Farkas Csaba 2010-től aktív szereplője Szombathely kulturális életének. 2014 és 2019 között Szombathely Megyei Jogú Város Kulturális, Oktatási és Civil Bizottságának tagja volt. Nyolc évig a Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársaként tevékenykedett. A Szülőföld Könyvkiadó vezetőjeként több száz, többségében Vas vármegyei vonatkozású kiadvány megjelentetése fűződik a nevéhez – a verseskötetektől a településmonográfiákon át a művészeti albumokig. Az új főszerkesztő megtartva a legrégebbi alapítású, máig működő vidéki folyóirat hagyományait, az olvasótábor szélesítésére törekszik, egyebek mellett új témakörök, tematikus pályázatok és a nagyobb nyilvánosság eszközével. A tervek szerint az idén négy lapszám és egy különszám is megjelenik.
Forrás: vaol.hu