Bleo Bags: Maszkvarrással indult, saját táskamárka lett belőle

• 2024. június 21., péntek •
Ahogy sok mindenkinek, úgy Borbély Leonórának is megváltoztatta az életét a Covid-járvány. Ám hogy hogyan követte az első maszkok varrását újabb és újabb ötlet és megrendelés, azt a Bleo Bags márkanév alatt megismert termékek kitalálója és megalkotója mesélte el lapunknak.
Bleo Bags: Maszkvarrással indult, saját táskamárka lett belőle

- Volt otthon egy varrógépem, de sosem használtam, a járvány alatt azonban elővettem, így indult minden - kezdte érdeklődésünkre Leonóra, aki saját bevallása szerint a varrás minden fortélyát maga - kísérletezéssel, videók segítségével, rengeteg tapasztalat gyűjtésével - sajátította el és fejlesztette olyan fokra, hogy ma már saját márkája van. - 2023 tavasza óta vállalkozást működtetek, mert az élet úgy hozta, hogy a termékkészítés egyre több időt követelt. Kinőtte magát a hobbi, hiszen eleinte csak maszkokat varrtam, majd próbálkoztam több mindennel, jöttek a bevásárlótáskák, válltáskák, nesszeszerek, amelyek általában a barátaimnál kötöttek ki. Aztán ahogy egymásnál látták az emberek a termékeimet, úgy érkeztek az újabb és újabb megrendelések, ezért ma már komolyan foglalkozom ezzel, és a saját vállalkozásomat építem - tudtuk meg tőle, és azt is elárulta, hogy mindent egymaga csinál. - A teljes munkafolyamatot én végzem, az anyagbeszerzéstől, a tervezésen és a szabáson át a varrásig, sőt a marketinget is a saját vállamon viszem, ami nem könnyű, de igyekszem minden területen fejlődni, tanulni - fogalmazott Leonóra.

A Bleo Bags táskák praktikusak - maga a készítőjük is így jellemzi őket -, mindennapos használatra születtek a kulcstartók, a nesszeszerek és a táskák is. A termékpaletta tovább bővült: már kenyereszsákok, bevásárlótáskák is kikerülnek a keze alól, mindez már a környezettudatosság jegyében, hiszen a nejlonzacskók kiszorításában jó társai az embernek ezek a holmik.

Anyaguk prémium minőségű, legyen szó pamutvászonról vagy műbőrről. - Szeretném, ha a termékeim éveken keresztül használatban maradhatnának, és nem kerülnének gyorsan a szemétbe, ez a tartósság és a fenntarthatóság lényege - jegyezte meg Borbély Leonóra, aki kifejezetten színes, mutatós, feltűnő darabokat készít. Táskáit mindenkinek ajánlja, aki szereti az extrém mintákat és a színeket, és aki szereti ily módon is kifejezni önmagát. - A termékből általában egyetlen darab készül, vagy legfeljebb limitált mennyiség. A mintás anyagok szabásából adódóan minden táska egyedi lesz, egyszínű anyagból készítve pedig néhány egyforma darabot állítok csak elő - hangsúlyozta kérdésünkre a vállalkozó, akivel a Facebookon, a Bleo Bags oldalon lehet felvenni a kapcsolatot, és a június 29-i délutáni felsőcsatári kirakodóvásáron is lehet vele találkozni.


 

közösség

további frisss

lap tetejére