Taródházáról az első okleveles feljegyzések 1256-ból vannak, akkor még Lapsa, Lapsa puszta néven lehetett megtalálni. Már akkor ott éltek a Taródi és Németh-Szecsődi családok, feltételezhető tehát, hogy a falu szélén álló kastély-kúria még ennél is korábban épült. A település életében az évszázadok során mindig is meghatározó szerepet játszott a hatalmas kastély, melynek tulajdonosai vagy bérlői akár országszerte ismert és elismert emberek voltak. A legtöbb dokumentum, amely Taródházát említi, főként a kastélyról szól, s mivel a falu történelme szorosan összefügg a hatalmas épületével, ezért leginkább annak múltjával foglalkozunk majd az alábbiakban.

A Taródházi Kúria, forrás: www.sorkifalud.hu

1437-ben Hunyadi János Sárvár ellen vonult húszezres seregével. Abban az időben a biztonság érdekében megyeszerte megerősítette a várait, így Taródházát is. Nem sokkal ezután – 1460 környékén – címert adományozott a kastély akkori birtokosainak. Az idők során a címernek hányattatott sorsa volt: porosodott a padláson is, de az egyik nagyterem díszeként is szolgált. A XX. század végén nyoma veszett, helyi források szerint sajnos a kastély derítőjében lelte meg a nyugalmat.

Bocskai István 1605-ben a Dunántúlon lobogtatta a szabadság zászlait. A Bocskai hajdúk vezére akkor Némethi Gergely, generális kapitány volt, aki szintén a Taródházi kastélyban vendégeskedett: 1605. július 30-án Amádé István részére innen írta meg védlevelét. Az 1700-as évek végén a faluban 103-man laktak 109 holdnyi földbirtokon. Az 1800-as években a kastélyt védelmi épületként használták katonai visszavonulásokkor. Erődítményként ritkaságszámba ment 120 centiméter széles falazatával. Információink szerint a Dunántúlon ez volt az első téglaépítésű kúria.

A falu lelkének számító kastélyt boltíves építési móddal húzták fel a statikai és mechanikai erősítés céljából. Egyedülállóan szép látványt nyújt belülről: bármerre is vándorol a tekintet, csak boltíveket lát. Az épület eredetileg tartalmazott cellákat, raktárt és pincét - háromszáz vizeskorsó bort magába foglalót. Éléskamra, bő konyha, terjedelmes szobák, kápolna, több istállóépület, galambház és bikaakol is tartozott a birtokhoz. Az 1700-as évek végén 13ezer forintra becsülték a kastély értékét, melyhez park is tartozott évszázados fákkal. A főbejáratnál a baloldalon pedig egy oszlopon álló Szűz Mária szobor áll az 1700-as évek óta – felújított állapotban még ma is megtekinthető.

1873 előtt az Inkey család birtokolta a kastélyt, majd a családba benősült Kendeffy Árpád, aki Hunyad vármegyéből érkezett és az ősi hét vezér leszármazottjának vallotta magát (Kond, Kende, Kündü, Kendeffy). A település temetőjében nyugszanak többen is e két családból. Így, Báró Inkey Béla tudós, geológus is, aki a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt, feldolgozta a Dunántúl kőzeteit és számos tudományos munkája jelent meg. Sírja – a Kendeffyek Stróbl Alajos, szobrász által készített kriptájával együtt – a taródházi temetőben található.

Báró Inkey Béla sírja

A huszadik századig az épület kifogástalan állapotban volt: kápolnájában oratóriumot is tartottak, díszes barokk termei voltak. Az úgynevezett angolkertben ezer számra fogoly és fácántenyésztés folyt. Az 1938-39-es években az egyiptomi Juszuf herceg vadászta őket. A világháborút is sikerrel túlélte az épület és a hozzá tartozó körülbelül 120-130 főnyi lakosság, akik mindannyian a kastély tulajdonosainak alkalmazásában álltak. A 70-es években aztán rohamosan romlásnak indult a kastély állaga: 89-ben lebontásra ítélték. A megóvásáért helyi küzdelem is folyt, végül az Országos Műemléki Felügyelőség az utolsó pillanatban megmentette. Ma már magántulajdonban van, s pályázatok végeredményére várva állja az idő vas fogait.

                                               A képen a Taródházi Kúria 1945 előtt                A képen a kúria 45-ös felújításakor látható

A kastélyhoz tartozó település a 80-as években tűnt el végleg. A helyi lakosok a II. világháború után szétosztották maguk között a kastély területeit, a bútorokat és gyakorlatilag mindent, ami mozdítható volt. A szocializmusban később majorság, azután pedig mezőgazdasági géppark alakult közvetlenül a kastély szomszédságába, ami állítólag ellehetetlenítette a falu életét, így a taródházi lakosok az addigra nagyon rossz állapotba került lakóházaikból átköltöztek a szomszéd falvakba. Ma az arra járók a település helyén csak egy felújításra váró hatalmas kúriát és egy mezőgazdasági gépparkot találnak. Így múlik el a világ dicsősége.