Az 1206-ban(?) született Geregye nembeli Pál ősei még Árpád fejedelemtől kaptak birtokot a Berettyó mentén. Vas vármegyébe egy 1255-ös, a vasvári káptalan előtt történt birtokcsere következtében érkeztek. Főhadiszállásuk Egervár mellett terült el, ahol fokozatosan terjeszkedtek. Az övék volt Fancsika, Középfalu, Gyékényes, Pincze és Pozva is. Már Pál apja, Écs is magas hivatalt viselt a 13. század elején. 1215-ben kolozsi ispán volt, majd a krónikákban Ecce comes néven számontartva erdélyi vajda lett. Apja nyomdokait követve, többször bizonyította rátermettségét és katonai tudását az ország védelmében. Katonai pályáját Dalmáciában kezdte az 1220-as években. 1229-1230 között Béla herceg (a későbbi 2. országalapító, IV. Béla király) mellett Halicsban harcolt. Az egyik heves ütközetben lovát megölték, Pál élete is veszélyben forgott, de ennek ellenére kivágta magát a veszedelemből. Később nyugaton, az osztrákok elleni küzdelmekben is kitüntette magát. A (Harcias) Frigyes által elfoglalt Borostyánkő és Lánzsér várának visszavételében főszerepet játszott. Jellemző rátermettségére és katonai tehetségére az alábbi eset. Amikor az osztrákok úgy akartak diadalt aratni, hogy elrekesztették a Mura folyót, hogy a víz ellepje a magyar falvakat, akkor Pál megnyitotta a gátakat, ezzel több magyar életét mentette meg. 1236-ban IV. Béla trónra kerülése után kapta a királytól a Bihar vármegyei Kisjenőt. 1238-ra már Fejér megye ispánja, és Vas vármegyében a királyi földek visszavételére kiküldött bíró volt.
A király hű embere
Az 1241-1242-es tatárjárás idején a magyar főurak nem rettentek meg a mongol seregtől, hanem próbálták védelmezni az ország javait és lakosait. Pálnak jutott az a feladatat, hogy a mongolokat szorítsa vissza a Duna vonalán. Ezt egészen addig végre is hajtotta, amíg a folyó be nem fagyott. Közben a lakosság menekülését kellett megszervezni. A tatárok kivonulását követően a Tiszántúlon és Erdélyben segítette az újjáépítést, és helyreállította a közbiztonságot. Leszámolt a fosztogatókkal és rablókkal, a kipusztult helyekre új lakókat telepített, sóbányákat nyittatott, műveltetett. IV. Béla hálás volt hű és vitéz segítségéért. A nagy pusztulás után gazdátlanul maradt földekből Bihar megyében és a Szamos környékén hatalmas birtokokkal ajándékozta meg. Ebben az időszakban Erdély és a Partium területén több erősséget is építtetett, így Adorján, Almás, Valkó és Sólyomkő várát. 1242-46 között a tiszántúli részek kormányzói feladataival bízta meg az uralkodó.
Harcokban nyugaton
Miután ezt is sikeresen végrehajtotta, a király parancsára visszatért a nyugati végekre, ahol ismét az osztrákok ellen harcolt. 1246-ban részt vett a Lajta menti csatában, II. Frigyes ellen, ahol fogságba esett. Szerencséjére ekkor már nagy vagyona révén családja őt és másik hét társát 1000 ezüstmárkáért kiválthatta. 1248-tól emelkedett az országbírói méltóságra. Ezzel együtt megkapta a zalai ispánságot, amely címet 1251-ig viselte. Nevét 1258-ban említették utoljára, amikor békéltetőként lépett fel egy erdőkért folyt perben.
Epilógus
Sok történész kiváló udvari kapcsolatai és hatalmas – néha nem éppen erőszak nélküli - vagyonszerzései miatt Pált az első kiskirályok közé sorolja. Való igaz, hogy a korabeli és későbbi krónikák - érdemei mellett - sokszor illették az erőszakos, rámenős jelzővel. Nekünk nem tisztünk ezt eldönteni, annyi bizonyos azonban, hogy 1271-ben halt meg. Magánéletéről tudjuk, hogy Pál 1228-ban megnősült, felesége Győr nembeli Bothó nádor lánya volt. Öt fiuk és egy leányuk született. Közülük Miklós erdélyi vajda, István pedig pozsonyi ispán is volt. IV. Béla halála után Kőszegi Henrikhez pártoltak át, Csehországba mentek, majd ismét hazatértek. Tevékenyen részt vettek az 1276-tól az egész országot érintő IV. (Kun) László elleni lázadásnak. A lázadás leverése után birtokaikat elvesztették, majd 1278-ban Miklóst, Istvánt és testvérüket, Geregyét (Görgényt) hűtlenség és felségárulás miatt lefejezték. Vas vármegyei birtokaikat a Gutkeled nemzetséghez tartozó Miklós bán és Pál kapták meg.
Horváth Vilmos
Források: Erdélyi Múzeum 1894. 11. évf. 10. sz.
Zsoldos Attila: Nagy uralkodók és kiskirályok a XIII. században
