A Váci Fiú Énekiskola egykori szoprán hangú, kiváló diákja középiskolai tanulmányait a Művészeti Szakközépiskolában végezte, ahol szolfézs szakra járt és ütőhangszereken tanult. 1998-ban, 13 éves korában több támogató jóvoltából jelent meg önálló karácsonyi CD-je, Csendes éj címmel.
Egyetemi tanulmányait ének szakon a grazi Zeneművészeti Egyetemen ebben az évben, 2015-ben fejezte be. Szívből kívánjuk az ifjú művésznek, hogy jövőbeni terveit és álmait sikerüljön megvalósítani. Szegődjön melléje a szerencse is, hogy akadjanak pártfogói, segítői, és teremtsen meg az élet számára olyan lehetőségeket, amelyek révén sokak örömére megmutathatja tehetségét.
A Premontreiben előadott művek között áriát, egyházi és romantikus dalokat egyaránt hallhattunk. Zongorán Horváth Annamária tanárnő kísérte. A zenei élet színes palettáját tárta elénk a fiatal énekművész, akinek ezúton is gratulálunk, megköszönve az élményt adó csodás estét.
A repertoárján szereplő művek:
1. Bononcini: Per la gloria d’adorarvi
2. Georges Bizet: Agnus Dei
3. G. Donizetti: Una furtiva lagrima
4. G. Rossini: La Danza
5. Martini: Plaisir d’ amour
6. P. Tosti: Sogno
7. G. Verdi: Questa o quella
8. De Curtis: Tu ca nun chiagne
9. P. Tosti: Marechiare
10. F. Moreno Torroba: Amor, vida de mi vida