Bárhova utazunk repülővel, bárhol ülünk, az utastér ablakainak alsó részén megtaláljuk a pici lyukakat. Lehet, hogy eddig bele sem gondoltunk, mi végre a kis szellőzőnyílás, most viszont leleplezzük az igazságot.

Utazómagasságban a kinti hőmérséklet mínusz 50-60 fok, amire nyilvánvalóan nincs szükségünk az utastérben, egyrészt mert nagyon hideg lenne, másrészt pedig a hirtelen csökkenő kabinnyomástól hypoxiás állapotba kerülnénk. Először csak a normális gondolkodás készégét vesztenénk el, majd rövid idő múlva az eszméletünket is. Nem beszélve arról, hogy a nyomáskülönbség még ki is repíthet bennünket a nagy semmibe, ahol mielőtt darabokra törnénk még meg is fagynánk.

Szerencsére ilyen veszélyekkel nem kell számolnunk a parányi lyukak miatt, egyszerűen biztonsági oka van az ottlétüknek. A nyomáskiegyenlítés ugyanis kulcsfontosságú a repülésben és ebben van elengedhetetlen funkciója a gyárilag, szánt szándékkal készített lyukaknak.

Az utasszállító gépek ablakai alapvetően három rétegből állnak. A legbelsőnek inkább csak esztétikai funkciója van, megvédi a karcolódástól a másik kettő, fontosabb plexi réteget. Leginkább a külsőt kell védeni, mert ennek kell elviselnie a külső és belső légnyomás közti négyszeres különbségből fakadó terhelést. Nem véletlen, hogy ez a legvastagabb, legerősebb a három közül. A középső rétegnek akkor lenne hirtelen nagyon komoly szerepe, ha valamiért megsérülne a külső, és annak a funkcióját kellene ellátnia.

És most jön a lényeg: Ahhoz, hogy a külső plexi megfelelőn el tudja látni a funkcióját, belülről az utas kabin nyomásának kell érnie. Ehhez szükségesek az apró lyukak, amik gyakorlatilag szelepekként működnek. Emellett elvileg meggátolják a párásodást és a deresedést is. Hangsúlyozom, elvileg. Ugyanis nézzék csak: