A héten még nosztalgiázik egyet a nyár

vg.hu • 2024. október 07., hétfő •
Hétfőn 16 és 21 fok között alakul a hőmérséklet. A hét közepén nyárias meleg is lehet az ország nagy részén.
A héten még nosztalgiázik egyet a nyár

Hétfőn a párásság megszűnése után napos, gomolyfelhős időre számíthatunk, esetleg csak az északkeleti országrészben fordulhat elő zápor. A délnyugati szél megélénkül – írta előrejelzésében a Köpönyegre hivatkozva a vg.hu. 16 és 21 fok között alakul a hőmérséklet.

Kedden a párásság megszűnése után többórás napsütésre számíthatunk, kevés felhővel, csapadék nélkül. A déli szél többfelé megélénkül, néhol meg is erősödik. 20-24 fokos kellemes meleg valószínű.

Szerdán nyugat felől elszórtan alakul ki záporeső a megnövekvő felhőzetből. Emellett többórás napsütés is várható. A délnyugati szél megerősödik. 22 fok körüli értékeket mérhetünk.

Csütörtökön eleinte fátyolfelhős, napos időjárás ígérkezik, majd délutántól északnyugat felől elered az eső. Viharossá fokozódhat a délnyugati, majd az északnyugati szél. 25 fok körüli nyárias melegre van kilátás.

Pénteken reggelig többfelé fordul elő eső, zápor, majd napközben nyugat, északnyugat felől csökken a felhőzet. Sokfelé lesz erős az északnyugati szél. 16-22 fok közé esik vissza a hőmérséklet.

Szombaton változó felhőzet várható, időnként napsütéssel. Hajnalban pára- és ködfoltok is kialakulhatnak. Jelentős csapadék nem valószínű, a szél többnyire enyhe marad. A hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul.

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére