Szépen gondozott konyhakerten át vezet az út a Szövő utcai házhoz, ahol Csiza József él. Vidáman csaholó kutya és unokája fogad. Bent aztán Józsi bácsi lánya is üdvözül, aki szerint ne várjak hosszú beszámolót édesapjától, de aztán mégis megered a nyelve.
Mi a hosszú élet titka? – kérdezem. Egyértelműen az, hogy soha életemben nem ittam, nem dohányoztam, mértékkel udvaroltam, ellenben sokat dolgoztam és körülvett a család szeretete- vágja rá az éppen nemzeti ünnepünkön 90. életévét betöltött Csiza József, mintha készült volna a kérdésre.
A könyvespolcon Nagy vasutas lexikon áll, érdeklődöm is foglalkozása iránt. Józsi bácsi 43 évig dolgozott vasutasként, ahogy ő mondja. Először szenesember volt, de önszorgalomból, munka mellett elvégezte a polgári iskolát, majd a Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett; így lett később a műszaki osztály vezetője. 1986-ig, nyugdíjba vonulásáig itt dolgozott.
Volt katona, teljesített frontszolgálatot, és megjárta az amerikai fogságot is. Mindig az a szoros kötelék segített, amely köztem és a család között volt- mondja. 1947-ben ismerte meg feleségét, aki négy évvel ezelőtt hagyta magára, de lányuktól két unokája is van. Naponta látogatják, a jubileumot is együtt ünnepelték.
Mikor megérkezik dr. Puskás Tivadar polgármester, hogy a magyar állam és a Szombathelyi Önkormányzat nevében is gratuláljon, Csiza József azzal fogadta, hogy polgármester úr nagy tisztelője, és maga is a Vörös Kereszt támogatója. A hivatalos ceremónia után rögtön megvolt hát a közös téma…
Mi lassan elindulunk kifelé, a kutyus is barátként búcsúzik, és mintha a paradicsomok is elmosolyodnának….
