Vajon ilyen Németországot akartak a németek? – Támadások sorát követik el a bevándorlók

mandiner.hu • 2024. augusztus 25., vasárnap •
Péntek este újabb súlyos terrortámadás történt Németországban, a merényletet, amelyet azóta magára válallt az Iszlám Állam, egy szír állampolgárságú férfi követte el. Az eset messze nem egyedi, az ehhez hasonló, migráns hátterű támadások és bűncselekmények az utóbbi csaknem egy évtizedben jelentősen megszaporodtak az országban.
Vajon ilyen Németországot akartak a németek? – Támadások sorát követik el a bevándorlók

A mandiner.hu összefoglalója.

Legalább három ember meghalt és többen megsebesültek pénteken késő este a németországi, észak-rajna–vesztfáliai Solingenben, amikor egy férfi a város hatszázötvenedik fennállását ünneplő rendezvényen válogatás nélkül járókelőket szúrt le egy késsel. Az ISIS nem sokkal később magára vállalta a támadást, a terrorszervezet kiadta levél szerint az elkövető „az Iszlám Állam katonája”, és egy „keresztény gyülekezetet” támadott meg, a  „a palesztinai és mindenütt élő muszlimokért való bosszútól” vezérelve. A 26 éves szír késelőt – 

aki szemtanúk szerint a támadás során azt kiabálta, hogy „Allahu Akbar” 

– azóta elfogták.

Az ehhez hasonló, migráns hátterű támadások az utóbbi csaknem egy évtizedben jelentősen megszaporodtak Németországban. Csak 2016-ban hét terrortámadás történt országszerte; ezek elkövetői közül hárman bizonyíthatóan a 2015-ös európai migrációs válság következtében ide érkező több mint egymillió menedékkérő közül kerültet ki.

2016 februárjában egy marokkói származású férfi egy rendőrnőt szurkált meg, júliusban egy 17 éves afgán migráns egy német vonat utasaira támadt, néhány napra rá egy német–iráni fiatalember lőtt halálra kilenc ember egy egy müncheni bevásárlóközpontban.

Július 24-én egy szíriai migráns Ansbachban a hétvégi vásáron felrobbantotta magát, és még ugyanazon a napon egy szintén szíriai migráns Stuttgart külvárosában machetével egy terhes nőt kaszabolt összevissza. 

Október végén Hamburgban egy iszlamista halálra szúrt egy tizenhat éves fiút, majd december 19-én egy tunéziai migráns kamionnal belehajtott a berlini karácsonyi vásár tömegébe, amikor is tizenkét ember a helyszínen meghalt, negyvenkilenc megsebesült. 

2017 júliusában az ugyancsak egy migráns hátterű Ahmed A. követett el késes terrortámadást Hamburgban. A 26 éves muszlim férfi, aki többször nyilvánosan hangoztatta, hogy gyűlöli a németeket, az Egyesült Arab Emírségekben született, és annak ellenére élt egy hamburgi menekültszállón, hogy a menedékkérelmét elutasították. A város Barmbek negyedében működő Edeka szupermarketben figyelmeztetés nélkül előrántott egy machetét,

 és „Allahu Akbar!” kiáltással szurkálni kezdte a vásárlókat; 

a támadásban egy 50 éves férfi azonnal meghalt, egy 50 éves nő és öt férfi megsérült, közülük ketten életveszélyesen. 

2019 októberében a Hessen tartományi Limburgban egy teherautó belehajtott több autóba, az ütközésben nyolc ember megsérült, köztük a teherautó vezetője. A sofőr egy 30 év körüli szíriai férfi volt, aki lopta a járművet. 

2021-ben egy 24 éves szomáliai migráns férfi három embert megölt, legalább 15-öt megsebesített Würzburgban, miután késsel támadt rájuk. A férfi 2015 óta élt Würzburgban, az első nagy migránsáradattal érkezett.

2023 januárjában a Kiel és Hamburg között közlekedő regionális vonaton egy férfi rontott rá utasokra, mielőtt a szerelvény beérkezett volna a brokstedti vasútállomására. A támadásnak két halálos áldozata volt, hárman súlyosan, négyen könnyebben megsérültek. A harminchárom éves támadóról kiderült, hogy palesztin származású volt, bejelentett lakcím nélkül, és nem sokkal előtte szabadult a börtönből súlyos testi sértés miatt.

2024 márciusában több ember megsérült a mannheimi piactéren, miután egy ámokfutó a tömegben emberekre támadt. Az iszlamista terrortámadás egy jobboldali tüntetésen történt, az afgán származású merénylő a helyszíni beszámolók szerint kifejezetten az 59 éves Michael Stürzenberger iszlámkritikus aktivistát próbálta megtámadni, aki a rendezvényen szólalt volna fel.

Áprilisban a baden-württembergi Wangen im Allgäu egyik szupermarketében egy férfi minden előzmény nélkül odalépett egy édesanyjával vásárló négyéves kislányhoz, és a nála lévő konyhakéssel kétszer is megszúrta. A támadóról utóbb kiderült, hogy szíriai származású holland állampolgár, aki korábban szintén a bevásárlóközpont előtt és a helyi vasútállomáson folyamatosan azt kiabálta: „sátán, sátán, haram, haram!”

Június 22-én este az észak-rajna–vesztfáliai Bad Oeynhausen fürdőparkban, egy tízfős társaság megtámadott egy húszéves fiút, aki három nappal később belehalt súlyos sérüléseibe.

Az ok a gyanú szerint a fiatalember nyakában lógó kereszt volt.

Néhány héttel ezelőtt a német rendőrség letartóztatott egy 17 éves, menekültstátusszal rendelkező szíriait, aki Stuttgartban, két csoport összeszólalkozása során megkéselt három embert, egy 37 éves férfi súlyosan megsérült, de túl van az életveszélyen, a két másik férfi könnyű sérüléseket szenvedett.

Németországban az elmúlt esztendőkben jelentősen megszaporodtak a késes támadások. Az idei június eleji adat szerint a tavalyi évhez képest 1500-al több ilyen eset fordult elő, holott már 2023-ban is közel 9 ezer késelés történt. A szövetségi parlament ezért most úgy döntött, szigorítja a szúró-vágó eszközökre vonatkozó szabályokat: az új törvény 12-ről 6 centiméterre csökkentené a közterületen legálisan tartható kések pengeméretét.

közösség

további frisss

lap tetejére