Pontosan harminchárom éve nyílt meg a Savaria Múzeum állandó kiállítsa, most a tavaly lebontott tárlat új formában mutatkozott be: Változó kultúrák a változó tájban címmel. A csütörtöki megnyitó nem csak a kiállítás szűk folyosói miatt tűnt zsúfoltnak, hanem valóban sokan voltak kíváncsiak a 21. század igényeinek megfelelően kialakított bemutatóteremre.
Csapláros Andrea múzeumigazgató a megnyitón elmondta, sokáig állt a kiállítás, ráfért a frissítés. Az akkori kiállítás a római korig mutatta be a megye régészeti és a természettudományi emlékeit. Most az őskor kapta meg a bemutatkozási lehetőséget, a tárlat még nem készült el teljesen, jövőre a római korral folytatják az idővonatot.
Küllemében sokat változott a hely, mind a falakon, mind a vitrinekben esztétikusan elrendezett leletek sora látható: ősi edénymaradványok, fibulák, idolok, ékszerek, csontok és harci eszközök mutatnak utat a múltba. Kacskaringós képzeletbeli vágányon halad a látogató keresztül az időn, a neolitikum kezdetétől a római kor kezdetéig. Újdonság továbbá, hogy két nagy teremből több kis helyiség lett, de fontosnak tartották a szervezők, hogy megőrizzék Bándi Gábor, múzeumigazgató korábbi koncepcióját.
Az összköltsége nagyjából 40 millió forint, ami pályázati pénzből és városi támogatásból is áll.