Jelentős összeggel támogatja a kormány a Sportház felújítását, miért tartották fontosnak, hogy megújuljon az intézmény?
A Sportházra az Agora program keretében fordítandó 685 millió forintos állami támogatás mintegy fél százaléka annak a 125 milliárd forintnak, amit ebben a négy évben Szombathelyre szánt és szán a kormány, amit Szombathely kap és kapott. Például a 86-os utat, a vasútkorszerűsítést a Csaba utcai felüljáróval és az új belgyógyászati tömböt. Az új Haladás Sportkomplexum tervezése, építése is megindul, nemsokára aláírjuk a szerződést, szóval nagyon-nagyon sok minden épül, szépül Szombathelyen. Ebben a négy évben a kormánynak volt elegendő figyelme, és volt füle mindannak a meghallására, amit Szombathely mondott: igaz, hogy "jó közelről" súgták a kormány fülébe - 8 miniszter van a kormány ülésein, s hát az egyikük én vagyok, aki születésem óta, megszakítás nélkül, szombathelyi állandó lakos vagyok, és mint ilyen szombathelyi adófizető polgár. Nekem egyáltalán nem mindegy, hogy saját városom, az én otthonom, hogyan fejlődik, hogy vajon megkapja-e azokat a lehetőségeket, amelyeket véleményem szerint méltánytalan módon nem kapott meg az előző 20 évben. Most, mintha a sors kárpótolna minket nagyon sok elszalasztott lehetőségért, elpocsékolt esztendőért. Építettünk, építünk és építeni is fogunk ebben a városban még nagyon sok mindent, feltéve, hogy megkapjuk mindehhez április 6-án az itt élő emberek támogatását.
Személyes emlékeről is szólt a kiállítás megnyitóján, kérem, ossza meg ezeket a frisss.hu olvasóival is!
Ezek semmiben nem különböznek valamennyi szombathelyinek a Sportházhoz fűződő élményeitől. Itt, a kiállításmegnyitón egy nagyon tehetséges roma fiú zongorázott, akiről elmondta a műsorközlő, hogy tavaly a Sportházban tűnt fel egy versenyen. Ekkor jutott eszembe, ahogy jöttünk befelé, hogy az első emlékem a Sportházról 1970-ből való. Még azt is tudom, hogy április 4-e volt, mert a városi ünnepségen az én iskolám, a Gyakorló Általános iskola kórusa lépett fel, aminek én is tagja voltam. Akkoriban a szoprán szólamban, ha jól emlékszem, kisfiúként, tíz éves gyerekként ez volt az első zenei élményem, amikor én magam is közreműködtem a színpadról. De hát számtalan színházi előadásra is visszagondolok, hiszen nagy színházkedvelő voltam világéletemben, és itt a bérletes előadások keretében szinte valamennyi magyar színház, főleg a vidéki színházak megfordultak néhány előadással. Annak idején saját társulat nélkül is a magyar színházi élet színe-javát láthattuk itt. De jól emlékszem Bánffy György előadásaira is: A két Bolyaira, vagy akár a Széchenyire, vagy az Árva Bethlen Kata leveleire. De ugyanígy felejthetetlen sporteseményeknek is részese lehettem, oly sok szombathelyivel együtt. Vegyük talán a Savaria Táncversenyt, ami nézőpont kérdése, hogy művészet-e, vagy inkább sport. A Savaria Kupa Röplabda Torna mindenféleképpen hatalmas élmény volt, és lélegzetünket visszafojtva figyeltük Torma Ágiékat és a többieket, ahogy küzdenek a világ legjobbjaival, akik Szombathelyen adtak egymásnak találkozót. Számtalan más sportág eseményét is élvezhettük itt, és én nagyon remélem, hogy a következő 50 évben is, adja Isten, hogy mind így, ahogy vagyunk, meg is érjünk - bár erre viszonylag kevés esély van. Akik majd 50 év múlva, megint fel kell, hogy újítsák ezt a házat, azok megint nosztalgiázva idézzék fel a 2014-es, 2017-es, 2020-as és a többi élményeiket. Szóval, minden nemzedék tegye hozzá a magáét az elődei munkájához, és az a minimum, hogy amit az elődök megépítettek, azt egyrészt tartsuk karban, másrészt szükség szerint időről-időre újítsuk fel. Ez történik most a Sportházban, és a magyar kormány ehhez 685 millió forinttal járul hozzá az Európai Unió és saját forrásaiból.
