Volt Angela Merkel német kancellárnak egy jól öregedő mondata, amelyben aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Európa a világ népességének 7 százalékát, a gazdasági teljesítmény egynegyedét és a szociális kiadások felét adja. Ezek a számok valamelyest módosultak az azóta eltelt 13 évben, de mondanivalójának lényege továbbra is érvényes. Ha Európa fegyverkezni akar – márpedig akar –, akkor kénytelen lesz ezt a jóléti állam rovására megtenni, mindezt elöregedő népesség közepette - írja a Világgazdaság.
A kérdés tehát az, hogy hogy máshogy lenne finanszírozható a fegyverkezés, mint a jóléti kiadások visszafogása révén. Az egyik lehetőség a hitelfelvétel. Nagy-Britannia és Franciaország az utóbbi időben feszült pillanatokat él át a kötvénypiacokon. Az államadósság a briteknél vészesen közelíti a GDP 100 százalékát, a franciáknál meg is haladta, az olaszoknál ugyan látványosan csökken, de így is nagyon magas.
Hiába lazít Brüsszel a deficitszabályokon, a kötvénypiac büntetni fog.
Egyedül a németeknél mutatkozik mozgástér az eladósodásra.
Képzeljünk el egy olyan megállapodást, amelynek keretében Németország nagyobb adósságot vállal, hogy fedezze a katonai fejlesztések költségeit más országokban. Ezek az országok cserébe olyan lépéseket tehetnek – például nukleáris fegyvereket fejleszthetnek, csapatokat állomásoztathatnak Oroszország közelében –, amelyek Berlin számára tabunak számítanak.
A gond csak az, hogy már ennek a nagy horderejű alkunak a szavakba öntése is kellemetlen érzést kelt, annyira valószínűtlennek tűnik – legalábbis rövid távon. Márpedig, tekintve Oroszország ösztönzőit, hogy még Európa újrafegyverkezése előtt cselekedjen területi ambíciói érdekében, éppen a rövid táv az, ami igazán számít.
Az adóemelés nem megoldás
A másik lehetőség az adók emelése – valamennyi mozgástér nyilván van, de egy eleve nem túl dinamikusan fejlődő, sőt a recesszióval küzdő kontinensen nehéz elképzelni nagyarányú adóemeléseket. Ráadásul az sem egyértelmű, hogy az adóemelések eladhatóbbak lennének a választóknak, mint a kiadáscsökkentések. A nagy felhatalmazással rendelkező brit kormány sem heverte ki teljesen az őszi, adóemelő költségvetés következményeit, pedig annak terhe főként az üzleti szektorra hárult. Emmanuel Macron kétszer beleszaladt országos tüntetésekbe, sztrájkokba, amikor adókat akart emelni.
Európában a jóléti állam szinte természetessé vált – írja a Financial Times kolumnistája. Ennek hátterében részben az áll, hogy a NATO-n keresztül az amerikaiak fizették az európai védelmi költségeket, így az öreg kontinens kormányai nyugodtan költhettek jóléti kiadásokra. Egy másik tényező, hogy
a jóléti aranykor idején Európának szinte nem volt ázsiai versenytársa.
Kína és India csak az 1990-es években kapcsolódtak be igazán a világgazdaságba. A „szociális piacgazdaság” tehát egyfajta burokban fejlődhetett ki.
Egy harmadik kedvező tényező a viszonylag fiatal népesség volt –
- 1972-ben a britek csupán 13 százaléka volt 65 év feletti. Ma ez az arány nagyjából egyötöd,
- Franciaországban hasonló,
- Németországban pedig valamivel magasabb,
és mindhárom ország esetében tovább öregedő társadalom várható a következő évtizedekben. Ezeket a nyugdíj- és egészségügyi kötelezettségeket már a védelmi kiadások most elhatározott növelése előtt is nehéz lett volna fedezni. Most pedig szinte lehetetlen.
Visszaszorulóban a jóléti állam
Akárhogy is, a jóléti állam, ahogyan eddig ismertük, valamelyest vissza kell vonuljon: nem annyira, hogy már ne hívjuk így, de eléggé ahhoz, hogy fájjon. A jóléti-szociális kiadások növekedése az elmúlt száz évben világszinten megfigyelhető volt – Japántól az Egyesült Államokon és Ausztrálián át Kanadáig –, de abszolút értékben Európában a legmagasabb. Mivel ez a leginkább fenyegetett régió, ez a helyzet nem tartható fenn.
A kérdés az, hogy a közvélemény elfogadja-e ezt. Ebben talán segít annak tudatosítása, hogy
bizonyos értelemben maga a hadsereg is egyfajta jóléti rendszer.
Az amerikai hadsereg egyszerre nyújt szakképzést, finanszíroz egyetemi diplomákat, és mindenekelőtt munkát ad – gyakran olyan kevésbé tehetős államokban, mint Kansas és Kentucky, amelyek katonai bázisoknak adnak otthont. Ha az európai védelmi költségvetések elérik a GDP 4 százalékát, akkor ezeknek a szociális funkcióknak a növekedése sem elhanyagolható.
Forrás: vg.hu
