Április 24-én, a Herényi Virágút keretén belül, a Szent György templomban lép fel St. Martin, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje címmel kitüntetett előadó.
A több, mint 20 éve a csúcson lévő zenész 1994-ben adta ki első lemezét, ezzel egyből híres lett nemzetközi szinten is. Azóta összesen 24 lemez, és több ezer koncert bizonyítja, hogy a hangszeres zene nemzetközi nyelvét itthon ugyanúgy értik, mint a világban bárhol.
Honnan jött a St. Martin név ötlete, tudtad már akkoriban is, hogy Szent Márton Szombathely szülötte?
Sok embert megfogott ez a név a kezdetektől fogva. Miután már az első lemezem is megjelent külföldön, olyan néven gondolkodtunk, ami érthető is és nem lóg le a borítóról, mint a saját nevem – Szentmártoni Imre. A név kötelez – mondták sokan, és számomra is nyilvánvaló volt a Szent Mártonnal való névazonosság. A jelentőségét viszont évről-évre jobban érzem, rendkívül megtisztelő számomra, hogy a jubileumi esztendőben Szombathelyre is meghívtak.
Trombitásként kezdted zenei pályafutásodat, hogy lett belőle szaxofon?
Gyerekkoromban, amikor bevittek a hódmezővásárhelyi zeneiskolába azt mondtam, hogy nyakba akasztós trombitán akarok játszani. Ami – mint kiderült – a tuba volt, de azzal meg nyilván nem lehet elkezdeni a képzést, így maradt a trombita. Mágnesként vonzott a fúvószenekar, imádtam őket hallgatni. Végül 12 évig maradtam a trombitánál, közben 6 évet doboltam is, majd jött egy allergia, ami miatt abba kellett hagynom a trombitálást. Mindig is úgy gondoltam a szaxofonra, mint egy varázshangszer, de egyszerre meg nem lehetett volna két fúvóst tanulni. Úgyhogy az élet megoldotta a kérdést, az orvosok eltiltottak a rezes hangszerektől. Szeptemberben kezdtem el szaxofonozni, januárban már voltak fellépéseim. Több zenekarban is játszottam, arra biztattak, hogy felejtsem el, amit eddig tanultam legyek önmagam.
És akkor így jött a szólózás?
Igen, mondhatjuk. Azt kértem a zenekaromtól, hogy olyan dalokat játsszunk, amik nekem tetszenek, azaz én írom őket. Elfogadták a kérést, a feldolgozások mellett aztán ezekkel a dalokkal hívtak is bennünket fellépésekre. Az első évben úgy mentünk le a szezon elején a Balatonra, hogy nem is hirdettek bennünket, mégis telt házakat tudtunk csinálni. A szezon végén visszamentünk Budapestre és bár hiába mondtam a klubok vezetőinek, hogy ez olyan, mint a Kenny G. nem akartak meghívni. Aztán jött egy beugrás, azon a helyen három hét múlva már tízszer annyian voltak, mint korábban... Mindennaposak lettek a koncertjeink, gyakran naponta több helyütt is felléptünk.
Hogyan születnek dalaid, feldolgozásaid?
Az a bizonyos ihlet kell hozzá. Előfordul, hogy este lefekszem aludni, de egyszer csak valami elkezd motoszkálni a fejemben, fel kell kelnem és a következő, amit észreveszek, hogy reggel hat óra van. Viszont meg van a dal hetven százaléka. De olyan is gyakran történik, hogy reggel jut eszembe valami, ami miatt le kell mondanom a napi programjaimat, hogy le tudjam jegyezni a fejemben lévő dallamot. Ha például reklámzene komponálásra kérnek, vagy mint például most, egy többrészes tévé műsor zenéjét rendelik meg, akkor nagyon fontos számomra, hogy lássam, miről van szó. Vagy kell a szinopszis. Ezek által tudok igazán ráhangolódni a zenére.
Rengeteg koncertezel külföldön, soha nem fordult meg a fejedben, hogy kint maradj?
Három lehetőségem adódott, kettő Amerikából, egy Londonból. Tény, hogy külföldön az ember mínusz százról indul. Óriási a hátrány, ezért is szerettem volna itthon egy bázist, ahonnan miért is ne lehetne bárhova elutazni?
Segített a Kenny G.-vel való összehasonlítás a pályádon?
23 évvel ezelőtt, amikor legelőször kezdtem a szaxofonnal foglalkozni még én magam is hirdettem, hogy tudják, miről van szó. Segített, sokat. Itthon és nemzetközileg is el lehet mondani, hogy ki, ki után játszik egy dalt. De kérdem én, mi ebben a baj? Minden igazi jó zenének a klasszikus zene az alapja. Akár dallam, akár felépítés, szerkezetről beszélünk, minden onnan jön.
23 év alatt több ezer koncertet adtál, honnan meríted az erőt, a motiváltságot ennyi év után is?
Soha életemben nem dolgoztam. Amit nekem a zene nyújt, az pótolhatatlan. Két alkotási területem van, a stúdió és a színpad. Ha választani lehet, én az utóbbi mellett teszem le a voksom. Úgy érzem, magammal tudom vinni a közönséget a zenémmel. Egyébként nincs sok hely Magyarországon, ahol az autentikus jazz zene megállja a helyét és élvezi is az emberek. Amerikában egész más a közeg, ott beletapsolnak a számokba. Malájziában meg legalább ötször megteszik minden egyes dalnál. Ott megőrülnek az emberek a jazz-ért. A japánok meg önfeledten őrjöngve ünneplik az előadókat. Persze, mondhatnám Portugáliát is, ők körülbelül 90 százalékon kezdenek már a koncert elején...
Lesz köze a szombathelyi koncerted programjának a helyi vonatkozásokhoz?
Természetesen, erre mindig nagy figyelmet fordítok, de hadd kérjem, maradjon a konkrét program meglepetés! Nagyon örülök a fellépésnek, megtisztelő, hogy Szent Márton évében visszahívtak a városba.
