Ausztriába jártak biciklit lopni, lebuktak

MTI • 2013. szeptember 20., péntek •
Ausztriában kerékpárokat lopott, majd értékesített az a három férfi, akit szeptember 13-án hajnalban a Vas megyei Molnaszecsődön fogtak el a rendőrök - közölte sajtótájékoztatóján csütörtökön Körmend rendőrkapitánya.

Szendrődi Barnabás elmondta: a három férfi igazoltatásukkor nem tudott elszámolni azzal az öt értékes kerékpárral, amelyet autójukban találtak a rendőrök, ezért lopással gyanúsították meg őket. A kihallgatáson pedig elismerték, hogy Ausztriából, a stájerországi Gleinstätten településről lopták a bicikliket.

A nyomozásban kiderült, hogy a gyanúsítottak az elmúlt években hasonló bűncselekményeket követett el. Egyikük heti rendszerességgel járt át Ausztriába kerékpárokért. Az így ellopott biciklik száma a gyanú szerint kétszáznál is több lehet.

A nyomozóknak sikerült azonosítaniuk azt a férfit is, aki megvásárolta a járműveket, őt orgazdaság megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A négy gyanúsítottat a Szombathelyi Törvényszék már előzetes letartóztatásba helyezte, üzletszerűen, jelentős értékre elkövetett lopás és orgazdaság bűntette miatt indítottak büntetőeljárást ellenük. A nyomozók szerint újabb gyanúsítottak is lehetnek, és újabb sértettek is jelentkezhetnek.
 

A körmendi rendőrök osztrák kollégáikkal együttműködve eddig húsz kerékpárt tudtak lefoglalni, ötöt már vissza is kapott a tulajdonosa.
 

közösség

további frisss

lap tetejére