Az már az első percben világossá vált, hogy Vámos Miklós, amellett, hogy elismert író, roppant szimpatikus ember is egyben, akivel (és nem akin) jókat lehet nevetni. "Te egy nagyon nagy zsömlét ettél" - mondta Jordánnak, kiragadva egy kicsiny momentumot kettejük évtizedes ismeretségéből, bár az nem világos, miért a zsömle ragadt meg az emlékezetben. De zsömle ide, vagy oda, a színházigazgatónk régi vágya vált valóra, amikor az író végre ellátogatott városunkba - és ha már így történt, felvették a nosztalgia fonalát. Szóba jött a Lehetetlen, ami az író legsikeresebb televíziós műsoraként él a köztudatban, bár sajnos egyre kevesebb ember "köztudatában". Hiszen a televíziózás egy olyan műfaj, ahol a nézettség és a színvonal fordítottan arányos. És ezzel a színházteremben ülők nagy része egyetértett, elnézve a mai „valóvilágokat”. De ha már nosztalgia és televízió, kiderült az is, hogy az író nevéhez fűződik a sikeres Beugró című műsor elődje, ami az IBS-ben futott Rögtön néven, és eredetileg egy színpadi, rögtönzős produkció volt, s csak később csapott le rá a tv. "De annak, aki felvételről nézte, soha nem volt annyira izgalmas. A színházhoz bizony el kell jönni!" - mondta Vámos.
Vasárnap születni jó
Nos, Jordán Tamás ekkor ült távolabb a hármas társaságtól, mert dr. Iker János eddig a pillanatig nézőként töltötte be a kérdező szerepét, egy szóval: nem szólt. Szerinte "itt ma mindenki szokatlan szerepben van, hiszen aki a színházban van otthon, az félreül, aki általában kérdez, az most válaszol, én pedig egyébként is olyan típusú kérdésekben vagyok otthon, mint a kollokvium. Vasárnap születtél, vízöntő a csillagjegyed, szűz az aszcendensed. Melyik a meghatározó a három közül?" Ekkor úgy éreztem, ha Vámos Miklósnak nem lennének fülei, akkor körberöhögte volna a fejét, így viszont csak kedvesen annyit felelt: "vasárnap születni jó. Amikor minden orvos otthon van..." Kiderült azért az is, hogy az asztrológiában nem hitt, egészen addig, amíg el nem olvasott egy kb. egy évszázaddal ezelőtti könyvet a témáról, ahol a 12 csillagjegy sajátosságai olyan módon voltak meghatározva, hogy ő maga is elmorfondírozott annak igazságtartalmán. A vízöntő nem a földön jár, a szűz viszont szöszmötölős, precíz, írták a könyvben. Jordán pedig közbeszólt a távolból: "Én még soha, egyetlen színésznőtől sem kérdeztem meg, hogy szűz-e!"
Egy év bölcsészként a Yale egyetemen
A csillagok után a nagy "bukásokra" terelődött a szó, már ami Vámos Miklós bizonyítványát illeti. "Gimiben egyszer egyest kaptál irodalomból" - kezdte volna mondandóját a kérdező, ám Vámos egyből javította: "nem, én kérlek megbuktam irodalomból!" Mindjárt más. És a bölcsészkarra sem vették fel. Utóbbit nem azért sajnálja, mert mindenképpen ott akart tanulni, hanem, mert édesapja haldoklott, és az ő vágya volt, hogy a fiát felvegyék. Így hát nyomdaipari szakmunkásképzőbe volt kénytelen elmenni, mígnem végül felvételizett az egyetemre újra, ezúttal a jogi karra. Bár ő maga bizonyos hiteles forrásokból biztosan tudta, hogy fel fogják venni, sajnos az apukája meghalt, mielőtt kihirdették volna. Alighogy ránk nehezedett a történet súlya, újra a vidámságé lett a főszerep, ugyanis az író beavatott minket abba, milyen is volt tanítani a Yale egyetem amerikanisztika szakán: "ezek ott olyanok, hogy ha azt mondod, guruljon le a lépcsőn, akkor megteszi. Több száz hallgatóból csak 18-at vettem fel az órámra. Volt, aki a jelentkezésére rajzolt egy pálcikaembert, olyan pózban, mint ahogy a gólyák állnak, és mellé írta: „én tudok így állni”. Felvettem. Minden tiszteletem a bölcsészeké, de egy év bőven elég volt."
Mi jó fejek vagyunk
Természetesen a találkozás apropójáról, a Kedves Kollégák című könyvről is szó esett. A kötet a kortárs magyar irodalom egyfajta tükre is lehet. A szerző 5 éven át beszélgetett a hazai irodalmi élet szereplőivel, hogy végül 2010-ben megszülethessen a mű, amely hetven író életébe, pályájába, néha magán- és közügyeibe ad részletes betekintést Vámos Miklós szemüvegén keresztül. Az író elárulta, hogy mindenkitől sikerült megtudnia valami személyes kis titkot, főleg az írói trükkökre és módszerekre vonatkozóan, amik bevallottan megszállottan érdeklik. A hetven alkotó bemutatása mellett arra is törekedett, hogy eloszlassa azt a sztereotípiát, miszerint az írók csupa karót nyelt, öntelt emberek, hiszen, ahogy fogalmazott mosolyogva: „mi jó fejek vagyunk!”
Történetek, megállás nélkül
Azt mondják, kétféle író van: az egyik, aki felülről nézi az eseményeket, a karaktereket, és mindent tud mindenről. A másik, aki belebújik a karaktere fejébe, és onnan, a saját kreálmánya szemszögéből "néz szerte szét". Vámos Miklós szerint pedig az írás teremtés. Egy könyv megalkotásánál a 100. oldal után érzed, hogy már nincs annyi út, mint az elején. Leraktad a kis tégláidat, már csak bizonyos irányokba haladhatsz tovább. Aztán a végére rájössz, hogy a karakter meg fog halni. Nem te ölöd meg, hanem ő saját magát. Egyébként saját bevallása szerint hamar megunja magát, és törekszik arra, hogy minden könyve más legyen. A stílusát sem lehet felismerni igazán, mert van olyan könyve, ahol rövid mondatokat használ, míg másokban egy mondat kitesz egy egész oldalt. A jó író egyik ismérve, hogy tud különbözőféleképpen írni, még egyetlen regényen belül is. Sokan beleesnek abba a hibába, hogy egy idő után az összes karakter elkezd hasonlítani egymásra, majd végül mindegyik az íróra. Ugyanakkor kifejtette azt, az ő szájából megnyugtató tényt is, miszerint: „szabad szart írni. Aki soha nem bukott meg, az nem tudja, milyen a siker. Tolsztoj 27 egész estés színdarabot írt, abból egyet-kettőt játszanak. Ő nem tudott ilyet írni, ehhez a műfajhoz Csehov értett. Tolsztoj mást tudott.”
És Vámos Miklós is mást tud: hatvankét éves korára úgy alkotott végig fél évszázadod, hogy közben megmaradt ugyanannak a szimpatikus, kedves, szerethető embernek, aki talán akkor volt, amikor Jordánnal megesett az a bizonyos zsömlés sztori…
