Pár évvel ezelőtt a szintén egy regény alapján készült pszicho-thrillert, a Holtodiglant a kritikusok és a közönség is imádta. A Lány a vonaton a David Fincher rendező által meghúzott vonalat kívánja követni, és kicsit megreformálni a kilencvenes évek egyik kedvelt filmes műfaját. Vajon sikerül neki, vagy megmarad csupán egynek a szerelmes-nyomozós könyvadaptációk közül?
A film tagadhatatlanul lebilincselő. Odaszögez a moziszékbe és nem enged, az utolsó másodpercig mereven figyeled a történéseket, hiába vannak sejtéseid, hogy ki is lehetett a tettes valójában. Tisztán viszont sosem látsz, és a szálak úgy kavarodnak a három nő között, hogy sosem tudhatod, hogy épp kinek higgy, ki mond igazat, és ki az, akinek az elmondására vagy véleményére tényleg alapozni lehetne. Mert itt mindenki mentálisan beteg. A főszereplő, Rachel (Emily Blunt) alkoholproblémákkal és súlyos pszichés zavarokkal küzd; a tökéletes anya szerepében tetszelgő Anna (Rebecca Ferguson) fél önmaga lenni, a férje elnyomása alatt él; a pár házzal odébb, tökéletesnek tűnő házasságban lévő Megan (Haley Bennett) pedig tinédzser kori traumái miatt hazugságok mögé bújik. A férfiak sem különbek, Emily volt férje, Tom (Justin Theroux) erőszakos, hatalommániás és nem viseli el a kudarcot, Megan szerelme pedig ijesztően hirtelen haragú. Közülük kerül majd ki végül a gyilkos személye, a készítők pedig még egy dupla csavarral is megspékelték a történetet.
A sztori szerint Rachel, az alkoholista exfeleség egyetlen szórakozása az, hogy a külvárosi lakásból a központba vonatozva az embereket nézi. Gyönyörű házakban lakó szép családok, tökéletesnek tűnő élettel. Ez az, ami neki is megvolt, amíg ki nem derült, hogy a férje megcsalja az ingatlanközvetítő Annával, akivel most már egy közös gyereket is nevelnek. Ennek már két éve, de még mindig nem tudta túltenni magát a történteken, ezért is kavarja fel annyira, amikor a kívülről olyan csodás életét élő Megant meglátja a vonatból egy férfival, aki nem a nő férje. Első felindulásból elindul, hogy jól beolvasson a csalfa asszonynak, azonban útközben baleset éri. Másnap reggel a külvárosi szobájában ébred, ruhája véres és nem emlékszik semmire. Megan viszont eltűnik, Rachel lesz a fő gyanúsított.
A sztori elsőre egyszerűnek tűnik, azonban a darabos történetvezetés és a közbeékelt kitérők folyamatosan bonyolítják. Ezzel egy időben lassítják is, így néha egy-egy jelenet időhúzásnak hathat, amíg nem értjük meg miért is volt fontos a kapott információ. Ezeknek a kételyeknek a megerősítésében segít sokat a jó színészi teljesítmény. Habár Emily Blunt közelében sincs a könyvben leírt túlsúlyos, püffedt arcú alkoholista asszonynak, van annyira szétcsúszott és kétségbeesett, hogy az ember tényleg megsajnálja, és együtt tudjon érezni vele. Mert valahol mind éreztük már magunkat elveszettnek és bizonytalannak, erre játszik rá a még nálunk is átlagosabbnak tűnőre sminkelt színésznő.
A film elmerül az emberi lélek sötét oldalának a rejtelmeiben és megmutatja, hogy mennyire képes valaki megalázkodni és önmagát feladni azért, hogy csak egy kevéske szeretet is kapjon. Annak ajánlom, aki szereti a többsíkú nyomozós történeteket, nem ijed meg a puritán valóságtól és a tökéletesség hiányától egy mozifilmben.
Az Agora Savaria mozi ezekben az időpontokban vetíti. 16 éven felülieknek ajánlott.
