Tóth András, a megyei bíróság sajtótitkára elmondta: bíróság a napokban bűnösnek mondta ki a vádlottat hivatalos személy elleni erőszak, közúti veszélyeztetés és rongálás bűntettében, valamint ittas járművezetésben. A bíróság elsőfokú, nem jogerős ítéletében mellékbüntetésül hat hónapra eltiltotta a járművezetéstől, három évre pedig a közügyek gyakorlásától is a vádlottat, aki védőjével együtt enyhítésért fellebbezett - fűzte hozzá.
Tavaly februárban a rendszám nélküli munkagépét ittasan vezető férfit a rendőrök többször is megpróbálták megállítani Sárváron, de a sofőr kikerülte őket a monstrummal, ezért szirénázó rendőrautóval üldözőbe vették őt. Az Ady Endre utcában keresztbe állt a munkagép előtt egy rendőrségi autó, amelynek a munkagép felemelt tolólappal rontott neki, az egyik rendőr erre célzott lövéseket adott le a jármű kerekére. Mindez Sárvár belvárosában, a rendőrség épületétől néhány száz méterre történt. Az akkor 51 éves férfit végül sikerült elfogni és előállítani, azt követően büntetőeljárást indítottak vele szemben.