Előrebocsátjuk, hogy ebben a cikkben személyes tapasztalatinkról fogunk beszámolni. Nem arról, hogy hallottuk, hogy mi történt, és végképp nem egy hivatalos nemzetközi nyilatkozat-halmazon alapuló tudósítás következik. A papír, és az internet világa sok mindent elbír, mi a saját szemünknek akartunk hinni.
Csomagok, olcsó lidlis sör, kétszer fél liter jófajta házi pálinka, és két hűtőtáskára való, gondosan előkészített rántott hús, töltött csirke, kolbászok és oldalas kíséretében felszálltunk egy két évtizedes múltra visszatekintő utazási iroda buszára. Végigültük, azt a mintegy 22 órát, míg megérkeztünk Paraliara, Görögországba. Attól most tekintsünk el, hogy egy napot végigülni még a legkényelmesebb fotelünkben is idegtépő, hát még egy buszon… Jöjjenek inkább a tapasztalatok. Érdekesség, hogy leginkább kilépéskor akadékoskodtak velünk, és nem egy-egy országba való belépéskor.
Szeged felől közelítve Röszkénél hagytuk el az országot. Meglepő volt, hogy még a magyar oldalon leszállítottak mindenkit, és az 53 utas egyenként átvonult egy kis épület folyosóján, felmutatva a személyi igazolványát, amit még csak ki sem vettek a kezünkből, épp hogy szemrevételezték. Migránsoknak csak a nyomát láttuk, szerb oldalon a híradásokból ismert kényszersátor-táborok látványa fogadott minket, ami közvetlen közelről látva, akkor is megrázó volt, ha már a csapból is ez a kép folyik.
Ezután Szerbián zötykölődtünk végig, míg megérkeztünk a makedón határra, ahol az éjszaka közepén is leszállítottak minket a buszról, hogy egyenként szkennerrel ellenőrizve azonosítsanak minden utast okmány alapján. Itt semmi különösről nem tudunk beszámolni. Talán csak annyiról, hogy hazafelé a szerb buszok soron kívül haladhattak előttünk, számunkra húszperces várakozást generálva ezzel, illetve még Macedóniában négy az út mellett sétáló migránst a szemünk előtt ültettek autóba rendőrök.
Görögországba az Idomeni tábortól alig hét kilométerre lévő határátkelőnél léptünk be. A kiürített tábor nyomai még mindig láthatóak voltak, de egy teremtett migráns nem volt ott. Ami minket illet, már lényegesen egyszerűbb dolgunk volt, ott a belépő oldalakhoz hasonlóan a buszsofőrök csak begyűjtötték az okmányokat, melyet összevetve az utas listával pár perc alatt leellenőriztek. Nem így volt ezzel az utánunk következő turnus, akiknek a csomagjait egyenként lepakoltatták, majd kinyitás nélkül vissza is pakoltatták. És akkor itt álljunk meg egy pillanatra.
Érdekesség, hogy már az utasok között is temérdek téves történet kapott szárnyra, melynek valóságtartalmát csak hosszas faggatózást követően tudtuk ellenőrizni. Sokan állították, hogy minden bőröndbe belenéztek, elvették az ételt, és kidobatták. Itt szeretnénk leszögezni, hogy ilyen nem történt. Minden hazai elemózsia velünk együtt épségben, hiánytalanul megérkezett. DE! Itt jön a válasz a címben feltett kérdésre: hogy is lettek újra a vámosok az élet császárai?
Hát kérem szépen, adott a menekültválság, mely minden országnak legitim lehetőséget kínál a packázásra. Mondom ezt azért, mert én magamról tudom, hogy nem vagyok sem terrorista, sem migráns, de nyilván a szűréshez ellenőrzés kell. Kellemetlen, de fogadjuk el, hogy a mi érdekünkben történik. Ezt a lehetőséget a vámosok pedig gyönyörűen ki is használják.
Vegyünk egy talpraesett utazásszervezőt, és buszsofőrt. Kinek jó az, ha az utasok a hosszas kellemetlenségek és a várakozások miatt rossz emlékekkel térnek haza, nyilván senkinek. Éppen ezért az utazási költségekbe már eleve beépítik a gördülékeny ügyintézést garantáló kenőpénzeket is, mely ott lapul a sofőrnél a céges brifkóban az autópályadíjra szánt pénz mellett. Volt ahol 5-10 Euro, és két szigorúan hűtött sör elég volt, de akadt, ahol kávét is kértek (!) a határőrök az 50 Euró mellé.
Megvan a tarifa, az utazási irodák felségjelzésével ellátott buszsofőröknek pedig már magyarázkodniuk sem kell, mindenki ismeri a forgatókönyvet, és elég aszerint eljárni, és máris nem kell órákat várnia senkinek. Más a helyzet persze a kisebb fuvarszervezőkkel, akiknek nincs ilyen egyszerű dolga. Hogy egy nap hány ilyen busz megy át egy-egy ilyen határátkelőn, mindenkinek a fantáziájára bízom, de tény, hogy mostanra ismét a vámosok diktálnak. Amelyik buszsofőr nem túl jó diplomata, elvből nem akarja elfogadni a szabályokat, netán zsebre akarná tenni a kenésre szánt Eurókat, az bizony több órás várakozásra számíthat.
Személyautóval a dolog még problémásabb a szemünk előtt kaptak szét három olasz autót, melynek fiatal, jól szituált tulajdonosai csak pislogtak a fél órán át tartó átvizsgálás közben. Kellemetlen? Igen? Jogtalan? Végülis nem… Hát így van ez mostanság.
De, hogy jó hírekkel is szolgáljak: Görögországban még mindig imádják a magyarokat, sőt, rengeteg étteremben, üzletben beszélik is már a nyelvüket alapszinten. A bolti, és éttermi árak az itthonihoz hasonlóak, a fakultatív programok drágultak, és kifejezetten Paralián és Skiathos szigetének környékén, egyetlen migránssal sem találkoztunk – medúzával annál többel, de semmi sem tökéletes…
