5 dekortipp albérletbe, ami még a tulajnak is tetszeni fog

szponzorált tartalom (x) • 2023. február 13., hétfő •
Ha albérletben élünk, igazi kihívás lehet, hogy a helyiségeket otthonossá varázsoljuk és a saját ízlésünkre szabjuk. Amikor ugyanis megvalósítanánk az ötleteinket, lehet, hogy akadályba ütközünk a főbérlő részéről, de az is elképzelhető, hogy nem tervezünk annyira hosszú távra, hogy megérje egy-egy nagyobb felújítást eszközölni.
5 dekortipp albérletbe, ami még a tulajnak is tetszeni fog

Éppen ilyenkor jönnek képbe a kisebb dekorációs megoldások, amelyek egykettőre megváltoztathatják az egész tér hangulatát, és még a tulajdonosnak sem lehet ellenük kifogása!

Hogyan fogjunk hozzá?

Bármilyen változtatást is szeretnénk eszközölni, először mindenképpen konzultáljunk a lakás tulajdonosával – ezt általában a bérleti szerződés is kiköti. De ez már csak azért is fontos, hogy fenntartsuk a jó viszonyt, és ki tudja? Lehet, hogy annyira megtetszenek neki az ötleteink, hogy akár finanszírozni is hajlandó lesz néhányat, hiszen a lakás javára válnak majd!

Emellett pedig azt is célszerű átgondolni, hogy mennyi időt tervezünk eltölteni az adott bérleményben. Gondoljunk csak bele: ha egy éven belül biztosan új környékre vagy nagyobb lakásba mennénk, nincs értelme túl sokat pepecselni a részletekkel. Mérlegeljünk, hogy nekünk mi az, ami megéri!

5 dekorációs tipp albérletbe

Az alábbi ötletek egyszerűek, mégis hatalmas változást ígérnek az albérletbe: az egész életre kel, stílust kap és sokkal kellemesebb hangulatot áraszt majd! 

Falújítás

Valószínűleg nincs olyan főbérlő a Földön, aki ne örülne, hogy az albérlői kifestik a lakást, hiszen ez sokat dob az ingatlan értékén – mi pedig sokkal jobban érezhetjük magunkat a végeredménynek hála. Nem muszáj csak fehérben gondolkodnunk, válasszunk egy-egy falra valamilyen merész, trendi színt! Ha pedig a festés túl nagy falatnak tűnik – vagy épp átestek egy tisztasági festésen a beköltözésünk előtt –, akkor falmatricákkal is kísérletezhetünk!

Szőnyegek

Leheljünk életet a nappaliba vagy a hálószobába színes szőnyegekkel! Igazítsuk a választásunkat a falak, illetve a bútorok színéhez, hogy egységes képet kapjunk. És ne feledjük: a hangulatos, színes szőnyegek az esztétikum mellett praktikusak is, hiszen kényelmes rajtuk sétálni és kellemes meleget biztosítanak a tappancsainknak. Amikor pedig költözünk, csak feltekerjük őket, és már mehetünk is!

Új csempék percek alatt

Nem kizárólag a falakat láthatjuk el mutatós matricákkal, hanem a konyha vagy a fürdőszoba – esetlegesen – elavult csempéit is! Manapság a piac telis-tele van Marokkó vagy éppen Portugália csempéit idéző dekorációs matricákkal, biztosan megtaláljuk a nekünk tetszőt!

Világítás

Viszonylag keveset törődünk lakásunk fényforrásaival, pedig ezek is sokat hozzátesznek az atmoszférához. Válasszunk nekünk tetsző hideg vagy meleg fénnyel világító égőket! A búrákat és csillárokat pedig érdemes úgy megválasztani, hogy az egész albérletünk egységes képet mutasson. Ne feledjük: ezeket is vihetjük majd magunkkal egy esetleges költözés esetén.

Függönyök

Az albérletünk textiljei is a mi kezünkben vannak, a függöny pedig olyasvalami, ami képes minden látogató figyelmét megragadni. Válasszunk tehát egy mutatós, különleges darabot, ami illik a lakás stílusához! Mivel függöny nélkül meg lehet lenni, érdemes megvárni, amíg megtaláljuk az igazit!

közösség

további frisss

lap tetejére