Egy szombathelyi férfi személygépkocsijával közlekedett a 89-es számú főútvonalon Szombathely felől Torony irányába 2013. október 6-án 10 óra 37 perc körüli időben. Haladása során egy jobbra ívelő kanyarban járművével az útpadkára sodródott, majd a vízelvezető árokban állt meg. Az ügyben közúti közlekedés rendje megzavarásának gyanúja miatt a Szombathelyi Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított.
Egy lukácsházai nő tehergépkocsijával közlekedett a 87-es számú főútvonalon Gyöngyösfalu felől Szombathely irányába 2013. október 6-án 14 óra 18 perc körüli időben. Haladása során feltehetően későn észlelte, hogy az előtte közlekedő személygépkocsi lassít. Az üközés elkerülése érdekében hirtelen balra kormányozta járművét, áttért a szemközti sávba, ahol ütközött egy szemből érkező személygépkocsival, majd a vízelvezető árokba csapódva állt meg. A közlekedési baleset következtében a járművekben utasként tartózkodó két-két személy megsérült. A Szombathelyi Rendőrkapitányság szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.
Egy 31 éves pankaszi férfi személygépkocsival közlekedett Nagyrákos felől Pankasz irányába 2013. október 6-án 23 óra 5 perc körüli időben. Haladása során, Nagyrákos belterületén járművével a menetirány szerinti jobb oldali útpadkára hajtott, majd a vízelvezető árokba sodródva állt meg. A férfivel szemben a helyszínen alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott. Az ügyben a Körmendi Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított.