Tudatosan készültél rádiósnak?
Mielőtt idekerültem volna az egyetemre, nem próbálkoztam ilyesmivel. A kommunikáció és média szakon azonban voltak olyan óráink, amelyekkel beleszagolhattunk különböző szerkesztőségek munkájába, az írásba, a tévézésbe és a rádiózásba is. Lovass Tibor tanár úr volt az első, aki azt mondta, hogy jó hangom van, és próbáljam meg, majd Velics Gabriella tanárnővel együtt elkezdtek velem tudatosan foglalkozni. 2011-ben aztán elindult a Frisss FM, és egy hatalmas toborzón keresték a "hangokat", közel százan jelentkeztek, de a férfihangot akkor nem találták meg. Az egyetemtől kértek segítséget, így történt, hogy végül én is bementem, és a többi már történelem...
Mi vonzott ebben a munkában?
Szeretek beszélni, ez gyerekkorom óta nyilvánvaló. Folyamatosan vittem haza az intőket az iskolából, mert még órán is mindig beszéltem. Később, a középiskolában szép kiejtés versenyeken indultam, de csak az egyetemen ért a felismerés, hogy ezzel tényleg érdemes komolyabban is foglalkozni. Úgy gondoltam, ez egy jó lehetőség lesz. Bevallom, a rádiós munka szerelem volt első látásra: visszahallgattam magam, megtapasztaltam, milyen az, ha többen is hallgatnak, és visszajelzések is érkeznek, valahogy így indult az egész.
Volt kedvenc rádiósod? Egyáltalán mit gondoltál a kollégákról?
A rádiózás hőskorában - a Sláger és a Danubius idejében - rengeteget ingáztam: először Keszthely és Zalaegerszeg, aztán Zalaegerszeg és Szombathely között, és mindig a morning show-kat hallgattam útközben. Bochkorékat, Buza Sanyiékat, Balázsékat. Aki viszont tényleg a kedvencem, az Howard Stern. Az életrajzi filmjét még 1997-ben láttam, és már emiatt is megtetszett a rádiózás, bár tény, hogy akkor még nem gondoltam, hogy csinálni is fogom. A filmet, az Intim részek címűt, mindenkinek ajánlom. Aki megnézi, szerintem egyből rádiózni akar! Ő talán tényleg egy példakép számomra, imádom a stílusát... Manapság ha autózom, reggelente a Balázsékat hallgatom, abból csípek el valamennyit.
Tíz év alatt sok minden megváltozott, a rádiós műfaj is. Ezt hogy látod?
Sok olyan műhely eltűnt sajnos idővel, amely rádiósokat adott a szakmának. Itt, Szombathelyen sincs már kommunikáció és média képzés, pedig sok ismert szakember került ki innen. Emiatt aztán egyre kevesebb az új hang is az éterben, lehetőségből is kevesebb van ma. Ami a műfajt illeti, egyre nagyobb elvárás ma egy rádióstól, hogy figyelemfelkeltő legyen, hiszen sok-sok helyről éri hatás az embereket, a hallgatókat. Jó tudni azonban, hogy a rádiót még mindig naponta 6-7 millió ember hallgatja az országban - otthon, autóban, irodában vagy az üzletekben! A technika is más, egyre több új program segíti a munkánkat, és az internet is megkönnyíti a dolgunkat, hiszen azonnal hozzájutunk minden szükséges információhoz. Tíz évvel ezelőtt még sokkal többet kellett egy-egy DJ vagy új előadó után kutakodni, ma beütöm a nevét, és azonnal látom, amit tudni akarok róla.
Milyen számodra az álomműsor?
2014 és '15 környékén Nemes Judittal együtt vezettem a reggeli műsort a Frisss FM-nél, amit nagyon szerettem. Valahol az volt az igazi: leültünk egy kávé mellett, átvettük, hogy milyen témáink lesznek, beültünk a mikrofon elé, és végigbeszélgettünk három órát. A hallgatók visszajelzése is az volt, hogy szerették, és nagyon sokan hallgatták. Óránként 5-10 zeneszám, és fél óra beszéd, hírekkel megspékelve természetesen, nekem ez az álomműsor.
Csak reggeli műsorban tudsz gondolkodni?
Alapvetően igen, mert 8 és fél évet reggeli műsorban csináltam végig, tehát a korán kelés hozzátartozik a mindennapjaimhoz. Eleinte nehéz volt ezzel megbarátkozni, gondolj bele! Egyetemista voltam, fél 4-kor keltem, és amikor mentem be hajnalban gyalog a stúdióba, jöttek velem szembe a csoporttársaim, ahogy hazafelé tartottak a szórakozóhelyekről. Valamit valamiért... Az évek alatt hozzászoktam, és megszerettem a napfelkeltéket.
Elmesélnéd egy napodat? Hogyan képzeljük el?
3 óra 30-kor kelek. Be van állítva összesen 9 csörgés, hogy még véletlenül se aludjak el. Általában nincs rá szükség, mindig felkelek időben, de mániákusan félek attól, hogy egyszer nem sikerül, így bebiztosítom magam. Kávé után irány Sárvár, ahol a reggeli műsort levezetem, s hogy ébren maradjak, abban újabb kávék segítenek. Ha interjút készítek, arra is felkészülök, mert nem szeretek úgy leülni valakivel, hogy nem vagyok tisztában az életútjával, munkásságával, ez nagyon fontos, minden újságírónál így kellene lennie, erre időt kell szánni. A műsor előtt összeválogatom a zenéket, bekeverem, hogy zene után szignál jöjjön, és a hallgatóknak jó élmény legyen a rádiózás. Ez szintén bő egy óra. Aztán 6 órakor, amikor az adás kezdődik, már úgy indulunk el, hogy minden tökéletesen elő van készítve. A műsor után jövök vissza Szombathelyre, elkezdem összeállítani az itteni adást, híreket szerkesztek, aktualitásokat keresek, mint amilyen mondjuk január első napjaiban az új buszszolgáltatás volt. Azt vettem észre, hogy a helyi információkra nagyon nagy az igény, nem véletlenül volt sokáig a leghallgatottabb helyi rádiók egyike régen a Rádió Szombathely vagy a Frisss FM, vagy most a Rádió 1 Szombathely. Délben kezdődik a műsor, délután 2-ig a stúdióból csinálom, utána pedig már a másnapra készülök, szervezek. A munkanapom nagyjából 4-5 óra körül ér véget.
Miben áll szerinted a rádiós felelőssége?
Azt gondolom, elsősorban az a feladatom, hogy helyi szinten minél több információval lássam el a hallgatókat, olyan híreket közvetítsek, amelyek az ő életükben is hasznosak, relevánsak. Tulajdonképpen a rádióból kapja meg a híreket a leggyorsabban az ember, hiszen az újságírónak meg kell írnia a cikket, egy tévécsatornánál forgatni kell, a rádiósnak viszont csak fel kell tolnia a potit, és mondani kell az információt. Gyorsaságban elsők vagyunk, és az a felelősségünk, hogy minél pontosabban és minél rövidebb időn belül eljuttassuk a hírt a hallgatóhoz.
Nem csak erre gondoltam: szépen, érthetően kell beszélni.
Ez is fontos, igen. Azok az iskolák és képzések eltűntek, ahol megtanítottak bennünket szépen beszélni, és mintha ma már nem lenne mindez olyan lényeges... sokan ülnek úgy mikrofon elé, hogy probléma van a hangsúlyozásukkal, a kiejtésükkel. Régi tévhit, hogy rádiózni milyen egyszerű, beszélni bárki tud. Aztán amikor olyan helyzetbe kerülnek, hogy interjút kell adniuk, rájönnek, hogy mégsem. Mára ez az igény kikopott, pedig valóban szerintem is fontos lenne, hogy aki rádiózik, tudjon bánni a hangjával.
A többi műfajban is kipróbáltad már magad?
Az írás nem az én asztalom, a helyesírásom borzalmas. Sosem felejtem el, amikor az írás is feladatom volt, egy korábbi főszerkesztőm kitalálta, hogy minden helyesírási hibáért egy bizonyos összeget levonnak a fizetésemből. Két nap után felfüggesztettük az új szabályt, mert nem maradt volna egy fillérem sem. Ezt nem erőltettem. A filmeket nagyon szeretem, van is egy mozis podcastünk a barátaimmal három-négy éve, kisebb-nagyobb sikerrel csináljuk. Én úgy gondolom, hogy azok a dolgok állnak nekem jól, ahol beszélni kell, tévézni pedig még nem próbáltam.
Melyek a legemlékezetesebb pillanatok számodra az elmúlt tíz évből? Vendégek, bakik, helyzetek?
Nagyon sok érdekes interjút tudtam csinálni, és vannak, amelyekre kifejezetten büszke vagyok. Ilyen a Bodrogi Gyulával készült interjúm, az egy régi vágyam volt, vagy ilyen volt Vujity Tvrtko is. Hatalmas volt, amikor Bödőcs Tiborral csináltam interjút, és beszélgetés közben jöttünk rá, hogy távolról, nagyszülői ágról rokonok vagyunk! Megvan a felvétel, felejthetetlen. Rengeteg zenésszel beszélgethettem, Freddy-vel a Tankcsapdából vagy Beck Zolival a 30Y-ból. Hozzájuk kapcsolódik az egyik kedvenc élményem is, amikor a 30Y a Történelmi Témaparkban lépett fel, és a koncert után elmentem velük sörözni is, na az óriási volt, szívesen emlékszem rá vissza! Cikis sztori volt, amikor egyik reggel elromlott a rendszer. Próbaképpen bemelegítettem a hangomat, ahogy szoktam, miközben azt hittem, nincs adás, énekelgettem, majd jöttek az üzenetek, hogy "jó-jó, de inkább ne". Vannak bakik, de inkább a szépre emlékszik az ember!
Mit gondolsz, mi a műfaj jövője?
A számok önmagukért beszélnek. A felmérések azt mutatják, hogy az emberek bizony rádióznak, ha csak annyi időre is, amíg elautóznak a munkahelyükre. Szerintem van igény rá, mert a helyi hírek és a jó zenék mindig kellenek! A rádiónak igenis van jövője!
Mik a terveid a következő tíz évre?
Kezdettől fogva az volt a vágyam, hogy Szombathelyen halljanak, és ez sikerült is. Jó lenne tíz év múlva arról beszélgetni, hogy lám, még mindig hallanak, és még mindig ezen a frekvencián. Ha azonban egyszer indulna egy új rádió, amelyet a nulláról kell felépíteni, érdekes kihívás lenne egy ilyenben részt venni akár főszerkesztőként is, ebben azonban most nem gondolkodom. Jól érzem magam itt, a Rádió 1 Szombathelynél, és megvan bennem ugyanaz a lelkesedés, mint a legelején. Ez egy véget nem érő szerelem!
