- Ki terjesztette fel a Móra Ferenc-díjra igazgatóhelyettes urat?

- Kubassek János barátom, aki az Érdi Földrajzi Múzeum igazgatója, úgy tudom a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége is szerepelt a felterjesztők között, és van egy sejtésem, miszerint ehhez Csapláros Andrea igazgatónőnek is köze volt, bár ezt ő mélyen titkolja. Mivel ez az egyik legrangosabb, muzeológusnak adható állami kitüntetés - a Széchenyi- és Kossuth-díjat leszámítva - nagyon nagy megtiszteltetés és egyben elismerése is annak a múzeumi munkának, tevékenységnek, amit 1987 óta folytatok.

- Mi vitte erre a pályára?

- A véletlen! Ugyanis nem muzeológusnak készültem, habár a gyűjtemények mindig vonzottak. Egyetem után volt egy 3 éves akadémiai ösztöndíjam, de nem tudtam Keszthelyen maradni, ma már ennek a hátterét is ismerem. Álláskeresésbe fogtam, mígnem valaki azt javasolta, hogy próbáljak érdeklődni a szombathelyi főiskolán. Akkoriban ott nem volt hely, de azt az információt kaptam, hogy a múzeumban van megüresedés. Horváth Ernővel sikerült is megállapodnom, de nem az volt a szándékom, hogy hosszútávon itt eresztek gyökeret. Végül mégis itt ragadtam. Szépen lassan muzeológussá váltam, hiszen az egyetemről kijőve nem lesz valaki azonnal muzeológus, ez egy hosszabb folyamat. A pozíció ugyanakkor sok lemondással jár, elsősorban a tudományos karriert illetően, mert ami a múzeumban zajlik - nyilvántartás, revízió stb. - nem tudományos munka, holott rettentően időigényes, de ezért nem kapok pontot sehol. Úgy látom, manapság háttérbe szorul a tudományos és a klasszikus gyűjteményezési munka a múzeumokban. Most inkább a tudásátadás, szolgáltató funkciók erősödnek, amelyek nem kedveznek a tudományos pályát választó elhivatott kutatóknak.  

- A rovarok világáért az emberek többsége nem túlzottan vonzódik, Vig Károly azonban akkora átéléssel és odaadással tud beszélni és mesélni az ízeltlábúakról, ahogy csak nagyon kevesen. Hogyan alakult ki a rovarvilághoz való vonzódása?

- Mint oly sok minden, ez is a gyerekkorhoz köthető, hiszen már akkor rovarokat gyűjtöttem. Aztán jött az egyetem. Első éves koromban botanikus akartam lenni, mert kiváló botanika professzor tanított, a harmadik évben pedig bejött a tanrendbe a rovartan, amit Sáringer Gyula professzor oktatott, személye meghatározó volt további pályafutásomat tekintve. Akkor kezdtem el intenzíven rovarokkal foglalkozni. Rovarok életmódja, táplálékválasztása - ilyen és ehhez hasonló tudományos területekkel foglalkoztam megfelelő laborháttér igénybevételével. A múzeumban ez már nem volt meg, éppen ezért a faunisztika és taxonómia került előtérbe, ami valóban gyűjteményhez kötött tevékenység. Ennek kitűnő terepe a múzeum. Hazai, külföldi múzeumok gyűjteményét dolgoztam fel, a nemzeti parkok élővilágát feltáró kutatásokba kapcsolódtam be, amiből később egy kandidátusi lett, majd több tudományos elismerést is sikerült kiérdemelnem. Amit a múzeum kínált, azt maximálisan ki tudtam használni.

- Mennyire "vevő" erre a témára az ifjúság, sikerült-e valamit átadnia az utókornak a rovarvilággal kapcsolatban, vagy inkább az érdektelenség jellemző a fiatalság körében a témával kapcsolatban?

- Azt hiszem csak azt a lelkesedést tudtam átadni, ami bennem munkálkodik, és

talán sikerült egy kicsit a rovarokkal szembeni félelmet csökkenteni.

Próbáltam elmagyarázni és megértetni velük, hogy valójában ezek micsoda izgalmas lények, mennyire változatos az életmódjuk, megjelenésük. A jelenlegi magyar múzeumi struktúrában nehéz azt megoldani, hogy valaki 10 évet eltöltsön egy tapasztalt muzeológus mellett és mindazt a tudást, ami mondjuk a taxonómiában elengedhetetlen, át tudjuk adni. Én is gyakorlatilag a nulláról indultam és minden olyan hibán és nyűglődésen végig mentem, ami pár mondattal megoldható és áthidalható lett volna, ha egy tapasztaltabb muzeológus mellett kezdhetek. Van egy másik kedvezőtlen folyamat is a magyar muzeológiában, - benne a természettudományi muzeológiával - amivel egyre csak veszít presztízséből. Kis túlzással élve lassan mindenki molekulákkal, génekkel foglalkozik - ami persze szintén nagyon fontos -, de azért jó lenne tudni, hogyan hívják az állatot, amiről éppen beszélünk. Ezzel kapcsolatban egy példával is tudok szolgálni: néhány évvel ezelőtt egy rangos folyóiratban jelent meg egy cikk az egyik faj ivari csalogató hormonjáról. Kémiai, szerkezeti elemzés, szintézis - mindenről beszámoltak, fantasztikus cikk volt, majd a következő számban szerepelt egy helyreigazítás, miszerint a molekulával minden rendben van, csak a faj más.  

- Megérte ezt a hivatást választani, vagy így utólag másba vágná a fejszéjét?

- Persze, hogy megérte, ugyanezt csinálnám, csak máshogy.  

- Mégpedig?

- A professzorom egy régi világban nevelkedett ember volt, aki azt a tudást nem adta át nekem, hogy ebben az új, megváltozott világban hogyan lehet sikeresnek lenni. Ez most így furán hangzik, de ma már sokkal fontosabb az, hogy hol jelenik meg egy cikked, mintsem az, hogy miről szól. A mai tudományos teljesítményt mérő rendszer citációs indexekből, impakt faktorokból áll, tehát alapvető fontossággal bír, hogy hol jelenik meg a cikk, az az adott újság hány pontot ér, hányan hivatkoznak majd rád. Ezt sajnos nem tanította meg senki. De összességében annyi örömöt okozott nekem ez a pálya, hogy nincs okom mást csinálni helyette. Büszke vagyok a Bogarak a pannon régióban című könyvünkre, ami nagyon nagy siker lett, Szép Magyar Könyv-díjat is kapott és mind a mai napig van rá kereslet. Tavaly jelent meg egy másik kötet a magyar rovartani kutatás történetéről, ami szintén kiérdemelte a Szép Magyar Könyv-díjat, amit szeptember 17-én adnak át.

- Mik a kedvenc egyedei a rovarokon belül, ha egyáltalán vannak kedvencek?

- Nekem azok a legkedvesebbek, amelyekre specializálódtam, tehát a levélbogarak, azon belül is a földi bolhák, amelyek mindössze 2-3 milliméteres apróságok. A rovar vagy bogárvilágról alkotott ismereteink nagyon egyenetlenek. A közönséges vagy károsító fajokról kötetnyi információt találunk, de a legtöbb rovarról gyakorlatilag csak annyit tudni, amennyit a múzeumi példányokon el lehet olvasni, azaz hol, ki, mikor gyűjtötte, és mi a neve. Semmi mást nem tudunk róluk.

Hihetetlen mennyiségű tudás vár még feltárásra, felfedezésre Magyarországon is, a trópusokról nem is beszélve, ahol sajnos a környezet pusztulása sokkal gyorsabb, mint a mi megismerő képességünk, illetve annak sebessége. Mindemellett naponta százával tűnnek el fajok, amelyeket már soha sem ismerhetünk meg.

- Ha már Magyarországot említette, itt is folyamatosan átalakul a rovarvilág a klímaváltozás miatt, újabb és újabb fajok jelennek meg, amelyek eddig sosem voltak errefelé jellemzőek.
- Nagyon sok ilyen faj van, amelyek nem csak a déli területekről tették át ide székhelyüket, hanem a kereskedelem útján vetették meg itt ízelt lábaikat. Elég a márványpoloskára gondolni, vagy a selymes puszpángmolyra, ami itt tevékenykedik már a szemünk előtt és felzabálja a parkok puszpángsövényeit. Nyugaton még nagyobb kárt okoz ez a faj, mert ott a puszpáng a cserjeszint meghatározó növénye, amit valósággal eltüntetett ez a lepkécske. Éppen ezért most egy átrendeződés zajlik az érintett területeken. De ez nem újkeletű folyamat, régebben is érkeztek például Amerikából rovarok, amit magyar elnevezésük is jelez.

- Elhivatott és elkötelezett rovartani szakemberként hogyan vélekedik ezeknek a kártevő élőlényeknek az irtásáról?

- Le kell szögezni, hogy ma már növényvédelem nélkül nem lehetne előállítani a számunkra megfelelő élelmiszermenniységet. Van egy fontos szakszó: a kártételi küszöbérték. Ennek lényege, hogy az adott kártevő népességét csak olyan szintre csökkentsék le, ami ezen kártételi küszöbérték alatt van. Tehát valójában nem irtás történik, hanem csak az állomány visszaszorítása, hogy elviselhetővé váljon az általa okozott kár. E tekintetben a növényvédelem is sokat változott, ma már speciális, egy-egy faj gyérítését célzó hatóanyagot tudtak kifejleszteni. Ezzel együtt minden biológiai faktort is figyelembe vesz a korszerű növényvédelem, amely csökkenti a vegyszerhasználatot.

A szúnyogok esetében is megvannak azok a speciális védekezési lehetőségek, amelyek ugyan drágák és nagy munkaerőt igényelnek, de csak a szúnyogot pusztítják el.        

- Vannak azonban olyan rovarok is, amelyeket nem kell gyéríteni, mégis pusztulnak, állítólag rohamtempóban, ami az emberiség létét is veszélyeztetheti - mi a helyzet a méhekkel?

- A kérdés nem csak a méheteket érinti, hanem a beporzó szervezeteket, illetve a repülő rovarokat. 10-20 évvel ezelőtt, ha lementünk a Balatonra, megérkezéskor lehetett mosni a szélvédőt, mert alig lehetett átlátni rajta. Most azonban már csak 1-1 rovar jön szembe, a repülő rovarok tömegessége radikális módon lecsökkent. A repülő rovarok jelentős hányada vesz részt a megporzásban, aminek csak kis szeletét teszik ki a háziméhek. Nekünk a háziméh a méztermelés szempontjából fontos, ezért tartunk fenn nagyon komoly méhállományokat. De emellett rengeteg rovar végzi még a megporzást. A háziméhek pusztulása mögött rejtélyes kolónia-összeomlások állnak. Ennek lényege, hogy a méhek egész egyszerűen nem mennek vissza a kaptárba, ami valósággal kiürül. Ez egyébként többösszetevős probléma, ami komoly fejtörést okoz Amerikában és Kínában is. Sok helyen már drónokkal kísérleteznek, míg Kínában emberek végzik a beporzást, ahol elhibázott növényvédelmi beavatkozások következtében tűnt el nem csak a méh, hanem az összes beporzó szervezet. Talán kevesen tudják, de a természetben nagyon sok megporzó rovar kezdi átvenni a méhek szerepét. Egyre nagyobb számban jelennek meg a földi, azaz a poszméhek az egyéb méhfélék szerepét átvéve. A természet reagál a változásokra, de az is nyilvánvaló, hogy egy kiterjedt repcetábla vagy gyümölcsös esetében nem tudják átvenni a méhek szerepét. Ha már a természet sem tud mi tenni, az embernek kell közbelépnie. Felértékelődnek a tulajdonban lévő méhcsaládok, amelyeket pénzért visznek, hogy beporozzák a növényeket, ez az USÁ-ban már működő dolog. A kemikáliákon túl hatással van a megporzó szervezetekre az élőhelyek átalakulása, egysíkúvá válása is. Gondoljunk bele:

egy füves kert pár tujával sivatagnak számít a megporzó szervezetek számára.

Az, hogy hogyan néz ki egy kiskert annak is hatása van a megporzó szervezetek egyedszámának alakulására. Minél színesebb, minél virágosabb - az évszaknak megfelelően - annál jobb a beporzók fennmaradása szempontjából.