A geregyei kripta 2013-ban

Széchenyi István tanára, később legjobb barátja és élete végéig birtokainak igazgatója temettette fiának családját a gyanógeregyei temető közepén elterülő kriptába. Erről sokáig szinte senki nem tudott, mivel a kripta elején elhelyezett közel kétméteres márvány obeliszk felirata szerint 1899 volt a temetkezés dátuma. Azóta sajnos feledésbe merült a család története, pedig korának egyik legpatinásabbjai közé tartozott.

A kripta történetének felfedezése Fortunának köszönhető: 2006 nyarán munka közben tűnt fel a temető közepén álló építmény. Mikor közelebbről megvizsgáltam, érdekes részletekre lettem figyelmes: cizellált kerítés vette körbe – ami persze nagyon rozsdás volt -, elől egy hatalmas márvány obeliszk hivalkodott, lépcső vezetett felfelé a dús növényzet között és, mint kiderült, az obeliszken található feliratot senki sem tudta megmagyarázni. „A lunkaszpriei LUNKÁNYI-CSALÁD nyugvóhelye” – állt az obeliszken. Miután a környékbeliek nem tudtak felvilágosítást adni, hogy kik is fekszenek a kriptában, az internethez folyamodtam. Felmentem egy honlapra, ami családok eredetével foglalkozik – ilyenből megannyi van a világhálón – és a beírt kérdésemre a Lunkányi család egyik Kiskunfélegyházán élő leszármazottja válaszolt. Ez hatalmas szerencse volt. Mint kiderült, a család nyilvántartott hagyatékából valamilyen okból kifolyólag kimaradt a gyanógeregyei kripta, így sikerült meglepetést okoznom Gyulának, a kiskunfélegyházai „örökösnek”. Ezután bősz levelezés és felderítő akciók következtek, majd ez az első hivatalos írás, amely a geregyei kriptáról is megemlékezik.

A kripta fedele

Lunkányi János(1775-1853) Széchenyi nevelője, jószágkormányzója és bizalmas munkatársa volt élete végéig. Levelezésük – amely gyakorinak és baráti hangvételűnek mondható – fellelhető az Országos Szécsényi Könyvtárban Budapesten. „Ugy látszatik nekem, mintha a Hitelben, hogy bizonyosan foganatja legyen, sok helyen a kifejezéseket… még tán édesíteni s nyájasítani hasznos volna…Egyébiránt nem ismerek munkát, melly olly sok szép s fenséges gondolatokkal, eleven, ékes fordulatokkal bujasságig bővelkedne, mint a Hitel” – írta Lunkányi Széchenyinek. A Stádium megírásához már adatokkal, függelékekkel, valamint szintén baráti tanácsokkal is segédkezett a jószágigazgató. Később a „Legnagyobb Magyar” már rendszeresen kikérte barátja véleményét, így akár a legfontosabb kérdésekben, reformokban is – mint akár a folyók szabályozása vagy a Nemzeti Kaszinó megalapítása – szerephez jutott Lunkányi János.

A geregyei kriptából 2008-ban még csak ennyi látszott

S, hogy kapcsolódik a jószágigazgató története egy Vas megyei, kicsiny faluhoz? Lunkányi János fia, Lunkányi Károly birtokkal rendelkezett a megyében. A mai, 140 fős Gyanógeregye település – amely nem messze található Rumtól, Vasvártól, vagy Vasszécsenytől – akkor még két külön falu volt: Gyanó és Geregye. Lunkányi Károly Geregye földesura, a geregyei, virágzó kúria tulajdonosa, s atyjának mindenben méltó fia volt. Sopronban szerzett ügyvédi oklevelet 1837-ben. 1848-ban már az új nemzeti kormány igazságügy minisztériumában fogalmazóként dolgozott, mígnem két évvel később az un. purifikációs igazolási eljárások során nyugdíjba küldték. Rengeteg mindenhez értett, édesapja jó alapokat rakott le számára az élethez. Lunkányi Károlynak a térségben – mint Geregye nemese – komoly tekintélye és szava volt. Írások bizonyítják, hogy több szomszédos település összefogással akart Szentléránton iskolát építtetni a gyerekeknek, azonban Lunkányi evangélikusként nem volt hajlandó fizetni a katolikus gyermekek taníttatását. Így az iskola Gyanógeregyében épülhetett meg.  1856-ban összekötötte életét Töpler Lujzával, négy gyermekük született. Fiúk csak négy évet élt, a három leányra pedig a helyi idősek csak a „Lunkányi nővérekként” emlékeznek. A körülbelül 3-3,5 méter mély kriptában öt korporsó van: egy gyermek számára készült, három nagy méretű fából, illetve egy vasból készült.

Lunkányi Jánosról még röviden megemlékeznénk, mert igazán miatta vált híressé a családnevük – bár Károly is többször bizonyított főként a gazdaságot és tanulmányokat illetően. János a szlavóniai Liebenberg családból eredeztette nevét, később Széchenyi egy tekintélyes uradalmat ajándékozott neki Erdélyben, Lunkaszprién, s kérésére nevét akkor Lunkányira magyarosította. Tanulmányait több helyütt végezte, mindenhol eminens tanuló volt – nem egyszer ösztöndíjakban részesítették. Tanult hegedülni, gyönyörűen rajzolt és egyszer egy versenyen komoly pénzjutalmat (50Ft) nyert. Később Széchenyinek írt leveleiben elsőrangú mérnöki és helyrajzokat találhatunk. A latin, görög és francia mellett az angol és olasz nyelvek elsajátítását is elkezdte. A pesti egyetemen a bölcsészeti kar hallgatója volt, azonban itt is annyira kitűnt társai közül, hogy az egyetemi tanács már fiatalon a természetrajzi tanszéken alkalmazta volna. Azonban ekkor jött Széchényi Ferenc és fia nevelőjének fogadta. Lunkányi szerint a pesti egyetemen ő volt az első, aki a defenziók rendszerének visszavezetésekor diplomát szerzett.

A gyanógeregyei Lunkányi-hagyaték ma csak egy omladozóban lévő kriptából áll. A XX. században még hozzátartozott egy malom - melyet csak egy festmény örökített meg -, hatalmas birtokok, illetve maga a sokáig virágzó geregyei kúria. Utóbbiról már csak platánfák és egy képeslap tanuskodik, amelyet még 2006-ban egy szombathelyi kiállításon lehetett látni.

Lunkányi Károly édesapja, János, Nagycenken Széchenyi mellett nyugszik. Így vigyáz még most is egykori tanítványára, legjobb barátjára az az ember, aki miatt Széchenyi a "Legnagyobb Magyar" lett.

A nagycenki temetőben Lunkányi János sírja