Amikor a bohém fiatalságot vegyítjük a felelősségteljes állattartással, a lovak tiszteletével, a lovaglás iránti alázattal, pár jó poénnal és dramaturgiával, akkor a YouTube Egyed Viktória nevét fogja kidobni találatként. Na jó, lehet, hogy volt ebben némi költői túlzás, de a lényeg ettől még ugyanaz.

Viki kisfilmjeinél az ember felfedezni véli a dramaturgia jelenlétét, vagyis van alaptörténet. Nem csak szimplán lovas montázsok egymásutánja, hanem mesélni szeretne, amit fokoz a jó zeneválasztás és a jó ütemben váltakozó képek harmóniája. A legjobb példa erre talán a Kalandor nevű lónak szánt in memoriam videó, amit átéreztünk az első percétől az utolsóig.

Tudom, nem egészen ezt ígértem, de az élet nem mindig vidám. Viszont, itt a másik oldal is, ami az önfeledt tini éveket mutatja be, meg azt, hogy mennyire jó dolog a lovaglás, sportnak sem utolsó. Lóháton bejárni a Szombathely környéki erdőket és mezőket, az hamar helyre tudja tenni az ember lelki békéjét, még akkor is, ha csak videón látja.

A képi világot nyugodtan nevezhetjük letisztultnak, ügyesen láttatja a világot a saját szemszögéből. A vertikális kamera szindróma viszont nagyon zavaró tud lenni, persze erre megfogalmaztam magamnak egy őszinte és korrekt választ: majd akkor pofázzak, ha már próbáltam lovon ülve egyik kezemben a kantárral, a másikban a kamerával videózni, vagy fotózni.

Azért az hozzátartozik még a dologhoz, hogy a fejlődés töretlen, a minőség mindig jobb, persze ebben a sorozatban ez elvárás. A színek segítségével szépen játszik a hangulatunkkal is és mindig passzol az adott témához, a tél fakó, a nyár élénk, ami hangsúlyos, az fekete-fehér és a többi. Ez megint valami olyan plusz, amit ritkán látunk.

A játékidőre sem lehet panaszunk, nem tartanak órákig az epizódok, folyamatos a pörgés és egy fél percnél rövidebb videóból is képes egy kerek sztorit összehozni, ami azért sokkoló. A népítéletünk a feliratkozás gomb, mert ezt nem érdemes kihagyni, szóval tízből tíz és fél aranyozott nyereg.