Villámgyorsan terjed egy halálos vírus, kihirdethetik az egészségügyi vészhelyzetet

• 2024. augusztus 14., szerda •
A WHO ezen a héten dönt arról, hogy globális vészhelyzetnek minősítik-e az afrikai Mpox-járvány előidézte állapotot, mivel egyre nagyobb az aggodalom a ragály halálos törzsének terjedése miatt. Egy év alatt 160 százalékkal nőtt az Mpox-esetek száma, a halálozásoké pedig 19 százalékkal.
Villámgyorsan terjed egy halálos vírus, kihirdethetik az egészségügyi vészhelyzetet

A globális egészségügyi hatóságok már júliusban riadót fújtak a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti határánál terjedő Mpox-vírustörzs – vagyis közismertebb nevén a majomhimlő – mutációja miatt, amelyről egyelőre csak annyit tudni, hogy könnyebben terjed emberről emberre, mint az előzőleg ismert halálos vírusfertőzés - írja az Index.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a kongói majomhimlő terjedésének kockázata továbbra is magas, a nemrég azonosított Mpox-törzs pedig becslések szerint 2023 szeptembere körül bukkanhatott fel, és, mint írják, aggasztó jellemzői vannak.

A korábban azonosított vírushoz képest az a legfőbb különbség, hogy az új törzs sokkal könnyebben terjed emberről emberre

– számolt be korábban Sylvie Jonckheere, az Orvosok Határok Nélkül szervezet újonnan megjelenő fertőző betegségekkel foglalkozó tanácsadója.

A majomhimlő – amelyet azért kellett átnevezni, mert egyes kutatócsoportok szerint „stigmatizáló lehet“ az afrikaiak számára – egy halálos vírusfertőzés. Az új törzs szexuális úton, valamint bőr-bőr érintkezéssel is terjed, amely globális veszélyt jelenthet.

A héten eldöntik, bejelentik-e vészhelyzetet

A WHO ezen a héten dönt arról, hogy globális vészhelyzetnek minősítik-e az afrikai Mpox-járvány előidézte állapotot, mivel egyre nagyobb az aggodalom a ragály halálos törzsének terjedése miatt – világított rá cikkében az Economx.

Szerdán egyeztet az Egészségügyi Világszervezet által kinevezett szakértői bizottság, amelynek ajánlását figyelembe véve dönt Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO főigazgatója a betegség kezelésével kapcsolatos ajánlásokról és a közegészségügyi vészhelyzet kihirdetéséről

– írta a lap a Politico értesülései alapján, amelyekből az is kiderült, hogy a vakcinagyártók mostantól a WHO-hoz fordulhatnak sürgősségi engedélyért, az ENSZ szakosodott szervezete lehetővé tenné a számukra, hogy nemzetközi csoportok, köztük az UNICEF és a Gavi globális vakcinaszervezet beszerezze és terjessze oltásaikat.

2024-ben eddig 517 halálos áldozattal járt a 17 541 megerősített és feltételezett emberi megbetegedés.

Egy év alatt év alatt 160 százalékkal nőtt az Mpox-esetek száma, a halálozásoké pedig 19 százalékkal.

Júniusban az egyik legnagyobb oltóanyag-forgalmazó, a Bavarian Nordic 15 ezer adag vakcinát küldött a legtöbb esetet regisztráló Kongói Demokratikus Köztársaságba. A múlt hónapban négy újabb országból – Burundi, Kenya, Ruanda és Uganda – jelentettek Mpox-megbetegedéseket, így már 13 afrikai államban regisztrálták a fertőzés felbukkanását.

A BBC szerint a fertőző betegséget a kontinens legfőbb egészségügyi szerve közegészségügyi vészhelyzetnek nyilvánította Afrikában.

Forrás: index.hu

közösség

további frisss

lap tetejére