Tőlem hallották, mert én rájuk nézek, a szemükbe mondom, hogy "értékes vagy", "tehetséges vagy", "téged szeretnek sokan". Ilyeneket ők nem sűrűn hallanak, sőt van, aki soha. Én viszont mondom nekik, és ez nyomot hagy bennük. Ennél jobb visszajelzés nem kell. Volt, aki leírta, hogy szeret táncolni, de nem engedik, hogy táncra járjon, én pedig újra felkerestem azt az iskolát, és beszéltem velük.
.jpg)
A felnőttek szeretik eltemetni magukban, ha nehéz soruk volt gyerekkorukban. Te azonban minden egyes alkalommal emlékezteted magad rá. Ez nem teher?
Nem, sokkal inkább egyfajta megtartóerő, ami engem is erősít. Amit én átéltem, amin keresztülmentem, azokból a tapasztalatokból tudok meríteni, át tudok adni másoknak. Hála istennek, szerencsésnek mondhatom magam, mert csodálatos gyermekkorom volt, hisz ott voltak mellettem a szüleim. Támogattak, és a legfontosabbakat akkor is megkaptam tőlük, ha nem volt pénzünk: a szeretetet, az odafigyelést, a motivációt. Nagyon szegények voltunk, és én is elmentem édesapámmal az építőiparba dolgozni 15 évesen. Aztán amikor télen, lefagyott kézzel vittem neki a téglát, akkor csak annyit mondott: "fiam, neked sokkal jobb életed lesz! Ne félj, nem így fogod keresni a kenyeredet!" Ebben nem volt semmi filozófiai magasság, csak egy egyszerű mondat volt, amire ma is pontosan emlékszem. A nevelőotthonban élő gyerekeknek az ilyen mondatok kimaradnak. Pedig nagyon fontos dolgok ezek, és ezért tartom a motivációs előadásaimat, hogy kapjanak ilyen mondatokat!
Ez nálad egyszerre lehet ösztönös és tudatos. Ahogy a Farm című műsorból is kiestél: aki látta, azt mesélte, hogy azóta a gyermekeinek hozza fel példaként, lám, hogyan kell vagy lehet reagálni arra, ha bántanak. Hogyan tudsz ennyire kedves maradni?
(Nagyot nevet) Nem könnyű, az biztos! De igen, ez tudatos, és igazából engem így neveltek a szüleim, így nőttem fel. Mindig ott volt a kedvesség, az egymás iránti tisztelet, és az, hogy a jót keressük, a jót vegyük észre a másikban, ne pedig a rosszat. Ezeket kaptam, és ezt adom tovább. A szüleimnek köszönhetem, hogy ilyen lettem!
Emellett a hitednek is nagy része lehetett benne!
Igazából a legnagyobb része ennek van, valóban. A szüleim is azért tudtak annyi értéket átadni, és ilyen emberré nevelni, mert keresztények voltak, az igaz hívő életet élik nagyon régóta. Ebben neveltek engem is, erős Isten-hitben. Így aztán végsősoron mindent az Istennek köszönök! Szeretem, hogy ezt átadhatom másnak is...
A saját gyermekeidnek is, akik már öten vannak! Közeleg az ünnep, hogyan készültök otthon a karácsonyra?
Nagyon sokan azt gondolják, hogy alig vagyok otthon, de ez nem igaz, sok időt töltök a családommal. Szerencsés vagyok, mert olyan a hivatásom, hogy van erre lehetőségem. Igaz, hogy nyáron nagy a hajtás, ha viszont napokig nem látnak, utána bepótoljuk, és több napig nem megyek sehová. Most is sokat tudok otthon lenni, hálás is vagyok azért, hogy olyan a munkám, az életem, hogy reggel felkelek, és otthon maradhatok velük. Persze ezzel nem szeretnék degradálni más munkahelyeket, én is dolgoztam mindenhol, de tényleg! Azt kívánom, hogy mindenki találja meg az a munkát, pénzkereseti lehetőséget, amely mellett be tudja tölteni az apaszerepet, a férjszerepet, a barátszerepet, mert sajnos sokan a munkájuk miatt maradnak ki ezekből a fontos dolgokból!
Komolyan veszed a küldetésedet, most is másokról beszélsz! Szóval hogyan készültök otthon a karácsonyra?
(Nevetés) El tudok ám kanyarodni rendesen a kérdéstől! Bevallom, még csak most kezdek karácsonyi hangulatba kerülni, de nekem egy pillanat, és átszellemülök! A feleségem mondta, hogy hétfőn végre induljunk el vásárolni, a ház azonban már fel van díszítve, a gyerekekkel ezt megcsináltuk. Át akarom nekik adni a karácsony hangulatát, mesélünk nekik arról, hogy mi hogyan ünnepeltünk gyerekkoromban. Most is így teszünk, meglátogatjuk a rokonokat. Elindulunk édesanyámékhoz, és csak akkor engednek be minket, ha énekelünk a ház előtt egy karácsonyi dalt. Aztán felvesszük őket, megyünk tovább, és a végén megérkezünk az utolsó helyre, ahol már nagyon sokan vagyunk. Ezt a mai napig tartjuk. Van azonban új szokásunk is: úgy döntöttünk, bevezetjük, hogy az egyik évben otthon karácsonyozunk, a másikban pedig elutazunk valahová. Idén tehát utazunk, 24-én reggel felkelünk, jól bereggelizünk, feldíszítjük a fát, és elindulunk. Barátokkal fogunk wellnessezni, ilyen karácsonyunk egyébként még nem volt, és úgy alakult, hogy ahová megyünk, ott fel is lépek szenteste. A feleségemről most leveszek egy kis terhet, nem csupán a sütés-főzésről fog szólni az ünnep, de persze azt is nagyon szeretjük. Sőt! Otthon meghittebb! Három hónapos az ötödik gyermekünk, ő még nem érti, mi ez, de nagyon várjuk ez első közös karácsonyt.
