Szórakozás korhatárok nélkül – ezekkel az újításokkal érkezik a 18. Savaria Történelmi Karnevál

Szerző: frisss.hu - Fotó: Hornyák Emőke • 2017. június 08., csütörtök •
Új helyszínek nyílnak, változik a felvonulás útvonala és nagyobb figyelmet fordítanak a felvonulók viseletére is.
Szórakozás korhatárok nélkül – ezekkel az újításokkal érkezik a 18. Savaria Történelmi Karnevál

Idén nagykorú lesz a Savaria Történelmi Karnevál, de a hagyományokhoz híven ezúttal sem csak a felnőtt közönség számára készülnek programokkal a szervezők. Szombathely legnagyobb bulijáról tartottak szerdán sajtótájékoztatót az Iseumban.

A négynapos rendezvény augusztus 24-én (csütörtökön) startol el, 20.00 órakor. A nyitó ceremóniát – a korábbi évekhez képest – Tüzes Játék kíséri a Történelmi Témaparkban. Ezen A csodaszarvas legendája elevenedik majd meg.

De más újdonságokkal is készülnek a látogatóknak. 

„A Berzsenyi tér átépítése miatt a felvonulás útvonala megváltozik. Ezért arra kérnék mindenkit, hogy ne rutinból tájékozódjon, és ez alapján próbálja megkeresni a lelátókat, hiszen ezek is új helyet kapnak majd. Lesz egy Folkudvar, ami pénteken és vasárnap, az esti órákban üzemel a Thököly Imre utcai Sörpatika udvarán. Itt elsősorban népzene és néptánc várja az érdeklődőket. A tavalyi nagy sikerre való tekintettel lesz idén is Thália kertje a Gayer pakban, így a kicsik, mikor elhagyják a helyszínt, a felnőttek "beköltözhetnek" ide. Itt mindhárom este a felnőtt lét problémáit boncolgató, előadásokat láthatnak majd az érdeklődők. Idén szerettük volna megmutatni nagyjainkat is, így szeretnénk, ha a város díszpolgárai a felvonuláson, a bigákon tartózkodnának. Mindemellett lesz Mérnökmozi is, ami a szimfonikusok hangszigetelt termében hivatott népszerűsíteni a szakmát humoros formában" – mondta el Grünwald Stefánia, a Savaria Turizmus Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. 

A Civil Korzón miden eddiginél több, 26 civil szervezet mutatkozik be. Külön színpadot kapnak a talpuk alá az itt fellépő művészek és amatőr előadók is.

Mint azt már megszokhattuk zenéből sem lesz hiány. A nagyobb színpadok fellépői többek között: Pápai Joci, Geszti Péter, Petruska András, az Anima Sound System, Gerendást Péter és Hernádi Judit, a Kállay Sanders Band és Ripoff Raskolnikov.

A karneválon nagy szerepet kapnak a különböző történelmi korok is.

„Az Iseum hagyományos templomnyitó és záró programjai mellett új színfolt lesz az ókori boksz. Az ökölvívók az antik eredetű sportág fejlődésének állomásait mutatják be. Ezúttal is előtérbe kerülnek a város római kori régészeti emlékei, például lesz séta az OTP alatt. Ez minden évben annyira sikeres, hogy plusz vezetést kell tartani”- tudtuk meg Csapláros Andreától, a Savaria Történelmi Karnevál Közhasznú Alapítvány elnökétől.

Dr. Puskás Tivadar polgármester beszélt arról, hogy az elmúlt években több testvérvárosból is érkeztek vendégek, illetve több ország nagykövete is ellátogatott Szombathelyre a rendezvény alatt. A tervek szerint ez idén sem lesz másképp.

A gyerekek sem fognak unatkozni, többek között ókori kézműves udvarral, koncertekkel, óriás dominóval várják őket.

Igazi különlegesség, hogy a szervezők a karnevál honlapján és közösségi felületein Karneváli Krónikák címmel történeteket gyűjtenek a rendezvény elmúlt 18 évében megtörtént kalandokról. A novellapályázat legjobb munkáit a Művészetek utcájában díjazzák majd. 

Bár idén jobban szűrik majd a felvonulni vágyókat, de ebben az évben is bárki jelentkezhet a felvonulásra, aki rendelkezik autentikus, korhű szereléssel. 

kapcsolódó galéria


TOP

közösség

további frisss

lap tetejére