Álláskeresési kisokos következik – sajátos szemszögből.

 

 

Kizárólag a saját tapasztalataim alapján, viszont számos ismerősöm történetére hagyatkozva gondolom úgy, hogy bizony nem árt, ha tudod, mit keresel. Aki odamegy egy interjúra úgy, hogy azt sem tudja, hova jött, vagy nincs is igazán kedve ott dolgozni, az eleve hátránnyal indul más, elhivatottabb jelentkezővel szemben. „Volt egy feladat, ahol egy sátrat kellett összerakni. Egészen addig a pontig tetszett a munkakör, ám akkor feladtam, és ez látszott is rajtam. Nem hívtak vissza.” – mesélte rögtönzött interjúalanyom, aki azóta sem tudja, mi lett volna, ha lelkesebben áll a dolgokhoz. Plusz pont továbbá, ha utánanézel a cégnek (ha előtte nem ismerted) például az interneten, és ellősz egy-két bónuszmondatot, úgy, mint: „régóta figyelem a céget, mindig is érdekelt, hogyan működik önöknél ez és ez a folyamat”. Viszont jobb, ha megpróbálod magadban tartani az efféléket: „hogyan is kell leírni a cég nevét?”, vagy „Önök a múlt héten alakultak? Ja, hogy már 15 éve? Nahát…”. Tehát amiben nem vagy biztos, azt inkább őrizd meg saját magadnak. Ha az az eset áll fent, hogy tudod, mit keresel, csak éppen ők nem keresnek téged – értsd: nincs meghirdetve állás álmaid munkahelyén – akkor a legegyszerűbb, ha személyesen keresed fel őket, hogy 3D-s nyomot hagyj magad után, és ne csak az e-mail címed derengjen nekik, ha éppen felvétel lesz. Ha meg sem próbálod, akkor ezer százalék, hogy tényleg nem történik semmi jó.

 

 

Az öltözék is fontos szempont, de ezt le is zárnám annyival, hogy bármi, ami elegáns, igényes és amiben kényelmesen érzed magad, viszont a nájkit jobb, ha otthon hagyod – még akkor is, ha a legújabb divat szerinti sportcipőről van szó. Ha bukdácsolsz a 10 centis magassarkúban, akkor inkább hagyd ki az öltözékedből, nehogy rád szóljanak, hogy rossz ajtón jöttél be, miközben asztronauta mozdulatokkal lebegsz be az interjú helyszínére. 

 

Igazán kényes pont lehet még az „úristen, ugye nem látszik, hogy izgulok? Látszik? Atyaég!”. Nos, akárhogy is próbálod leplezni a lámpalázad, minél több energiát fektetsz bele, annál rosszabb lesz. Néhány mély levegőn kívül nem tudsz, és nem is kell mit tenni, hiszen magától el fog múlni, kb. az első kézfogás és a „kérem, mutatkozzon be” között eltelt néhány fényévben. Egyébként a jövendőbeli főnököd nem egy cirkuszi mutatványost vár (figyelem: ha cirkuszban szeretnél dolgozni, az előbbi mondat nem érvényes!), akinek ha remeg a keze, leharapja az oroszlán. Tovább megyek: a jövendőbeli főnököd is csak egy ember a többi közül, akinek szintén remegett már a keze élete során. (Konzekvencia: ha megvan mindkét keze, akkor ő még soha nem dolgozott cirkuszban. De ez már egy másik cikk témája.) Apropó kéz: a kézfogásod stílusából a partner már le is von egy raklapnyi következtetést. Ügyelj rá, hogy legyen tartás a kezedben (ne használd az úgynevezett döglött hal kézfogást, mert ez jellemtelenségre, gyengeségre utal), de ne is roppantsd össze a másik fél kezét, mert lehet, hogy még szüksége lesz rá.

 

 

Ha a frappáns köszönés és bemutatkozás megvolt, és a székre is sikerült normál ülő helyzetben landolnod, a következő, ami szóba fog kerülni, az a „miért hagyta ott előző munkahelyét?” dolog lesz. Ilyen helyzetekben az interjú nem várt kimenetellel végződhet, amennyiben a „kirúgott az a szemétláda, pedig én csak 10 percet késtem naponta”, vagy a „büdös volt a munkahelyi wc, nem bírtam tovább”, esetleg „a szüleim erőltették, pedig az volt életem kedvenc munkahelye” mondatokkal dobod fejbe a szemben ülőket. Higgadtsággal és megfelelő diplomáciai érzékkel könnyen túljuthatsz ezen az akadályon is, hiszen őszintének lenni lehet úgy is, hogy közben nem sértegeted a volt munkáltatód (még akkor sem, ha tényleg lenne okod rá).

 

Ha a munkatapasztalatokra terelődik a szó, tudnod kell, hogy a legkisebb munka is munka. Nem tudhatod, éppen kire teszel jó benyomást, ha a 4 évvel ezelőtti nyári diákmunkádat is beleírod az önéletrajzodba. Kishitűségnek itt helye nincs, ha pedig igazán emlékezetes szeretnél maradni, egy jó referencia csodákra képes. Persze csak akkor, ha nem vagy mogorva és szűkszavú, hiszen egy olyan ember, aki sokat mosolyog és kedélyesen elbeszélget bárkivel, pozitívabb benyomást tesz bárkire. Túlzásba ezúttal sem szabad esned, nem kezdheted a monológod azzal, hogy igazából a pörköltet csak nokedlivel eszed meg, meg különben is, nincs is jobb egy tojásos nokedlinél (természetesen friss salátával). De ha mesélsz magadról, a szakmai tapasztalataidról, őszintén érdeklődsz a munkahely után, mosolyogsz, egy szóval nyitott vagy, és még el is hiszed magadról, hogy képes vagy ellátni az adott munkakört, akkor kapásból vered a mezőny nagy részét. Személyes tapasztalat, hogy én eddig mindig elhittem, hogy képes vagyok rá, és a legtöbbször kaptam is lehetőséget a bizonyításra. 

 

Ha nem lett volna még elég a kényes szempontokból, jöjjön egy újabb: a fizetés. Ha az interjún eddig minden simán ment, akkor ne rontsd el azzal, hogy benyögsz egy zsíros suskára utaló kérdést, még akkor sem, ha dollárjelek villognak a retinádban. Hagyd, hogy a munkáltató említse meg a témát (hiú ábránd, hogy észre fogja venni a dollárjeleket a szemedben), ha pedig a fizetési igényedre kíváncsi, egy olyan tól-ig összeggel próbálj kalkulálni, amivel elégedett lennél, és amivel nem becsülöd sem alá, sem fölé saját kvalitásaid. 

 

Egyszemélyes receptem tehát a következő: magabiztosság, hit, némi merészség, egy nagy adag nyitottság, érdeklődés, tisztelet, és egy csipetnyi humor, aminek a segítségével könnyebben rendeződnek a dolgok, mint gondolnád. Ha a recept bevált, akkor már „csak” a sütemény elfogyasztása van hátra, vagyis maga a munka.