Tagadhatatlanul itt az igazi tavasz: egyre több gólya tér vissza a fészkéhez (VIDEÓ)

• 2025. március 25., kedd •
Az első madarat a röpködő mínuszok sem riasztották meg.
Tagadhatatlanul itt az igazi tavasz: egyre több gólya tér vissza a fészkéhez (VIDEÓ)

Március 21-én beköszöntött a csillagászati tavasz, de már hetek óta érkeznek az ország valamennyi pontjáról a hírek, hogy vidám kelepeléstől hangos több település is: térnek vissza fészkeikhez a gólyák - írja a Mandiner.

A Sokszínű Vidék nemrég arról számolt be, hogy immár nyolcadik alkalommal is visszatért egy tojó röpképtelen párjához Dömösön. Felidézték, hogy Marcus, a hím fehér gólya 2016 áprilisában került a dömösi Madápark és Természetvédelmi-mentőközpontba lőtt sebbel. A madár a sérülést túlélte, de már nem repült el telelni, mivel röpképtelenné vált. 

Márton András, a mentőközpont tulajdonosa és vezetője épp ezért 2017 tavaszán készített egy fészekállványt Marcus-nak abban a reményben, hátha „beköltözik hozzá egy menyecske”. S nem is kellett sokat várni, 2017 áprilisának közepén érkezett is egy tojó, akit Szofinak neveztek el. 

Azóta Szofi minden év nyarának végén elrepül Afrikába, tavasszal pedig visszatér párjához, aki a dömösi kertben várja őt. 

A csodaszámba menő „szerelem” idén is folytatódik, ugyanis Szofi 2025. március 21-én megérkezett a fészekbe. 

Márton András Facebook-oldalán arról is írt, hogy „Szofi szigorú anyaként, határozott kézzel – bocsánat: csőrrel – felneveli minden nyáron a fiókáit. 

Bár láthatón egyre fáradtabb, egyre kimerültebben tér vissza, de viszik az ösztönei, amíg még bírja erővel. Remélem még sok évig”.

Szofi visszatérésének pillanatait alább tekintheti meg:

Volt olyan egyed, amit a vörös kód sem riasztott meg

Némi utánajárással az is kiderült, hogy jóval Szofi hazatérte előtt is érkeztek vissza gólyák Magyarországra. Az Oroscafé február végén számolt be arról, – mikor még javában röpködtek a mínuszok, és vörös kód is érvényben volt – hogy a Békés vármegyei Orosházára visszatért egy madár. 

Mint írták, sokan aggódtak a gólyáért a fagyok miatt, azonban mások úgy vélekedtek, hogy nem véletlenül időzhette így az érkezését. S mint kiderült, valóban előre érezte, hogy beköszönt a jó idő: hazatérte után nem sokkal tartósan 10 Celsius-fok feletti értékeket mutatott a hőmérő.

A Bács-Kiskun vármegyei Kocséron idén is nagy izgalommal várták a gólyát, aki március 9-én tűnt fel a webkamera képén. A baon.hu cikkéből pedig az is kiderült, hogy a település egyik nevezetessége a gólyafigyelés. Az említett webkamerán keresztül 

bárki élőben követheti  a gólyák életét, amint a fészkükre érkeznek, és ezzel elkezdődik a tavaszi madárszaporulat ciklusa 

– írta a vármegyei portál.

De pár napja Tolna és Baranya vármegyéből is befutottak a gólyahírek. Így most már valóban bízhatunk abban, hogy rövidesen visszatér az igazi tavasz, és élvezhetjük a jó időt, a napsütést és a természet valamennyi szépségét.

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay
Forrás: mandiner.hu

közösség

további frisss

lap tetejére