Szakadás a Jobbikban?

há • 2020. március 03., kedd •
Több Vas megyei jobbikos politikus hagyta el a napokban pártját, döntésüket az interneten jelentették be. Nem tudnak együtt dolgozni a januárban felállt pártvezetéssel – közölték. A Jobbik regionális igazgatója nem tart széthullástól, új posztján a tagság stabilizálásán és a párt fejlődésén dolgozik.
Szakadás a Jobbikban?

„Mi, a Jobbik Vas megyei vezetői kijelentjük, hogy a továbbiakban nem kívánunk a Jobbik szétveréséhez asszisztálni, ezért párttagságunk megszüntetését jelezzük az Országos Elnökség és a pártigazgató felé, ezzel párhuzamosan pedig megszűnnek megyei alapszervezeteink” – írta közösségi oldalán Lábodi Gábor, a párt szentgotthárdi elnöke kedden reggel. Kifejtette, hogy a megyei szervezetek Bana Tibor vezetésével alakultak meg 13 évvel ezelőtt. Úgy látja, kemény munkájuk ellenére nemtelen támadások érték országgyűlési képviselőjüket, aki mindig a Jobbikot szolgálta.

Szerinte a párt mostani vezetésében a diktatórikus szemlélet vált uralkodóvá. Bírálta Jakab Péter pártelnököt, aki Lábodi szerint lelkiismeretesen dolgozó emberektől vált most meg. Kitért rá: a Jobbik sutba veti a régi alapértékeket, ezért nem adják a nevüket hozzá. Vele együtt összesen tíz jobbikos hagyta el a pártot, köztük a körmendi és a kőszegi alapszervezet elnöke is. Az ügy előzménye, hogy Bana Tibor hétfőn jelentette be: kilép a Jobbikból, ő azt állítja, mindig a mérsékelt vonalat képviselte. A most zajló folyamatok számára vállalhatatlanok, független képviselőként folytatja – derült ki nyilatkozatából. Lábodi a nap folyamán élesebb hangú posztjában még arról szólt, hogy a mostani pártvezetés ellehetetleníti azokat, akik a pártot felépítették. Támadta Balassa Pétert, a Jobbik szombathelyi elnökét, aki március elseje óta a regionális igazgatói feladatokat is ellátja.

A pártból most kilépő politikus szerint a megye tagsága nem akar együtt dolgozni Balassával. Más erről a véleménye az érintettnek, akit egyébként nem ért váratlanul a helyzet. Az újonnan kinevezett Vas és Győr-Moson-Sopron megyei regionális igazgató – aki posztját párton belüli nyílt pályázaton nyerte el – úgy véli: a szombathelyi alapszervezet stabil és egységes, a két megye további alapszervezeteinek helyzetét pedig hamarosan áttekinti, hiszen éppen ezt kapta feladatául. Lapunknak elmondta, hogy a kilépők döntését, amiről hivatalos értesítést eddig nem kapott, tudomásul veszi, ez a Jobbik nyugat-dunántúli működését és építkezését hosszú távon várhatóan nem befolyásolja. Ugyanakkor már felvette a kapcsolatot a megyei alapszervezetek elnökeivel, hogy egyeztessen. – Nem igaz, hogy Vas megyében megszűnt a Jobbik – reagált határozottan a történtekre. Meggyőződése, hogy a kilépések egy előre eltervezett taktika részei, amelyek szerinte nem törik meg a pártot, annak ugyanis az új vezetéssel is eltökélt szándéka, hogy 2022-re kormányváltó erővé váljon. Regionális igazgatóként ezen dolgozik ezentúl.

közösség

további frisss

lap tetejére