A német válogatott nagy meglepetésre már a csoportkörben búcsúzni kényszerült a katari világbajnokságról. Arséne Wenger világhírű edző, aki 22 évig irányította a londoni Arsenalt, egy hétvégi sajtótájékoztató során elmondta, hogy elvitte a fókuszt az első meccsről a csapat politikai kiállása - írta a mandiner.hu.
A francia tréner, aki jelenleg a FIFA futballfejlesztésért felelős vezetője úgy fogalmazott, hogy az első mérkőzés kiemelten fontos a csoportkörök során. Úgy vélekedett, hogy a tapasztaltabb csapatok, mint az angolok vagy a franciák, jól kezdtek, mentálisan készen álltak.
A versenyre koncentráltak, nem a politikai demonstrációkkal voltak elfoglalva”
– mondta Arséne Wenger.
Felemlegette, hogy az angol válogatott is szivárványos karszalaggal akart pályára lépni, ám miután a FIFA jelezte, hogy ezért mindenki sárga lapot kap, lemondtak erről. Ugyanakkor a németek a csoportképnél szájukat eltakarva pózoltak a csoportképen. Wenger szerint ennek is betudható, hogy az első meccsen kikaptak a németek Japántól és végül csak a csoportjuk harmadik helyén végeztek.
Nyitókép: KARIM JAAFAR / AFP