Álmos vezér, a nép szakrális vezetője a honfoglalás kori mondakör egyik legfontosabb figurája. Ő volt az, aki őseinket Keletről a Kárpátokhoz vezette. Feláldozásáról több középkori krónika is beszámol, amelyek a legújabb kutatások szerint is hitelesnek mondhatók. A legendás vezért Erdély határánál áldozták fel, „Pannónia határába ugyanis nem mehetett be”- írja a krónikás.

 Álmos, Árpád fejedelem apja az a karizmatikus vezető volt, akit egyfajta „mágikus” tisztelet vett körül.

Elég csak az Álmos „égi származását” megéneklő mondára, Emese álmára gondolnunk.

A steppei népek hite szerint a szakrális uralkodó védelmet biztosított, és

ha ereje elhagyta, az annak a jele volt, hogy az „ég elfordult tőle”, így életét engesztelésül ajánlották fel a földöntúli hatalmak számára. Így hitük szerint az idős vezér feláldozásával a természetfeletti erő megújulva élt tovább.

A honfoglaló magyaroknak két vezetőjük volt: az egyik a politikai hatalmat gyakorolta, a másik pedig az égi hatalmakkal tartotta a kapcsolatot. Ő volt a legfőbb áldozatbemutató, a kapcsolattartó ég és föld között, de végül ereje megfogyatkozásával a saját élete lett a „legnagyobb áldozat”. A szakrális vezéreket a saját népük ölte meg. Árpád bizonyára nem vett rész apja meggyilkolásában, hiszen őt már Álmos életében fejedelemmé választották.

Álmos vezér a Képes Krónika miniatúráján. A krónika nem törekedett arra, hogy korhű legyen, a legendás vezért a művész a saját korában modernnek számító öltözetben ábrázolta. Valójában aligha valószínű, hogy Álmos így öltözködött volna.

Nem a honfoglaló magyarok voltak az egyedüliek, akik a földöntúli hatalmak kegyeiért feláldozták saját vezetőiket.

Az északi germánoknál például az Álmoshoz hasonló szakrális fejedelmeket bizonyos csapások - például éhínség, járvány, katonai vereségek - esetén a nép rituálisan feláldozta.

Az inkák nem a tényleges uralkodót, hanem egy „bűnbakot”, egy ifjú férfit vagy egy szűz leányt választottak ideiglenes királlyá vagy királynővé, akit királynak kijáró hódolatban részesítettek, majd a piramis tetején engesztelésül ajánlották az isteneknek, és felmutatták kivágott szívüket.

Álmos feláldozása tehát korántsem volt példa nélküli. Honfoglaló őseinkben hosszú évszázadokon át élt az „égi származású” uralkodó mítosza. A kereszténység felvétele után pedig még sokáig fennmaradt az Árpád-ház szentségének eszméje.

Képek forrása: mek.oszk.hu (László Gyula rajza), wikipédia