Miért szeretitek ezt annyira?  Csak azért, mert olyan szép kerek mondatok, és bölcsnek tűnnek, és megvannak bennük azok a bizonyos szavak, amiktől egy szöveg komoly szokott lenni?  Tralla lalla lalla angyal, lallala ellenség, tralla lalla barát, lallalalla örökké, trallala, szerelem?  Felületes szemmel olvasva minden működik.  Nem is olvasod igazán, csak végigdúdolod.  Az előző mondat­ban nem is vetted észre azt a szót, hogy „vödör”.  Ugye hogy nem?  Most visszamentél meg­keresni, pedig én ugyan nem mondtam, hogy ott van.  Természetes, hogy átfut a szemünk bizonyos lényegtelen részeken, és mindenkinek más a lényegtelen.  Kérlek, olvass tovább.

Szóval visszatérve – sok baj van ezzel az angyalos-ördögös sztorival.  Személyiségileg.  Pszichiátriálisan, sérülészetileg, kérlekszépen.  Azért bátorkodom neki egy egész cikket szentelni, mert gyönyörűen bemutatható ezen az egyetlen szösszeneten, miben szenved ma a legtöbb párkapcsolat, és azon belül is főleg a női oldal.  Merugye mit is állítunk?  Nézzük csak szépen sorban!  (Az alábbiakban a „te” mindig a szöveg eredeti szerzőjét jelenti, kérlek ne vedd magadra.  Vagy de, akár.  Ahogy jobban esik.) 

1. „Én nem is létezem, csak te”

A szöveg így végződik: „Hogy Neked ki voltam... vagyok... leszek... az csak rajtad áll!”.  Ezzel kerek-perec azt jelentetted ki, hogy rajtam múlik, ki vagy, milyen vagy.  Én „hozom ki belőled”, divatos kifejezéssel élve.  Te nem is létezel igazából – te csak velem relációban, az én vonatkozásomban, az én kontextusomban létezel.  Tényleg?  Persze hogy nem, te sem gondolod így.  Akkor miért is próbálsz itt úgy tenni, mintha minden tulajdonságodat velem összefüggésben kéne értelmezni?

Nem nehéz rájönni: a felelősség miatt.  Mintha csak azt mondanád: „oké, elindulok a futóver­senyen, de ha elesek, te vagy a hülye!” – nos, végtelenül sajnálom, de ha elesel, akkor TE vagy a hülye.  Sőt, még csak nem is hülye vagy, hiszen előfordul az, hogy az ember elesik: fogalmazzuk úgy, hogy te vagy a sikertelen.  És ezt!  Ezt valahogy nem bírod elviselni.  Hogy nem voltál tökéletes, hogy nem valaki más volt a hibás, hanem te, már megint magadra kell haragudni, úristen úristen, csak ezt ne, kezedbe temeted az arcodat, nem mersz a tükörbe nézni, elkeseredve földhöz csapod a plüssmackódat, aztán sírva átöleled, mert biztosan fájt neki.  Mindezt miért?  Mindezt azért, mert képtelen vagy két egyszerű mondatot belemantrázni a tükör­képed tágra nyílt tekintetébe: „Nem vagyok tökéletes. Időnként hibákat fogok elkövetni.”

Amíg ezt nem sikerül elfogadni, nem csak a kapcsolatokkal lesz problémád, hanem mindennel.  Sosem leszel elégedett, akkor sem, amikor már rég lehetnél – és találd ki, hová van elrejtve a boldogság.  Hát igen.

2. „Egyszerre ez is vagyok, meg az is”

Minden benned van, csak ki kell hozni, ugye?...  Istennő is vagy, meg félénk kislány is.  Hát persze.  Mindegyik szeretnél lenni néha, és mindegyikhez el tudsz képzelni olyan férfit, olyan partnert, akitől az vagy.  Valójában emögött is van egy félelem, csak nagyon elbújt: ha nagyon egzaktul akarom megfogalmazni, itt attól félsz, hogy valamilyen sosem tudnál lenni.  Tagadod, hogy lenne olyan szerep, amiben te nem állsz helyt tökéletesen, ha az adott szituáció megkívánja.  Emögött pedig egy sokkal általánosabb érzés húzódik: a meg nem felelés félelme.  Amit kisgyermek korodtól hozol magaddal.

Hiszen az szörnyű lenne, hogy egyszer majd jön a nagy szerelem, és azt kívánja, hogy legyen három füled, és neked csak kettő lesz, és ezért a boldogság ahogy jött, hirtelen tova is tűnik.  És magadra maradsz a szenvedéseddel, hogy te nem voltál elég jó valakihez.  Ezt mindenáron el kell kerülni, ezért kitalálod, hogy igazából te minden vagy, meg mindennek az ellenkezője is.

Nem tudsz.

Nem fog menni.  Nem lehetsz egyszerre fehér és fekete, nem lehetsz egyszerre alacsony és magas.  Döntsd el (vagy fogadd el), melyik vagy – és ahhoz keress valakit, akinek pont olyan kell!  Igen, el fogod veszíteni a halmaz egyik felét: pontosan ez az út ahhoz, hogy megnyerd a másik felét.  Nem lehet egyszerre mindent.  Nem lehetsz mindenkinek jó.

3. „Természetfeletti értékeim vannak”

Nincsenek.  Bocsánat, hogy visszarántlak a földre, de ugyanolyan ember vagy, mint bárki más, maximum egy-két dologban tehetségesebb.  Nem vagy istennő, nem vagy éjszaka, nem vagy nappal, nem vagy angyal, és nem vagy ördög.  Ember vagy: egy szerethető, esendő, hétköznapi lény, aki sajnos nem döntheti el, hogy félénk kislány lesz-e, vagy harcos amazon.  És általában félénk kislány lesz, mert az a realitás, a harcos amazon pedig az odaképzelt nyilvánvaló túlzás, a „bárcsak”, a mesék és a képzelet világa.

Hidd el, hogy akkor is szerethető vagy, ha nem tudsz repülni meg lézert lőni a szemeddel.  Hidd el, hogy akkor is szeretni fog valaki, aki téged keres, ha nem szikrázó napsütés vagy, és nem ragyogod be az életét – elég, ha benned süt egy kicsit a nap, és mosolyogsz tőle.

4. „Lehetek a barátod és az ellenséged is”

Ez itt egy nagyon csúnya fenyegetés, amit a szerző valószínűleg végig se gondolt.  Bocsáss meg, de ha a barátom vagy, akkor hogy tudsz az ellenségem lenni?  Azzal ijesztgeted a barátaidat, hogy ellenséggé válsz, ha nem jól viselkednek?  Ilyen barát senkinek nem kell.  Akkor egyből legyél ellenség, azzal legalább tudunk mit kezdeni, felhúzzuk a kerítést, és ha átléped, jön a pergőtűz; de az semmiképpen nem fog menni, hogy én naívan beengedlek a nyuszibolyhos-rózsaszirmos kicsi szívembe, te pedig ott félrehúzod a kabátot, és megvillantod alatta a gépfegyvert.  Ha nem így értetted, akkor tanulj meg fogalmazni: látod, most is majdnem baj lett belőle.  Sőt, egy kicsit lett is, mert egy fél lépéssel már távolabb vagyok, és éberen figyelem a jobb kezedet.

5. „Azt akarom, hogy érdekeljen, ki vagyok”

Maga az a tény pedig, hogy ezt az egész szöveget leírtad, megosztottad, kitetted, arra utal, hogy nagyon is szeretnéd, ha a kérdés felmerülne – és minél titokzatosabban akarod megválaszolni.  Képzeld el a szituációt a nyolcéves kislányoddal: „Anya, kérdezd meg, ki vagyok!” – oké: ki vagy? – „Nem mondom meeeg!”, és elszalad.  Mit éreznél?  Azt éreznéd, hogy iszonyatosan érdekel, furdal a kíváncsiság, szétvet a tudni akarás?  Vagy azt gondolnád magadban: „Istenem, de bolond, hát imádom”...  Nos, ez utóbbira akkor jut az ember, ha nagyon szereti az illetőt.  Most már tudod, milyen hatással van ez a csodálatos idézet arra, aki nagyon szeret – és mennyire idegesíti azokat, akik nem is ismernek.

Mi ebből a tanulság

Még egyszer: az angyal-ördög téma azért nagyon érdekes, mert sok nőben nincs meg a bátorság, hogy valamelyik irányban elhatározza magát.  Nem meri azt mondani: „tessék, ez vagyok”, hanem mindig fenntart egy menekülő útvonalat arra az esetre, ha az olyanság nem jönne be.  Kapcsolat és kapcsolat között nyilván különbség van, és az ember nagyon is sokat változik közben – de az alapvető elvei megmaradnak.  És ezektől lesz az, aki.

A két legfontosabb tanulság közül az egyik így hangzik: ha másmilyen próbálsz lenni, mint amilyen vagy, az folyamatosan viszi az energiát.  Előbb-utóbb lemerül az aksi, és akkor óhatatlanul kivillan az igazi éned.  Ebben megy tönkre a legtöbb párkapcsolat, ezen megy szét a legtöbb házasság.  Hogy „rájöttem, hogy a Rozi mégse angyal”.  Ne akarj te lenni a Rozi.

A másikat a végére hagytam, mert úgyis csak azt fogod megjegyezni: valakinek pontosan így vagy tökéletes, bármelyik legyél is az ellentétpárok közül.  Inkább arra fordítsd az időt, hogy megtaláld ezt az embert, mint hogy valami arra járó töketlennek pont te legyél az álomnő, ideig-óráig.

Ugyanis valaki, valahol, pontosan azt keresi, aki igazából vagy.

Akkor is, ha tényleg te vagy az ördög.

Kellner Dénes