Dr Bagdy Emőke szombathelyi előadásán még a lépcsőn is szűkösen ültek a zsúfolásig megtelt színházteremben az emberek. Idősebb hölgyek, fiatal férfiak, párok, teljesen vegyes korosztály várta az életvidám előadót. Aki érthetően, értetően beszélt. Mindjárt egy magvas gondolattal nyitott: Az életünk egy műalkotás, amelyet szüntelen építeni kell, ha csak romboljuk, úgy boldogtalanok leszünk. Pedig arra születtünk, hogy boldog, kiegyensúlyozott emberek legyünk.

Életfeladatok, nem lehet kikerülni, meg kell küzdenünk

Életfeladatainkat be kell teljesíteni, ezekért meg kell küzdenünk, nem lehet őket kikerülni. Az első csata már az anyaméhben elkezdődik, mikor az anyai szervezet idegen testként tekint a magzatra. Az életre jogosultság kérdése eldől a születés után. A hit-remény-szeretet hármasát az anyatejjel, az ölelő karral szívjuk magunkba. Ez a korai bevésődés megjelenik később a párkapcsolatban. A különböző életszakaszoknak meg van mind az életfeladatuk. Dióhéjban: kisgyerek korban nemi identitást, a fiú-lány szerepek elsajátítását kell tanulni, kisiskolás korban kell a legtöbb biztatás a szülő részéről, hisz nagy kihívás , megfelelés előtt áll a gyerek. Serdülő korban a szülőktől való leválás a feladat, majd 20 éves kor felett kell megtalálni magunkat, aztán jöhet a családalapítás, gyereknevelés majd az élet minőségének megtartása.

Az életöröm mindig befektetésből, feladat megoldásból, küzdelemből, a rossz megszűnéséből áll össze. Az életfeladatok leküzdése nélkül nincs élet.

Traumák, sebek jönnek ha akarjuk, ha nem

Az életfeladatok megoldása közben akarva akaratlanul sebet, sebeket kapunk. Például ha egy gyerek kórházba kerül és a szülőknek ott kell hagyni, mert nem lehet ott maradni, akkor ez traumaként jelenhet meg az életében. Ezek a lelki sebek pl az elhagyatottság érzése, a jobb agyféltekében maradnak, és ahányszor hasonló eset ér minket, a sérelmek egymásra rakódnak és egyszerre fájnak. Egy idő után már túlzó módon reagálunk azokra az eseményekre, amelyek erre a traumára hajaznak, hisz ahogyan a sérült kezünket vágjuk be véletlenül, úgy ezek a sérelmek is mindig ismétlődnek.

Nagy katasztrófák idején az első a hidegvérű nyugalom.

A nagy katasztrófák esetében, amikor élet halál mezsgyéjén járunk másként viselkedik az ember. Pl ha egy nagy közlekedési baleset történik, először hidegvérű nyugalom lesz úrrá rajtunk, szinte nem is érezzük a fájdalmat, és ha már lezajlott a baleset, akkor jön a sokkos állapot, a tudatosítás.

A fülnek egyébként nincs záróizma, mindent hall sokkos állapotban is. Ez bizonyított tény. Magyarországon is van olyan pszichológus csoport, akik nagy balesetekhez járnak ki, és sokkos vagy eszméletlen állapotban lévő emberekhez beszélnek: „Minden rendben , itt vagyunk, már segítünk, megteszünk mindent, hogy biztonságban legyen „-később kiderült a felépült betegek szó szerint vissza tudták idézni a biztató szavakat.

Milyen mentő öveink lehetnek traumák nagy katasztrófák idején?

Nem szabad a helyzetekbe beleragadni. A legrosszabb a jeges magány érzése, amikor a léleknek nincs támasza, és a befelé fordulás, a rágódás csapdájába esik. Fel kell venni a küzdelmet, saját hajunknál fogva, szívóssággal kell kirángatni magunkat az ilyen helyzetből, küzdeni kell, előre tekinteni! A negatív gondolatok biológiai üzenetet hordoznak, hormonális változásokat indítanak el a testben, amely betegséghez vezethet.

A két kulcs szó a felülemelkedés és eltávolodás. Akármennyire fáj, úgy kell rá tekinteni, mintha más problémája lenne. Ezzel felülemelkedünk és eltávolodunk. Egy másik szemszögből látjuk így a dolgot, ez nagyon fontos például egy nagy veszteségnél, halálesetnél. A gyásznak meg vannak a pszichológia által leírt fázisai: kétségbeesés, tagadás, magyarázatkeresés, elfogadás. Azt monjdák akkor vagyunk túl valaki halálán, ha egy valami tulajdonságát már magunkon hordozzuk.

Nem vagyunk egyedül, emberek vagyunk, akik segíteni tudnak egymásnak. Folytonos kölcsönhatásban élünk. Egy egy trauma esetében is a másik együtt érző, sokszor szavak nélküli jelenléte sokat segíthet.

A nagy traumák a legnagyobb tanítómesterek

Nagy traumák esetében kivétel nélkül megjelenik minden ember életében a spiritualitás, amely nem vallás-függő. Az élet értelme, egy másik dimenzió létezése kerül előtérbe, amely csak a hit segítségével felfogható.

A nagy traumák a legnagyobb tanítómesterek. Új szemléletet adnak. „Ami nem öl meg az megerősít”- többek, gazdagabbak leszünk, ha túléljük. Az értékrend megváltozik: az élet, a szeretet és a kapcsolatok válnak fontossá. Az élet értéke a legfőbbé válik. Nagy traumák megélése nélkül is tanulhatunk ebből a tapasztalatból, amelyet a katasztrófákon átesettek „ajándékba” kapnak.

Ha van kiért és miért élnünk, minden fajta hogyan-t már megoldunk!