Lelkek a keretben – Nagy Jácint fotókiállítása

frisss.hu Fotó: Hornyák Emőke • 2016. július 06., szerda •
Újabb színfolttal gazdagodott a Zsinagóga Udvar programsorozata, kiállítás nyílt Nagy Jácint fotóiból.
Lelkek a keretben – Nagy Jácint fotókiállítása

Valódi kulturális-közösségi térré vált a Zsinagóga Udvar, idén új programok is színesítik a nyári rendezvénysorozatot. A már hagyományosnak mondható keddi előzenei és hétvégi nagy koncertek mellett idén nyáron kertmozi is várja az érdeklődőket, kedden pedig kiállítás is nyílt: Nagy Jácint fotóit lehet megtekinteni.

Utazásai során készítette a fotókat, két évvel ezelőtt egy szál hátizsákkal vágott neki Erdélynek, Háromszéken túrázott és csak fényképezett. Az embereket, és a mögöttük rejlő sorsot akarta megmutatni. Portréfotóin életek és lelkek elevenednek meg, a kiállítást megtekintő hirtelen belecsöppen abba a világba, ahol a képek készültek.

A kiállítás képeit elnézve Jácint azt mondja, újra szeretne útra kelni, figyelni és fényképezni, hiszen

annyi szépség van a világon körülöttünk, amit a nagy rohanásban nem veszünk észre. Erre is jó egy kiállítás – az ember perceken keresztül figyeli a fotón megjelenő arcokat, kicsit figyel befelé, és másokra is.

A tárlat egész nyáron megtekinthető a Zsinagóga Udvarban. 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére