Már vártuk, mikor mutatják be a Weöres Sándor Színházban is az igazgató, Hátrametszés című könyvét, ahol Jordán Tamás élete tétre, helyre, befutóra van szenzációsan részletezve. Az önéletrajzi könyv még karácsony előtt jelent meg, és most a direktor 74. születésnapja után köszöntötte őt a társulat és a közönség. A rendhagyó Kötelező olvasmányt most is Lévai Balázs vezette, de ott volt Sebő Ferenc is a kötet szerkesztője.

Jordán elmesélte, hogy Matyi Dezsővel az Alexandra Könyvkiadó vezetőjével kitalálta, hogy írni kellene egy könyvet, amire később bevallotta, nem maradt sok ideje. Sebő Ferenc lett aztán a könyv szerkesztője, de az írás nem indult egszerűen. „Amikor tűnődöztem az esetleges könyv esélyeiről, rájöttem arra, ha én őszinte akarok lenni, márpedig az akartam a most már 74 éves múltamról, akkor annak nagyon személyesnek kell lennie. Elég hamar eldöntöttem, ha lesz könyv, akkor azt nekem kell megírni.”

Kronologikus, de sok helyen össze-vissza ugrál benne az író. „Amikor elkezdtem, nem tudtam, mi lesz belőle. Bármilyen korszakot írtam, néha eszembe jutott valami és akkor azt leírtam, aztán visszatértem a kiindulóponthoz. Van benne szemtelenség és realitás.”

Persze előjöttek a könyvben is olvasható gyerekkori emlékek, tervek és a színház.  „Olyan képtelenség volt mindenki számára, hogy én színész leszek, mintha most azt mondanám neked, hogy elkezdek edzeni, és jövőre kiszorítom Ronaldót." 

"Én képzett kaposvári színész voltam, elmúltam 44 éves, mikor rájöttem, miért akartam színész lenni"- mondta. Jordán hozzátette, hogy nagyon zárkózott, szorongó gyerek volt, amitől tudat alatt akart megszabadulni. „Én a színészben láttam, hogy az nagyon más”. - fejtette ki. 

Szóba került a versmondás is, főleg, hogy József Attilát Latinovits Zoltán és Jordán Tamás is teljesen máshogy szavalt. „Szinte beszélni sem tudtam akkoriban még, de éreztem, hogy meg tudom csinálni. Tudtam a versnek nagyon személyesnek kell lennie. Én mindig arra vagyok kíváncsi a verseknél és a színdaraboknál, hogy én milyen vagyok.” Sebő azzal kontrázott rá, hogy Jordán eléri egy versmondásnál, hogy rá figyeljünk, mert ő nem áll a vers elé, egyszer csak beleolvad a versbe. „A Tamás eléri a nézőnél, hogy a vers végén a fiatal József Attilát hallgatjuk. Ez a valami.”

A könyvben is kiemelte az egyik kedvenc mondatát: az igazat mondd, ne csak a valódit. Ezzel kapcsolatban Lévai Balázs rákérdezett, Jordán másik nagy állítására, hogy a színpadon csak akkor vagy szabad, ha igaz vagy.

„Rengeteg előadásban éreztem, hogy nem vagyok igazán a helyemen. Ez teljesen rendben van. Most például a Dédiben végtelenül szabad vagyok, egy 100 éves nénit játszok, a színpadon itt olyan jól eső jelen lenni. Ezek nagyon ritka pillanatok, maga a boldogság.”

Volt a rendszerváltás előtti színház, ragyogó műhelyekkel és utána sok minden történt. „A szocializmusban borzasztó fontos volt, mi történik a színpadon. Az emberek közösségi élményéhez hozzátartozott, hogy összenézzenek. Később, mikor elérkezett a szólásszabadság időszaka a színháznak megszűnt az a szerepe, hogy kimondjon dolgokat. ”

Aztán persze több sarkalatos téma is szóba került: a POSZT, korábbi házasságok, a gyerekei, a Nemzeti Színház és persze a Weöres Sándor Színház, na meg a szőnyeg, ami alá sok mindent besöpört az élete során és a könyv megírásával ki kellett onnan húzni őket. A könyv tényleg kötelező olvasmány, nem csak a színház szerelmesinek.