Az idős néni a mai napig életvidám és erős. Gyakran honvágya van, olyankor útra kel. Összecsomagol, felül a vonatra és elutazik Kolozsvárra, közben Budapesten átmegy a Déli pályaudvarról a Keleti pályaudvarra, hogy átszáljon a megfelelő vonatra.
Hozzá kell tenni, hogy teljesen egészséges. A 4. emeleten lakik, lányával. Naponta lemegy az emeletről, ahol lift nincsen. Elmegy a piacra, bevásárol, elmegy a boltba. Pontosan tudja, mit hol talál, mi menyibe kerül, van viszonyítási alapja, tudja mi az akciós. Jól bánik a pénzzel a mai napig. Mindig a megszokott dolgokat veszi meg, de ha valami megtetszik neki előfordul, hogy jó női szokáshoz híven, nem áll ellen. Az energiaitalt például kimondottan kedveli, mert nagyon fincsi – fogalmaz, mosolyt csalva az arcomra.

Felkeltve a kíváncsiságomat, megkérdeztem, mit szokott a leggyakrabban vásárolni. A következő választ kaptam: cukrot, tejfölt, ásványvizet, lisztet és mindezt egyedül viszi haza. Piroska néni azt mondja, szüksége van egy kis mozgásra minden nap. Mivel a szeme nem tökéletes, olvasni és varrni nem tud olyan jól, ezért unatkozik, ki kell mozdulnia.

- Ha bemegyünk valahova és megszólítom, hogy anyu, csak csodálkozva néznek az emberek. Van, aki megkérdezi: Az édesanyja, hány éves? Mivel egyedül jár-kel a városban, elmegy az orvoshoz, a boltba vagy a piacra, gyakran hiszik, hogy nem törődnek vele, pedig egyszerűen csak, bármilyen hihetetlen, nincs rászorulva - teszi hozzá Piroska néni lánya.

Gyógyszert nem szed, csak néha nyugtatót, hogy jól tudjon aludni, s némi fájdalomcsillapítót nagy ritkán, derékfájásra.

Piroska néninek 2 gyermeke, 2 unokája, 4 dédunokája, 1 ükunokája van és útban van a második ükunoka is.

1915. július 10.-én született Erdélyben, Torda megyében Harasztoson. Piroska néni azt mondja, ő még magyar időben született, mikor a mostani Románia ezen területe a régi Magyarországhoz tartozott – fogalmaz Piroska néni. Testvérem nem volt, egyedüli gyermek voltam.

17 éves voltam mikor férjhez mentem – meséli, majd egy pillanatra megáll és gondolkozik, mosolyogva hozzáteszi - már nem tudok olyan gyorsan gondolkozni, hogy hipp-hopp kiszámoljam, hányban is volt az -  1932-ben. Abban az időben 17-18 évesen mind férjhez mentek a lányok. Egy darabig a szülői háznál éltünk mi is, majd elköltöztünk - teszi hozzá.

1933-ban született az első gyermekem, Jenő, majd 1934-ben a második, Irma. Ekkor még a Torda megyei kis faluban éltünk, Harasztoson. 1942-ben viszont Kolozsvárra kellett költözni. A második világháború időszaka volt ez, akkor még Kolozsvár magyar kéz alatt volt, azonban Harasztos átesett a román oldalra. Piroska néni megért ugyan 2 világháborút, de az elsőről nincsenek emlékei, csak amiket meséltek neki. Édesanyjának több fivére is volt, akik az első világháborúban a fronton odavesztek.

A második világháború idején Piroska néni két kisgyermekkel szeretett volna, ahogy akkor mondták, oktáltatni. Hivatalosan, papírok szerint átjönni magyar területre. De a háború ideje alatt, mire a papírjaik elkészültek, letiltották ezt a lehetőséget, a határt lezárták.  Piroska néni férjét közben elvitték munkaszolgálatra. 
Úgy volt, hogy jönnek majd be az oroszok, ezért árkokat ásattak velük, de Gyulának (így hívták piroskanéni férjét) sikerült megszöknie, és Kolozsváron várt bennünket – meséli emlékezve a néni. Ha hazajött volna, letartóztatták volna.

Mivel a határt lezárták, nagy pénzeket kellett fizetni azért, hogy átjussunk a határon. Eladtam mindent, a házat, amink volt és megfizettem egy embert, hogy szöktessen át minket a határon. Semmink nem maradt, csak ami rajtunk volt. A gyerekek 8 és 9 évesek voltak. A férfi, akit megfizettünk, olyan jól ismerte az útvonalat, hogy elkerültünk minden ellenőrzést. Éjszaka mentünk, gyalog erdőn, mezőn keresztül. 60 kilométernyi távot tettünk meg gyalog Torda és Kolozsvár között. Elindultunk reggel, egy szekér elvitt minket Harasztosról Tordára, ott várt minket ez a férfi. Onnan pedig gyalogoltunk.
16ezer lejt fizettem akkor ezért. Az hatalmas pénz volt, több volt mint egy ház ára, de nehéz volt találni olyan embert, aki 2 gyermekkel is vállalta a szöktetést. Féltek, hogy a gyerekek elsírják magukat és elfognak a határőrök. Györgyfalván volt a határ, elkerültük az őröket és átszöktünk a zöldhatáron. Akit elfogtak azt bevitték a börtönbe.

Kolozsvárra érve a férjem testvére fogadott be minket, majd kivettünk egy albérletet. Nem volt semmilyen papírunk. Volt egy hadiiroda, ahol a menekülteket fogadták, ott jelentkeztünk és ők segítettek. Segélyt is adtak. De a rokonság ott maradt Harasztoson. Édesanyám ha tudta volna mire készülünk, megakadályozta volna. Titokban szöktünk.  Kolozsváron a Feleken volt a határ, ott egy időben engedélyezték a határbeszélgetést, mikor még nem volt szabad Románia és Magyarország között szabadon közlekedni. Ez azt jelentette, hogy az ott maradt hozzátartozókkal bizonyos távolságból lehetett beszélgetni. Édesanyám egy kalácsot hozott és átdobta nekünk. Az őrök viszont elvették és kettévágták, hogy megbizonyosodjanak róla, nem-e akar átcsempészni valamit a határon. Mikor aztán a háború véget ért, Erdélyt megkapták a románok, megszűnt a határ és szabadon lehetett közlekedni. Háború után aztán hazalátogattunk, de a látvány, ami fogadott minket... nem volt kerítés, mindent felégettek az oroszok, minden állatot leöltek – meséli az idős néni meghatódva.

Ugorva kicsit az időben, 82 évesen elvesztették Gyula bácsit, 52 év házasság után. Piroska néni és családja pedig 1999-ig élt Kolozsváron, majd mivel a gyermekek és az unokák Magyarországra költöztek, Piroska néniék is átköltöztek Magyarországra, Szombathelyre.
Kétszer mentem román földről magyar területre. 2011-ben pedig megkaptam a magyar állampolgárságot. Mivel magyar időben születtem, visszahonosítás miatt gyorsan lezajlott a folyamat - meséli a néni. Sokat nem dolgoztam és háztartásbeli voltam, gyermeket neveltem.

Hogy mi lehet a hosszú élet titka, Piroska néni sem tudja megmondani, de valószínű nem az energiaital. 98 évesen mozgékony, életvidám, kedves és nagy családja van. Egyetlen szomorúsága, hogy szülőföldje messze van, s a legtöbb hozzátartozója ott van eltemetve. Szeretne gyakrabban járni a temetőbe hozzájuk, így sokszor útra is kel.

A kérdésre, hogy mit tenne ha lenne egy millió forintja, azt mondja: összepakolna és hazamenne, örökre.