A hagyományoknak megfelelően először Kiss Barna, a zenekar igazgatója köszöntötte a közönséget. Megköszönte a kitüntető figyelmet, és reményét fejezte ki, hogy a közreadott következő szezon hangversenyein is üdvözölheti majd a jelen lévőket, és nem csak a bérletes koncerteken. A Szimfónia bérlet tíz plusz egy hangversenyből áll majd, folytatódik a Szent Márton bérlet, új tematikával, és marad a Kamarazene bérlet is.

Madaras Gergely, a zenekar 30 éves vezető karmestere az igazgatóhoz hasonlóan németül is szólt a publikumhoz. Kiemelte, az elmúlt egy évben hét, nagyon komoly hangversenyen van túl a zenekarral, minden egyes művész nagy akaraterővel koncentrálással, szívvel lélekkel készült valamennyire, így a mai koncertre is.

E felől mindenki meg is bizonyosodhatott a következő hetvenöt perc folyamán. Mahler monumentális szimfóniája hatalmas feladat az összes zenész számára. Maga a szerző a következőket mondja a műről: „Oly nehéz eljátszani az egyes szólamokat, hogy voltaképpen csupa szólistára volna szükség.” Valóban, technikailag a lejátszhatóság határát súrolja több helyütt a mű, amellett, hogy a megjelenítendő érzelmi skála is óriási, az együtt játék pedig a legmagasabb szintű koncentrációt követeli meg mindenkitől.

Nem véletlen, hogy közkedveltsége ellenére ritkán hallható az öt tételes opus. A zenekar évek óta tervezte, hogy műsorra tűzi majd, most látták elérkezettnek az időt Madaras Gergellyel egyetértésben. A sikerből kiindulva jó döntés volt, olyan élményben lehetett része a szombathelyi publikumnak, amely nem csak vidéki viszonylatban számít ritkaságnak.

A szimfónia egy trombitaszólóval kezdődik, ami a legrettegettebb kezdésnek számít trombitás körökben. Nem véletlen, ugyanis egyedül kell elindítani a művet, magas hangokkal, precízen, pontosan, de egyben zeneileg megformálva. Németh Imre, a zenekar trombita művésze, első trombitása hiba nélkül, gördülékenyen oldotta meg a feladatot. Csakúgy, mint a harmadik tételben szólistaként, állva játszó első kürtös, Kovács Róbert, aki a zenekar fölé nőve, gyönyörű hangon játszotta végig a közel húsz perces tételt.

Madaras Gergely korát meghazudtoló érettséggel, higgadtsággal dirigálta a zenekart. Érződött a nagyfokú koncentráltság mindenkin, zenekar-karmester egységesen járta végig a mahleri utat, melyről így nyilatkozik a komponista:  „Káosz, ami újraszüli a világot, hogy a következő pillanatban megsemmisítse”.

Szokták mondani, hogy a teljesítmény fokmérője a komolyzene műfajában elsősorban a siker, hiszen az alapvető cél a közönség élménnyel való megajándékozása. Nos, péntek este a Bartók Teremben nem akart szűnni a taps…