– Alelnök Úr! Hogyan értékeli a rendkívüli közgyűlésen történteket?
– A keddi napnak egyetlen új és lényeges fejleménye volt: Molnár Miklós alpolgármesterről végérvényesen bebizonyosodott, hogy a szocialisták pártjára állt. A közgyűlésen való szavazatával segítséget nyújtott ahhoz, hogy a Jobbikkal összefogó bukott baloldal előadhassa a politikai színjátékát. Ezzel a lépésével Molnár Miklós elárulta azt a polgári, jobboldali tábort, amelyik bizalmat szavazott neki. A cselekedete kapcsán eszembe jutnak az ókori római történetírónak, Tacitusnak a szavai: „Az árulókat azok is gyűlölik, akiknek szolgálnak.”
– És a közgyűlésen elfogadott határozatról mi a véleménye?
– Magáról a határozatról szerintem három ok miatt is felesleges túl sok szót ejteni. Ezek közül az első és legfontosabb, hogy a munka törvénykönyve módosítása csak mondvacsinált ürügy volt a Gyurcsány Ferenccel teljesen összenövő ellenzék számára, ami köré megszervezhette az agresszív, többfelvonásos botrányelőadását. Országosan és itt, helyben egyaránt. És maradjunk Szombathelynél. Polgármester úr az ülés előtt megkereste mind a 16 önkormányzati céget, hogy miként alakult a túlórák száma az elmúlt öt évben. Hét társaságnál öt év alatt egyetlen túlóra sem volt.
Ahol pedig igen, ott az egy főre jutó túlóraszám alig érte el az évi 30 órát. A cégvezetők írásban arról is nyilatkoztak, hogy egyáltalán nem áll szándékukban változtatni az elmúlt évek gyakorlatán. Megjegyzem: a korábbi túlóraszámok emeléséhez szükséges többletforrások sem állnak az önkormányzati cégek rendelkezésére. Ezeket az adatokat az ülés előtt írásban megkapták az ellenzéki képviselők, majd ezután követelték határozatilag azt, hogy az eddig évi átlagban 30 órát túlórázó városi alkalmazottak a jövőben „csak” évi 250 órát túlórázzanak… Tiszta kabaré ez, kérem! Azt hiszem, ebből is látszik, hogy a szocialisták fellépése nem a dolgozók érdekét, hanem a saját politikai haszonszerzésüket szolgálta.
– Ha jól számolom, ez eddig két ok volt. Mi lenne a harmadik?
– Indulatok nélkül talán erről a legnehezebb beszélni. Ha ugyanis végignézek a parlamenti rendzavarásban részt vevő és a tüntetéseken megjelenő arcokon, akkor azt látom, hogy ők bizony ugyanazok, akiknek a hatalma idején az államcsőd széléig sodródott Magyarország. És került adósságcsapdába Szombathely. Halkan kérdezem: amikor vezető helyzetben voltak, akkor miért nem számított nekik a magyar emberek élete és sorsa? Akkor miért nem volt fontos a jövőnk és a boldogulásunk? A Fidesz–KDNP azokban a nehéz időkben is a becsületes, dolgozó magyar emberek érdekét nézte és képviselte. 2010 után pedig lehetőségünk nyílt rá, hogy a munkahelyteremtés kormányává váljunk. Közösen sikerült hazánkat ismét a fejlődés pályájára állítani. Mint ahogy együtt is védjük meg az eredményeinket, hagyományainkat, keresztény kultúránkat és – ami a legfontosabb – a határainkat. És megbotránkozással vesszük tudomásul, ha valaki elárulja a közösségünket.
